Feczo a föld másik tekén
péntek, december 26, 2008
Ausztrália keleti partja 20 nap alatt 3000 kilóméteren Sydeny - Cairns - Douglas Harbour (piszkozat)z
-1. nap December 20. Szombat Sydney
Ma hajós buliba vagyunk hivatalosak. Mindenki kalóznak öltözik, legalábbis az lenne az ideális. Természetesen mindig vannak a korlátozó tényezők, az egyik talán legkomolyabb, hogy holnap 0. nap azaz indulunk észak felé, és a jelmez kölcsönzőbe való visszajuttatása vasárnap nem lehetséges. Venni meg nem túl ésszerű, annyira gyakran azért nincs kalóz buli. Nekem ugyan sikerült mindent megoldani, de a többieknek sajnos nem jött össze. Délután 3 körül már Darling Harbour-ba sétálgattunk, viszont senki sem tudta hogy honnan indul a hajó, vagy hogy egyáltalán mikor. Ez láthatóan cseppet sem zavarta a társaságot amiről, sztereotípia ide vagy oda: a csapat nagy része olasz volt. Kellemes tempóban sétáltunk a kikötőn végig, mint utóbb kiderült teljesen rossz irányba. Rengeteg eredménytelen telefonálgatás után Marcinak eszébe jutott, hogy egy távolabbi ismerőse is ebbe a buliba készült, rácsörgött és meg voltunk mentve, már csak taxit kellett fogni, hogy visszajussunk oda ahonnan elindultunk. Még szerencse hogy a hajó is késett egy órát, így éppen időben értünk oda.. Kilencig séta hajókáztunk az öbölben, közben minimal house putypurutty zenére kalózok zakatoltak az utastérben, koponyából ittak, halakkal dobálóztak, a fáradtabbak pedig ledőltek egy egy kincsesládára ahogy ez jó kalózbulin szokás. Közben leamortizáltunk néhány műanyag kardot, baltát és mindenféle emberélet kioltására alkalmatlan eszközt. A hajó két szintjén különböző putypurutty volt, a jegy árában benne volt még némi harapnivaló meg gyümölcs is amit svédasztal rendszerben tálaltak. Meglehetősen jó buli volt, a társaság nagy része azért maskarában jelent meg, olyan is volt aki papagálynak öltözött. A végállomás Rose Bay volt azaz nem ott ahol mi felszálltunk, szó mi szó nem szálltunk le időben, onnan a rendezvényszervezők biztosítottak buszt vissza a város felé az „after party”-ig, de sikerült két szék közé ülni mert a hajóról leszálltunk de a buszra nem szálltunk fel időben. Nagyrészt csak telefonos hulladék fotókkal tudok szolgálni, mert normális gépet senki nem akart vagy mert vinni.
0. nap December 21. Vasárnap
Marci megígérte hogy hajnalok hajnalán értem jön, aztán felszedjük Mikit meg Csitát a „backpackers”-ből, aztán veszünk szörfdeszkát, elmegyünk az ő cuccáért és aztán nyugat felé tetőcsomagtartót kölcsönözni. Az előző napi buli persze megcsúsztatta az indulást és jó ha délután 3-4 körül sikerült az autópályára állnunk, ami itt 110km/h sebességkorlátozást jelent. Én vállaltam be az első napi vezetést, bár kicsit szokni kellett a Ford kombit 3 deszkával a tetején, az én egy literes aszfaltbuborékomhoz képest. Így aztán folyamatos kritika érte a vezetési stílusomat mindaddig amíg végre el nem aludtak. Tempósan Newcastle felé haladtunk, amikor egy barna tábla 33-as kerülő utat jelzett egy vár ikonnal a tetején, úgy döntöttünk az alsó úton többet látunk mint a pályán így lekanyarodtunk. Az út hangulatos fákkal övezett kanyargós volt, ennél sokkal többet viszont nem nyújtott, vár sehol nem volt csodálkoztunk is volna. Hunter Valley-n mentünk keresztül, ami Ausztrália egyik leghíresebb borvidéke, de késői indulás és a hosszabb út azt diktálta hogy sehol ne álljunk meg ha nem muszáj. Egy kocsmánál még is kötelező volt sört venni eme nemes borvidéken. Marci felhívta egy ismerősét aki rendelkezik megfelelő helyismerettel, felvilágosított minket arról amit már addigra tudtunk, hogy a kerülőút hiba volt, de javasolta aludjunk Nelson Bay-ben az még plusz 50 kilométer volt, így nagyjából este 10-re értünk oda. Szállás keresesési akciónk meglehetősen hatékonynak bizonyult, alig fél óra alatt két próbálkozásból jó áron ($32/éj/fő) meglehetősen jót kaptunk One mile beach-hez közel. Ezek után visszaindultunk Nelson Bay-be italt keresni, ez a misszió már nem tűnt annyira egyszerűnek. Mindössze részeg fiatalokat találtunk akik útbaigazítottak ugyan, de már nem volt nyitva az italboltot , úgyhogy visszakanyarodtunk hozzájuk és érdeklődtünk újra hogy hol vannak még esélyeink. Egyikőjüket magunkkal vittük útvezetőnek az egyetlen környékbeli kocsmáig, amihez éppen zárásra érkeztünk, elvitelre már nem adtak ki semmit, de még egy pohár erejéig kiszolgáltak. Az útvezetőnk egy helyi srác volt, mivel a lányok közül senki nem mert egy idegen autóba négy srác mellé beszállni. A helyi arc amúgy nagyon vicces volt, eleve már spicces volt és ecsetelte hogy a lányok közül melyik mennyire bevállalós, meg dióhéjban kissé félresiklott élettörténetét. Meghívtuk egy italra a szolgálataiért és gondoltuk hátha kapocsként tudjuk használni a helyi ökoszférába való beilleszkedéshez, bár ebből nem lett semmi sose láttuk többet.
1. nap December 22. Hétfő
Alvással kissé lemaradva én nem kívántam korai kelést, mégis 9 óra körül sikerült reggelizni és 10-11 körül először vízre tenni az új szörfdeszkát, bár a csapat fele már reggeli előtt is kint volt. Pár óra után visszamentünk a szállásra, mivel a elég nagy szél kerekedett és felkorbácsolta hullámokat. A verandán pihentünk amikor a szomszéd svájci csajok beszélgetést kezdeményeztek velünk, sajnos nem éppen az esetem volt egyik sem. Délután Anna Bay-ben szerettünk volna szörfözni, de hiába mondta a kemping tulaj, hogy oda csak terepjáróval valahogy ezt addigra elfelejtettük és a tipikus „kicsit part” életérzéssel sétáltunk a több száz méter széles homokdűnék között és játszottunk az elektro optikai masináinkkal. Utána elcsúszott kicsit a nap, mivel Marci kapott egy hívást meló ügyben és mivel mindenki másnak is volt dolga ami Internetet igényelt ismét Nelson bay felé vettük az irányt. Megtaláltuk az egyik legdrágább net kávézót ($11/h) és majd 3 órát töltöttünk ott. Bevásároltunk marhapörkölthöz valót meg reggelit. A többiek beválasztottak egy 4 literes zacskós fehér bort tájnyelven „goun”, $10-ért amit én meglehetősen kifogásoltam, de nem engedtek vissza hogy vegyek valami normálisat. Szerencsére meg kellett álni ATM-nél pénzt kivenni a szállás rendezéséhez és ott adódott alkalmam Jamson's skót whiskeyt venni meg egy kategóriával jobb vörös bort, aminek nagy része a pörköltbe került mert a többiek nem annyira díjazták. Visszaérve Marci nekilátott főzni én fél óra múlva ledőltem egy kicsit, két óra múlva ébredtem pont mikorra kész lett, bár addigra a többiek jobban összespanoltak a szomszéd svájci/német/norvég brigáddal és már kicsit spiccesek voltak. A kaja szerintem jó volt, nem tudom többiek miért cikizték. Ezután a parton tábortűz gyújtás éneklés volt a program, mi kicsit elkéstünk a tűz már kialvó félben volt, nem is maradtunk sokáig. Marci eltűnt a német leánnyal, Csita, Miki meg én maradtunk a részeg svájci csajokkal én szinte teljesen józan voltam és számomra még annyira se voltak így vonzóak mint délután, de volt akinek igen. Mi Csitával érdekesebbnek találtunk egy éppen éjszakai portyán lévő oposszumot, elég bátor hogy közel lehessen menni hozzá, viszont agresszív kis jószág harap bármit szinte azonnal, de a nem túl intelligens, mert a pille palackra is mart közben meg lehetett vele játszani, bár állítólag sok betegséget terjeszt úgyhogy nem épp életbiztosítás. A kemping területén egyébként kószált még egy bébi kenguru is … Állítólag koalák is voltak, de én őket nem láttam.
Viszonylag időben hajnal egy körül elnyomott az álom.
2. nap December 23. Kedd
Nyolckor ébredés volt, reggeli aztán irány a part: szörf. Kevesebb sikerélmény mint előző nap, pedig állítólag jobbak voltak a hullámok. Felszereltünk egy vízhatlan videokamerát az én deszkám orrára, de a mai nap rólam rögzített termése szinte csak evezés ami nem túl szórakoztató anyag, Marci azért alkotott valami használható anyagot, de lesz még elég nap meg addigra talán fejlődöm is. Szállást nem nagyon sikerült intézni telefonon, úgyhogy sátrazás mellett döntöttünk. Visszamentünk összepakolni és 12 körül ismét úton voltunk bár nagyon nehezen hagytuk el az öblöt, mivel nekem még repjegy befizetést kellett intéznem. Ebéd és 1 körül irány Seal Rocks. Nem nagyon találtuk a helyünket táblák és egy elnagyolt térkép alapján ezért sűrűn álltunk meg útbaigazításért, mindenhol azt mondták a körforgalomnál jobbra, egy óra után úgy éreztük körbe megyünk és szívatnak. Seal rocks nem tűnt valami különleges helynek, de arra jó volt hogy feltankoltunk élelmiszerből a vidéki jellegű posta-benzinkút-vegyesboltban, aztán a tavakhoz tett kis kitérő után Blueys Beach-en kötöttünk ki, A tavaknál kiterítettük a térképet a motorháztetőre megállapítani, hogy merre tovább, majd a tó körül fotózgattunk, mialatt az addig kegyes időjárás megfordult és szakadni kezdett az eső. Az autóhoz visszatérve Csita felkáltott: „Nagyon nagy hibát követtünk el!”- a térkép addigra cafatokra ázott, de nem volt gond a darabokat a kesztyűtartó fölé mozaikként fel lehetett ragasztani. Boomerang beach felé vettük az irányt Blueys Beach-től nem messze találtunk egy karaván parkot, ahol kaptunk sátorhelyet ($15/fő/éj). Rajtunk kívül senki sem sátorozott és nem teljesen volt világos hogy nekünk hol is kellene a sok röghöz kötött lakókocsi között. A park nyugati oldalán találtunk elegendő helyet egy tisztáson, ami viszont sátorozásra nem a legideálisabb, mivel azt a kevés árnyékot amit találtunk egy markoló nyújtotta. Még világosban felállítottuk a sátrakat, aztán kimentünk kicsit a partra. Visszatérve új otthonunkba Marci nekilátott a kommunális féltető alatt vacsorát főzni az autóhoz kapott kemping gáztűzhelyen. Az idős karavánpark lakókat azzal szórakoztattuk, hogy a sátrakat az autó tetejére rögzítve a kemping területén előírt 8km/h-val a sebességet szabályozó hordók között manőverezve átszállítottuk a zuhanyzók és a kerti konyha mellé, mindehhez rap zenei aláfestésre az autóban kivitelezhető legkifinomultabb koreográfiát adtuk elő.
3. nap December 24. Szerda
Én a vacsora után leghamarabb tértem nyugovóra ennek megfelelően legkorábban is ébredtem, de számításommal ellentétben nem arra, hogy megpukkadok a hőségtől, hanem nyirkos hűvös levegőre. Fél hat volt és semmi kedvem nem volt visszamászni a sátorba, bementem a faluba gondoltam a pékség korán nyit és veszek friss reggelinek valót, kizárólag azt hagytam ki a számításomból, hogy karácsony van. Valahogy a pálmafák és a 20+ fok az eső ellenére sem idézte fel bennem a száncsengő hangját, hamar segítségemre sietett egy mikulás autónak álcázott tűzoltóautó, melyből karácsonyi ének harsogott, és róla krampuszok ugráltak le szórakoztatva a helyi lakosság apraját. A csapat többi részi kicsit lassan került képbe, de nem sokkal 9 előtt így is útra tudtunk kelni. Crescent Head-en újabb kísérlet szörfözésre, a homokos parttal párhuzamosan meglehetősen sima volt a víz, így beeveztünk a sziklás part felé ahol a többi szörfös ücsörgött mint verebek a dróton várva a nagy hullámokat. A Long boardosok szakították le a babérokat, nekünk csak az evezés jutott, kb 2 óra múlva végrehajtottunk egy partraszállást a sziklás oldalon, mert a homokos partig visszaúszni igen csak fárasztó lett volna. Nem is volt olyan veszélyes mint amilyennek elsőre tűnt, bár én nagyon óvatos voltam, Marci szekált is, hogy öregapósan jövök ki, ellenben én nem vágtam el kagylóval a lábam mint ahogyan ő. Délutánra már Bellingenben voltunk, ahova foglaltunk szállást útközben, de közben Coffs Harbourban is lett helyünk. Megnéztük Bellingent, egy utcányi falucska, nem sok élet, a YHA szálló is elég gyászos volt, úgyhogy néhány felvétel készítése után továbbindultunk. Az ünnepi nyitva tartásra való tekintettel túlméretezett hadtáp kiegészítést szereztünk be. Vacsoraidőben érkeztünk az Ausietel backpackers-be ahol már az ajtóban nagyobb élet volt, mint Belingen teljes területén. Séf Márton rákos tésztával lepett meg minket. Nem sokra rá csatlakoztunk a többi lakóhoz egy helyi szórakozó objektumban. A földszinten egy 80-as évekből visszamaradt őskövület elevenedett meg a színpadon és nevesincs érzelgős rockot játszottak, míg az emeleten disco zene szólt. Erős bélműködésem és a borzasztó sátras alvás
4. nap December 25. Csütörtök
Iszonyatos meleg napra ébredtünk a hullámzás nem volt túl kedvező így alternatív programként temető látogatáson vettünk részt ami éppen útba esett a helyi botanikus kert felé. A fauna megcsodálása után újrapróbáltuk a reggeli műsort és Diggers beach-re mentünk szörfözni, evezés sokkal több jutott mint siklás a hullámokon, felállni pedig jó ha 2 másodpercre sikerült. Mikor a karjaim már leszakadni készültek kikászálódtam a part irányába. Ott pedig pillanatnyi figyelmetlenségemet súlyosan megbüntette a természet: egy hullám a parthoz igen közel tört felkapta a deszkámat és vitte, vitte mindaddig amíg a műanyag kötél ami a kezdők lábához rögzíti a deszkát vissza nem rántotta úgy hogy élével pont halántékon vágott. Délután mindannyiunknak a laptop masszírozási kényszere támadt, így a közösségi helyiségben együttes erővel kockultunk.
5. nap December 26. Péntek
Másnap reggel búvárkodni mentünk és 6 körül volt ébresztő. Solitary Island-nél merültünk, a hajóút majd kényelmes tempóban. Az első merülésnél kis gondom volt a nyomáskiegyenlítéssel, de a másodiknál minden rendben volt. Miközben a többieket követve átúsztam egy víz alatti szoroson, a többiek felett épp egy cápa suhant el, én sajnos lemaradtam a látványról. A látótávolság nem volt rossz, kb 10 méter, viszont rengeteg fehér részecske lebegett körös körül ami visszavett az élményből. A cápa alapvetően nem veszélyes ha nem ingerli a búvár és a tengerfenéken marad, mivel a nagy hal a lebegő dolgokra vadászik inkább ha éppen vadászik. Az időjárás kedvező volt, nem esett és túl hideg sem volt a víz. Sajnos elég rossz vagyok még hal nevekből így nem tudom leírni pontosan miket láttunk, de volt sok hal meg rákok és ráják :) A két merülés közben levesek lettek porból. Mire visszaértünk a többiek kipakoltak a kocsiba és közölték hogy ennyit a szörf kameráról, mert kiégett benne a CCD. Leültem elolvasni az emailjeimet, mire Marci odakiált, Szabolcs indulunk és te vezetsz! Oltári :) Indulás után pár perccel kifogyott az üzemanyag, igazság szerint előző nap már tankolni kellett volna, de ráérünk arra még jelszóval többször el lett napolva. A történet iróniája, hogy egy benzinkút mellől indultunk. Mindenesetre szerencsénk volt, mert a következő benzinkút sem volt messze. Part part után kezdte kimosni belőlünk a kezdeti lelkesedést az óceán iránt, hogy de szép de jó, mert akárhova érkeztünk nagyjából hasonló település hasonló lehetőségekkel fogadott. Ezért aztán Nimbin felé vettük az irányt. Útközben a többiek jól beitaloztak és Marcinak sikerült körülbelül egy liternyi narancslevet végigönteni az autó hátsó ülése alá. Amúgy éppen időben érkeztünk, ahhoz hogy még láthassuk a Nimbin falucskájának barátságosabb, nappali arcát. Első benyomásra teljesen idilli kép tárul a látogató elé az utcán békés helyiek haladnak el a színpompásra festett boltok előtt, melyeknek képi világa régmúlt idők hippi kultúrájának szimbolikájára épít. Ausztrália alap nyugalmának a duplája telepszik a falura a múzeumból felturbózott ütemek törnek elő és egy Volkswagen kisbusz képezi az oromzatot. Még a könyvelő iroda kapuján is hatalmas zöld hallucinogén békák díszelegnek. A szokásos Billabong márkanév helyett Bringabong-al fémjelzett üzletet is találunk aminek O betűjében természetesen egy gyanús zöld levél foglal helyet, de nem kell olyan messzire menni hogy egyértelművé váljon hogy marihuánáról van szó, rögtön ezzel szemben foglal helyet a Hemp Embassy, ahol a felirat bátran hirdeti, hogy illegális drogok termesztésére keresnek jelentkezőket, alatta kis betűkkel mi nem vagyunk bűnözők. Sajnos az ünnepekre való tekintettel a kocsmán, ami egyben hotel is a legtöbb bolt zárva volt. A hotel lett végül aznap éjszakára az otthonunk, amely egy western film díszleteként is megállta volna a helyét kívülről. Belülről inkább egy fiatalos élénk színekkel festett vidám objektumnak tűnt, mindaddig amíg az éj leple alatt fel nem bátorodott a helyi suttyó népség és el nem kezdte dobálni hangulatos kis erkélyünket kemény tárgyak széles skálájával. Mindez azután történt, hogy kimerítettük Nimbin által nyújtott szórakozási lehetőségek tárházát: meglátogattuk a helyi kávézót és pizzériát ahova a 8 órai zárásra éppen odaértünk, ücsörögtünk a kultúrház ház füvén, ittunk egy pár korsó sört egy helyi junkie-val a hotel aljsó szintjén helyet foglaló kocsmában, belehallgattunk egy ismeretlen rock banda koncert próbálkozásába, majd beszédbe elegyedtünk két kiöregedett vad motorossal, akik az Ausztrál nemzeti állatkertben keresik kenyerüket és szabadságukra nekik is pont ezt a porfészket kellett választaniuk. Nagy balhé szerencsére nem lett, de a történet teljességéhez még hozzátartozik, hogy mikor a mondvacsinált konfliktus alábbhagyott megjelent a rendőrség, amitől jobb nem lett a helyzet csak rosszabb, mivel a megmaradt dobálók az erkélyen kerestek menedéket. Én ekkor már rég aludtam, de Marci kiment hogy megkeresse a zaj forrását, ott pár rossz arcú fogadta akik meggyőző hangnemben kérték hogy rejtse el őket a rend őrei elől, miután ez megtörtént békével távoztak, de azért még ugyanabban a fenyegető hangnemben megjegyezték: Ha holnap meglátlak … adok neked …. ingyen füvet.
6. nap December 27. Szombat
Reggel 8-nál sokkal tovább nem sikerült aludnunk, mivel a Hells Angelst példaképének tekintő helyi alakulat fitogtatta gépeinek hangerejét pont az ablakunk alatt. Gyorsan összerántottuk magunkat és megindultunk a Protestor vízeséshez egy kis dzsungel túrára. Még Rocky Creek duzzasztógátnál is megálltunk néhány kép erejéig.. Ez eddig apró porszemektől eltekintve teljesen olajozottan gördültünk előre a előzetes szervezés teljes hiánya nélkül. A teljes csúcsszezon ellenére mindig akadt valahol elfogadható szállásunk úgy hogy az autóút alatt néhány órával érkezésünk előtt foglaltunk valamit, vagy helyben körülnéztünk, eltekintve a Blueys beaches sátrazástól, ahol megízlelhettük az Aussie outdoor culcture-t. Byron Bay-be viszont a szilveszter közelsége miatt már napok óta próbálkoztunk szállást foglalni teljes sikertelenséggel, a B terv az volt hogy Marci volt főnökének hátsó kertjében sátrazunk bár az első sátras élményünk alapján ezt foggal körömmel próbáltuk elkerülni ez mégsem sikerült. Igazából nem a sátrazással van a baj, hanem az hogy nem volt normális felszerelésünk: kicsi volt benne a hely, nem volt eső ellen rendesen védve, amelyiknek dupla rétege volt még az is lyukas volt vagy a sátorvasak nem feszítettek eléggé hogy ne ázzon be, igazából a végén az egyik keresztrúd el is tört. Így aztán szűkösen nedvességben elég kényelmetlen volt. Én a kocsiban való alvás mellett döntöttem inkább az is kényelmetlen de legalább száraz biztonságos érzés és még Liberót se kell hozzá húzni. Az esti program italozás volt Marci régi spanjával Nickel és barátnőjével Lucyval. Előtte mindenképpen ki kellett használni a kertben talált nyitott Wifi hálózat előnyeit így a sátrak előtt kockultunk kicsit mielőtt megindultunk a belvárosba. Én vállaltam be a vezetést, úgyhogy csak a törvény által nyújtotta mozgástérben ittam, de ez jó is volt így mert másnap reggel 5:30-kor volt ébresztő bűvárkodáshoz. Végigjártunk három szórakozó objektumot is, az egyikben éppen Harley Davidson and the Fro játszott dallamos rock zenét, állítólag a legmenőbbek a környéken és Marci szerint nagyon nagy szerencse hogy ebbe belefutottunk. Én egykor visszamentem a kocsihoz aludni aztán 3-4 körül visszafuvaroztam a Marcit és Mikit a sátorhoz, mivel Csita néhány cseh csajjal addigra szerencsésen visszanavigálta magát.
7. nap December 28. Vasárnap
5:30-kor kirugdostam a Mikit és Csitát a sátorból és visszamentünk a belvárosba a búvár állomásra. Fél hét körül már nedves búvárruhákba tuszkoltuk magunkat. Miki csak sznorkelezésre tudott volna jönni, mivel nincs jogsija, de inkább az autóban maradt. Csita viszont az intenzív este ellenére bevállalta a merülést és nem hiszem hogy megbánta, habár szerzett magának néhány súlyos pillanatot. 7 körül már vízen voltunk két 150-es Yamaha motorral felszerelt motorcsónakon és kevesebb mint húsz perc alatt a célterületen voltunk. Esett az eső és a orkán erejű szél korbácsolta az amúgy is barátságtalanul nagy hullámokat: „Lovely conditions” ahogy az eligazításon mondták, nos erről más fogalmaim voltak, de az út a csónak orrában meglehetősen élvezetes volt, akárcsak a legjobb hullámvasút és még extrát se kértek érte. A látótávolság nyilván nem volt a legjobb az időjárás miatt, napfény szinte alig szűrődött a víz alá, a hullámzás felkavarta a homokpadot is, egyszer össze is kevertem a mi vezetőnket valakivel a másik csoportból. Mindenestre láttunk pár Wobigong cápát ami szinten semmilyen mivoltában nem hasonlít a legtöbb ember fejében megjelenő cépa képhez. Mindenesetre nem okos dolog rálépni, pedig pont a merülést segítő kötél alatt pihent egy és általában véve elég sokszor pihennek a tenger fenekén és nem egyszerű észrevenni mert a tengerfenék homokjával megegyező színű kis fehér-fekete ovális foltjai pedig kavicsokhoz hasonlítanak. Láttunk még két hatalmas ráját is amelyek négy-ötször akkorák voltak mint Solitary Island-nél. Már az utóbbi miatt megérte lenyűgöző volt, ahogy lassan és méltóságteljesen lebegtek a vízben tőlünk nem messze, persze azért biztos távolban, mert nulladik típusú találkozás ezekkel az élőlényekkel is veszélyes. A két merülés között a kötél végén lógtunk a felszínen, mivel nem volt elég hely mindannyiunknak a fedélzeten a palackok cseréjéhez. Dél körül gyor s ütemben tovább észak felé, közben vadul szálláskeresés telefonon és útközben, pár nap és szilveszter minden nyakra tele a part mentén, Surfers Paradise az egyetlen hely ahol a „közelben” meg tudunk szállni. Délután érkeztünk és mindenkibe belefért egy kiadós szundítás, habár Miki kihagyta. Utána bementünk a belvárosba és egy elég jó kínai étteremben ettünk túlnyomó részt tengeri herkentyűket. Valahogy a saját főzőcskézés kezdett legalább annyira költségessé válni mintha étteremben ettünk volna, mivel majdnem minden nap más helyen vagyunk és a maradékot utaztatni a rekkenő hőségben nem túl egészséges, a hűtőtáska üzemeltetéséhez állandóan jeget venni meg a vele járó egyéb macerákhoz lusták voltunk. Estére azt terveztük hogy bepótoljuk a maradék hiányzó alvást és időben ledőlünk, ez a terv körülbelül kettő másodperc alatt fordult meg, mivel megjelent két hatalmas női mell gazdája és buliba invitált minket túlontúl közvetlen hangnemben. A buli egyébként veszett rossz volt mit is vár az ember egy olyan műmájer városban melynek a neve Surfers Paradise, kíváncsi lennék a város keresztelésének történetére. Ja és a szórakozóhelynek is legalább olyan fantáziadús neve volt mint a városnak: Drink Club. Csita találó megfogalmazásában színházlátogatás keresztezve osztálykirándulással, azaz vírítsd a ruhád és viselkedj antiszociálisan. Csipet csapatunk nagy része hamar belátta hogy ez a buli döglött még próbálkoztunk egy másik helyen de túl koraiak voltunk és túl fáradtak hogy megvárjuk a megfelellő kilengést, ezért aztán visszatértünk a szállásra bepunnyadni.
8. nap December 29. Hétfő
8:30-as kelés, úgy tűnik ez alatt a szabadság alatt soha nem fogunk későn kelni, de ehhez az időjárás is sokban hozzájárul, 9-kor már elviselhetetlen a hőség. Reggelre beázott az autó, mivel az egyik ablak lehúzva maradt, a 3 napos narancslé eddigre már persze megerjedt a rekkenő hőségben és az esővízzel keveredve kezdett elviselhetetlenné válni a bűz. Marcival ketten indulás előtt lenéztünk a partra, hogy mit nyújt Surfers Paradise surf tekintetében, igen erős hullámok voltak, de teljesen ív nélkül törtek, úgyhogy nem sok sikert arattunk. Kitakaríttattuk a kocsit, de inkább csak külső mint belső változáson esett át a full extrás szerviz ellenére ami amúgy elég hanyag volt, de nem értünk rá vacakolni. Estére Noosa Heads-be érkeztünk sok említésre méltó aznap már nem történt.
9. nap December 30. Kedd
Próbálkoztunk szörfölni Noosa Heads partjain, de a hullámok itt sem voltak kegyesek hozzánk,
nagyon közel törtek a parthoz és rettentő erősek voltak. Pár sikeres siklás után felkapott egy hullám és úgy odavágott, hogy el is ment a kedvem az egésztől aznapra. Egészen félelmetes volt, ahogyan természet ekkora erőt demonstrált teljesen kontrollálhatatlanná vált a szituáció és az óceán játékszereként pörögtem a víz alatt, mint egy lefolyó örvényébe került hangya. Átmentünk egy másik partszakaszra, de ott sem volt jobb a helyzet úgyhogy tényleg feladtuk mielőtt egy komolyabb, vagy végzetes sérülést beszereztünk volna. Marci még így is megrándította a lábát. Délután a szállás medencéjében lubickoltam, majd egy rövid szunyókálás után elmentünk naplementét nézni egy kilátóhoz.
10. nap December 31. Szerda
Reggel ismét korai ébresztő volt 6:30-kor egy újabb merüléshez. Családias kis motorcsónakkal hajóztunk ki amire összesen két személyzettel tízen fértünk fel. Egy sekély öblön kellett keresztül menni, ahol 8km/h sebességkorlátozás volt, ezért elég lassan értünk ki a merülési ponthoz és onnan vissza is. A látótávolság ismét nem volt több 6 méternél, de azért láttunk teknőst aminek meg is vakargattuk a hátát. Láttunk még szokásos dolgokat mint mini cápát, morénát meg a sok szép színes halat amiknek még mindig nem tudom a nevét. Estére olyan szinten elviselhetetlen lett a meleg hogy teljes apátiába fordultam, semmihez sem volt kedvem legkevésbé szilveszterezni. Mindenfajta előzetes tervezés nélkül este tíz körül kezdett körvonalazódni, hogy a tengerparton fogjuk megélni 2009 első perceit. A parton az átlag életkor maximum 15 körül lehetett, nyilván azok voltak ott akiket nem engedtek be a környékbeli szórakozóhelyekre 18 alatt. Nekem már volt forró nyári hangulatú szilveszterem a tengerparton így nem volt új élmény, de a többieknek bejött. Én az elviselhetetlenül meleg nap végére teljesen kimerültem és legszívesebben átaludtam volna az egészet.
11. nap Január 1. Csütörtök
Marci ma lelépett a csapatból hogy helyettünk inkább azzal lánnyal lehessen együtt akit még Nelson Bay-ben ismert meg. Visszaautóztunk délre Moloolaba-ba és ott kiraktuk, mi pedig továbbindultunk Harvey Bay-be. Persze érthető, de azért kár érte, főleg, hogy Csita és Miki őt meglátogatni jött, de végül is nézzük a jó oldalát kihúzta velünk 10 napig. Harvey Bay-ben elmentünk az útikönyv által javasolt Pier étterembe. A berendezés nagyon vicces 60-as éveket idéző lecsúszott és kissé giccses kuplerájt idézett. Főleg tengeri különlegességek voltak a menün, így megkóstoltuk a sós vízi krokodilt, aminek tulajdonképpen semmilyen jellegzetes íze nem volt. Én helyi szokás szerint elkészített kengurut ettem előételnek, aztán francia palacsintába csavart tengeri kütyüket fehér szósszal a séf ajánlása szerint. A kaja teljesen rendben volt, de a kiszolgálás nagyon lassú volt és a környezet habár vicces volt, de a két tagú „zenekar” eléggé lehúzta az egészet. Ezután leszerveztünk egy három napos Fraser Island túrát és elfoglaltuk a szállásunkat.
12. nap Január 2. Péntek
Szokásos fél hetes ébresztő, mert mi tudunk nyaralni! Borzalmas unalmas kötelező eligazítás 120x15 kilométeres nemzeti parknak nyilvánított sziget szabályairól. Majd vettünk kaját és piát az útra, mint kiderült az ételt túl, az alkoholt pedig alul lőttük. Fraser-en nincs műút és a földutak sem limuzin barátok úgyhogy kizárólag 4x4. Csoportos viszont túravezető nélküli utat választottunk, mivel három emberre már nem olyan kedvező a dzsip bérlés mint négyre. Egy magasított Land Cruiser-be viszont kilenc ember is befér és nyílván a kölcsönző cégnek az az üzlet, hogy ha telerakja. Sikerült is nekik három autót megrakni. Összekerültünk egy német párral (Dorothy, Mat), két svájci csajjal (Andrea, Sandra) meg egy szóló német sráccal (Dan). Hogy Csitát idézzem kaptunk négy útitársat: három németet és két svájcit :) A 40 perces komp után ami a nyugati parton rakott le minket átvettük a sátrazási és belépési engedélyeket, majd az első négy kilométeren el is tévedtünk, habár volt térképünk és egy ajánlott útvonal is. Kis időveszteséggel megérkeztünk a Wabby tóhoz, amely az egyik legkiemelkedőbb látnivalója volt három napos zötykölődésünknek. Negyed órát sétáltunk meredeken lefelé az esőerdőben, majd a völgyben egy széles sivatagot idéző homokdűne sáv tárult elénk ami egészen a tóig húzódott, a tó másik oldalán pedig minden átmenet nélkül folytatódott a dzsungel. Egészen egyedi látvány, még sehol máshol nem láttam ilyet Ausztrálián kívül sem. A meredek laza homokpart lehetőséget ad arra hogy lecsússzon rajta az ember stílusosan body board-al (puha mini szörfdeszka amivel csak hasalva lehet siklani a hullámokon). Mi nem vittünk ugyan semmilyen lecsúszásra alkalmas eszközt, de kölcsön kaptunk egy-egy deszkát néhány kísérlet erejéig. Az élmény nagyjából olyan mint a vízi csúszda víz és kiépített csúszda nélkül, a landolás kicsit kellemetlenebb ha az ember ragaszkodik a deszkához és nem hajítja el még a levegőben. Az egyetlen dolog ami beárnyékolta a szórakozásunkat az a szakadó trópusi eső volt, így nem is vittünk fényképezőgépet. Ezután indultunk tovább, mivel mihamarabb el kellett érjük a keleti partot, hogy aztán sötétedésig a lehető legtöbb utat megtehessük észak felé. A tóig Dan vezetett, onnantól én próbáltam kirázni a lelket a társulatból. Magunk mögött hagyva a kanyargós őserdei utat a tengert övező homokbuckákon haladtunk tovább észak felé. Az átfolyások azért megfűszerezték az amúgy sokkal egyenletesebb felszínt és így is csak 60km/h-t sikerült biztonságosan elérni az eddigi 15 helyett. Ami érdekes, hogy ezek regisztrált utak, habár sok útjelzés nincs de a parton 80, illetve az erdei utakon 35km/h a sebességkorlát amit dzsipes járőrök ellenőriznek is az egyéb szabályok betartása mellett. A másik csapatot meg is büntették $300-ra biztonsági öv mellőzése miatt. A Maheno személyszállító hajó roncsainál átadtam a vezetést Csitának. 4x4-et vezetni mindenféle terepen elég jó, de ha másik 8 ember biztonságára és komfortérzetére is figyelni kell az erősen visszafog az élményfaktorból, olyan mint sajtreszelővel rejszolni, kezdetben szórakoztató de aztán kicsit fájdalmas. A roncsok annyira nem voltak érdekesek mint amire számítottam, egy nagy halom még formát öltő rozsda, a természet a hajót már szinte a felismerhetetlenségig stilizálta. Lassan ránk esteledett és az eső még mindig ömlött, ha lehet még jobban mint addig. Sátrazás az esőben az egy dolog, de hogy esőben is kell felállítani az még rosszabb, főleg ha ott derül ki hogy ez esővédő réteg kisebb mint a sátor. Én inkább ismét az autóban alvás mellett döntöttem, bár a többiek sem áztak meg, mivel ezek a sátrak vastagabb impregnált anyagból készültek. Kezdetben úgy tűnt viszonylag jól kijövünk majd új útitársainkkal, de aztán egyre inkább klikkesedett a csapat, egyre több német csevegés folyt angol helyett. Miki meg én még értünk németül, de Csita szinte semmit, az én németem se olyan jó már így 7 év kihagyás után. Persze közben mi is egyre többet beszéltünk egymással magyarul inkább, mivel láttuk hogy fölöslegesen brummogunk a jó szomszédság kiépítéséért. Dorothy igazi hárpiaként ugráltatta Mat-et, aki alapvetően pedig nem lett volna rossz srác, csak kissé buzgómócsing meg papucs. A két svájci csajról pedig kiderült, hogy elég unalmas és savanyú arcok. Még Dan volt viszonylag normális, de a nyelv miatt inkább ő is a másik négyhez húzott. Ezzel a tapasztalattal tértünk nyugovóra a zuhogó esőben.
13. nap Január 3. Szombat
Hétvége, végre délig aludtunk. Jó is lett volna, de nem: természetesen megint hajnalok hajnalán 6-kor volt kelés, mert jött a dagály és 9:30 után nem lehet vezetni a parton. Gyors reggeli, sátorbontás és irány Champagne pools, ami nem más mint egy öböl, amit éles sziklák választanak el a nyílt tengertől és majdnem teljes medencét képeznek. Annyira nem volt érdekes, hogy sokáig maradjunk. Átmentünk egy kemping területre ahol volt féltető alatt BBQ. Itt találkoztunk egy másik csapattal így viszonyítási alapunk lett, hogy milyen lett volna egy normálisabb társaság, ami még jobban elmélyítette a saját útitársainkkal szemben támasztott ellenszenvet. Nagyjából az egész napot itt töltöttük a dagály miatt és mivel szinte folyamatosan szakadt az eső a tető alól sem tudtunk sokat kimozdulni. Az apállyal elmentünk északra Sandy Point-hoz ami mily meglepő egy homokpart volt azon túl még madárrajok, de más nem nagyon. Onnan tovább nem nagyon tudtunk menni mert már húzódott vissza a víz és a sós víz ellen nincs megeddzve a gép. Estére a másik brigád mellé táboroztunk, akiknek a sátrát a parton a bozótban menet közben kiszúrtuk, ennél csak az volt nagyobb teljesítmény, hogy Csita és Miki ugyanezt sötétedés után is megcsinálta. Elvitték az autót, mondván hogy szereznek több piát, bár akkor már enyhén alkonyodott. Este nem nagyon lehet vezetni, ezeknek a bérautóknak a lámpája nagyon gyenge nincsenek rajta normális halogén lámpákat, hogy minél kevésbé bátorítsanak éjszakai vezetésre. Közelébe se kerültek a boltnak és vissza kellett fordulniuk. Egy kalandnak jó volt, én kimaradtam, azt mondták sokkal élvezetesebb ketten menni, habár a visszaút para volt, hogy megtalálnak-e mielőtt teljesen sötét lesz. Elalvásig még beszélgettünk és iszogattunk a normálisabb csapattal, a 4 fonnyadt meg idő előtt ágyba dőlt.
14. nap Január 4. Vasárnap
Csipet csapatunk belviszálya tovább erősödött mikor reggel „a mások” hamar összepakoltak és megreggeliztek mielőtt mi még felkeltünk volna. Minket fel se ébresztettek, hogy menni akarnak, de elvárták hogy szinte azonnal induljunk. Meglátogattuk a McKennzy tavat aminek partja finom szilikon homokkal van borítva. A homok valóban nagyon apró szemű, de ez sem érdemelt többet fél óránál, a víz hőfoka nem volt ideális, hiszen előző nap folyamatosan esett és aznap sem nézett ki túl rózsásan az ég, meg is érkezett a zuhé egy órán belül. Szinte már menekültünk a szigetről, Csitáék legszívesebben már Szombat reggel leléptek volna, de egy ilyen helyről nem olyan egyszerű. Áldtuk az eget, hogy csak ennyi időnk volt és nem az egy hetes túrát vállaltuk be. A túra végére szinte fojtogató volt a légkör, egy percet sem akartunk már együtt lenni azokkal az emberekkel. Még aznap este megindultunk Bundabergbe.
15. nap Január 5. Hétfő
Bundaberg-ben Nimbin-hez hasonló érdekességet vártuk, de igazából semmivel nem volt különb mint Sydney bármely külvárosi kerülete. Végre nem volt beszabályozva, hogy mikor kelünk. Egy lehetséges programnak ígérkezett a közeli parton éppen tojást fektető teknősök vizslatása, de benéztük mert az éjszaka történik és nem nappal, délután pedig még rengeteg kilométer várt ránk Arlie Beachig. Indulás előtt az Indulge kávézóban haraptunk valamit, ahol a kiszolgálás botrányosan lassú volt, de a kaja rendben volt. Késő este érkeztünk Arlie Beach-re, ahol még közel fél órát lötyögtünk az éjfélkor a szállás földszintjén véget érő bulin.
16. nap Január 6. Kedd
Vissza a régi kerékvágásba Reggel 7 előtti kelés. Irány a mólóra ahol egy hatalmas kb 80 fős két fedélzetes tengeri hajó várt. Nagyjából 50-60 útitársunk között fellelhető volt minden korosztály az óvodástól a nyugdíjasig és ezek mind búvárkodni szeretnének, valami gyanús itt ... Beülünk hajóba és kiderül, hogy ebben nem csak búvárkodás van, hanem Whiteheaven beach meg Whitesundays kilátó látogatás, snorkelling és nem érünk vissza 5-6 előtt. Még mindig 1500+ kilométerre vagyunk Cairns-től, úgyhogy ennek nem örültünk. Mikor Csita foglalta ezt direkt kihangsúlyozta, hogy két merülést szeretnénk, ennek ellenére egyetlen merülés volt, ahonnan felrángattak 15-20 perc után, hogy most már menni kell. A látótávolság katasztrofálisan rossz volt, kb. 2-4 méter, el is vesztettük az egyik búvárt aki miatt még az alatt a rövid idő alatt amink volt egyszer meg is kellett szakítani a merülést és feljönni a felszínre. Az út során megvilágosodott, hogy miféle hajóra kerültünk, már tudtuk hogy mire számíthatunk és az volt a tervünk, hogy mivel jogosultak vagyunk párban önállóan is merülni majd leszakadunk a csoporttól és csak akkor jövünk fel ha már csak a biztonsági tartaléknyi levegő maradt a palackban, de sajnos háromszor annyival előtte megtaláltak. Valószínű mikor a felszínen maradt a csoport többi tagja, az oktatóval követték a buborékjainkat mert a rossz látótávolság miatt a víz alatt nem hiszem hogy akármilyen tapasztalattal ilyen könnyedséggel megtalált volna a túravezető.
A merülés vezető rovására írható még, hogy a merülés előtti könnyű búvárkodás során több és mozgalmasabb élővilágot láttam, mint palackkal. Biztos vagyok benne, hogy nem a legoptimálisabb úton vezette azt a néhány percet sem, amit lent voltunk. Katasztrofálisan rossz volt az egész napot szinte kidobott időnek és pénznek érezem, annak ellenére hogy a hajón tartózkodó rengeteg turista látszólag felhőtlenül boldog volt, hogy a világ 10 legjobb tengerpartja közül az egyiken eltölthet fél órát és hogy bohócokkal van körülvéve. Megjegyzem nekünk már a fülünkön csorgott ki a világ legjobb tengerpartjainak a gondolata is, amióta Sydney-t elhagytuk tengerpartról tengerpartra jártunk és mindenhol megkaptuk, hogy ez benne van a legjobb X-ben, de addigra mi már 4X-et láttunk. A személyzet ugyanis több mint erőltetett poénokkal próbálta szórakoztatni a nagyközönséget. Én nem vagyok egy fikázós típus, de ezek az emberek vagy tényleg nem vették észre hogy mennyire természetellenes amit csinálnak, vagy ha tudatosan a pénzért csinálták akkor talán még rosszabb. Talán a kapitány volt a legkiemelkedőbb, aki Törppapaként hívatta magát. A művigyor egy pillanatra sem fagyott volna le az arcáról és óvodás szintű cselekedetekre késztette a tömeget, mint például „tapsoljuk meg Amy-t hogy ilyen gyönyörű ebédet varázsolt nekünk ... , ó elvörösödött, hát nem édes … ” Nehéz is szavakba önteni mennyire unszimpatikus volt minden mozdulatában és szavában a fazon. Az egyetlen értékelhető poénja az volt, hogy látta hogy nem nagyon tetszik a túlfűtött vidámságú műsör, és megkérdezte Csitátol akarod látni milyen az amikor komoly arcot vágok, erre fogott egy marék habkukacot közé fúrta a fejét és a szokásos művigyort megszorozta kettővel, na ez már annyira rossz volt, hogy tényleg vicces lett. Szóval első merülésem a Nagy Korallzátonyon: az összes többi jobb volt eddig. Örök tanulság szervezett nagy csoportos turista programok messziről kerülendők, főleg ha egy napba próbálnak belezsúfolni több mindent. Szinte menekültünk Arlie Beach-ről is, hosszú órák után éjfél körül érkeztünk Mission Beach-re, ahol végre egy nyugodt természet közeli szállás fogadott, pont olyan mint amit a leírás alapján lefoglaltunk, szinte meglepő volt. Még hosszú percekig lelkendeztünk és hallgattuk a vadon szavát a fa verandán ülve, néztük a nagyobbnál nagyobb rovarokat és a felnőtt ököl nagyságú békákat amelyek rájuk vadásztak. A Tarzan világát idéző építménybe mindhárman teljesen belehabarodtunk.
17. nap Január 7. Szerda
Fél hetes kelés, csak nem ? Nyolckor már az oviban vagyunk megint egy rakás turistával nagypapától a tinikig, ezek mind a 70-en vadvizi evezni jöttek ? Jaj nem csak nem léptünk bele ugyanabba a pocsolyába ismét ? Szerencsére nem, a túra vezető sokkal lendületesebb, rugalmasabb eredeti poénokat nyom, amik tényleg viccesek. Az evezés ugyan túlbiztosított volt és rengeteg megállót iktattunk be a meredekebb részek után be kellett várni mind a 9 másik csónakot, pont akkor mikor mi már kezdtük élvezni. Persze mindenkinek más az adrenalin küszöb faktora, gondolom egyeseknek már ez is hajmeresztő volt. Csodálatos trópusi tájakon haladtunk délelőtt gyors szakaszon 4 kilométert, majd ebéd után a kevésbé meredek szakaszon további 8 kilómétert. A vízbe ugrani nem volt olyan visszataszító mint európában lett volna, mivel a víz hőfoka meglehetősen kellemes volt. A csónak roppant robusztus volt, igazából önszántunkon kívül egyszer sem kerültünk vízbe az egész nap során. Magunktól viszont többször mártóztunk meg, mikor a felszínen már kezdett elviselhetetlenül meleg lenni. Ahhoz képest, hogy Fraser-en elég rossz időt fogtunk ki a folyamatos esőzéssel, a Tully folyón ami Ausztrália legnedvesebb környéke és méterben mérik a csapadék mennyiséget, no itt szinte egész napos szikrázó napsütés jutott ki. Este indultunk volna Cairns-be, de annyira magával ragadott az őserdő vonalán helyet foglaló szállásunk, hogy inkább bebuktuk a foglalót a másnapi merülésre és maradtunk még egy estét, foglaltunk egy merülést helyben inkább.
18. nap Január 8. Csütörtök
Fél nyolcas kelés, fél tízre vízen vagyunk kétszintes óceánjáró, ajjaj ez ismerős. Nem túl sok ember ez biztató. Fél óra múlva kikötünk Dunk Islands-nél, ugye most nem lesz dzsungeltúra ide besűrítve. Nem, viszont háromszor annyi turista és megint a legátfogóbb spektrum. A francba ezt lehet hogy megint benéztük, pedig a telefonban többször kihangsúlyoztuk, hogy mi az amit nem szeretnénk, és hogy pont most volt egy negatív tapasztalatunk. Biztató, hogy nincs sok fölösleges bohóckodás és nincs szó más programról, mint a merülés és sznorkell. Még egy óra mire a korallok külső oldalát elértük. Végre két rendes merülés a híres világörökségnél. A felszerelés is egy fokkal jobban rendben volt. A látótávolság ugyan nem volt valami remek trópusi vizeken a 6-10 méter nem számít annak, de még mindig sokkal jobb volt mint a legutóbbi. Végre láttam cápa szerű cápát, kb 1-1.5 méter volt és úgy meg volt illetődve hogy amint meglátott minket hanyatt homlok menekült. Még a hatalmas Barracuda raj volt lenyűgöző, meg a sok apró korallok között bujkáló körömhegynyi „Némó”. Most felírtam a halak nevét is amiket láttunk, a magyar neveket viszont nincs türelmem kideríteni. Striped bristletooth, Red bass, Masked bannerfish, Clown Anemonefish, Cuttlefish, White tip reef shark, Green turtle, Blue spotted stingray, Batfish, Chevron barracuda, Spinecheek Anemonefish, Barramundi cod, Sea cucumbers, Giant clams, Christmas tree worms.
19. nap Január 9. Péntek
Reggel elhagytuk paradicsomi szállásunk Treehouse és visszatértünk a civilizációba. Cairns-ben vagyunk és ismét van használható minőségű Internet kapcsolat és mobil telefon vétel, ami jó is meg rossz is. Az egész nap elment mindenféle érdektelen dologgal, ami utóbbi 1-2 hétben elmaradt. Egész nap szakad az eső így mondjuk annyira nem is nagy gond. Csita és Miki holnap visszarepül Sydney-be és nem sokra rá folytatják az utat Bombay-ba én még egy napot maradok aztán Egyiptom, Hurghada.
20. nap Január 10. Szombat
Ma Dougles Bay-be utaztam ahonnan 3 óra az út a vízen a Nagy Korallzátony külső pereméig. Phil's Reef, Harry's Reef és Barracuda Bommie területén merültem. A legjobb búvárkodás eddig, napfény, 10-15 méteres látótávolság, hatalmas hal rajok és egy nagyon profi csapat, semmi bénázás, vagy fölösleges jópofi. Háromszor 50 perces merülések ahogy azt kell. A SilverSonic is egy óriási hajó volt megrakva több mint 60 emberrel, de nem is lehet egy napon említeni a ReefJet -féle szörnyűséggel.
Többek között ezeket láttuk: Blue banded anglefish, Haloksbill turtle, Long nosed butterflyfish, Feather fin bluefish, Clown fish, Striped Fuslilier, Trumpetfish, White tip reef shark, Regal Angelfish, trumpetfish, Lionfish, Napoleon fish, Bumphead Parrotfish, Barracuda, Choat's wrasse, Stripery Seaperch, Purlple scorpion fish, Black Drummer, Blue spotted Lagoon Ray, Blue chromis.
A képeimet én még lusta voltam feltölteni, addig is a többiek képei:
Marci képei
Csita Képei 2008
Csita Képei 2009 ¶ 14:06 1 comments
Ma hajós buliba vagyunk hivatalosak. Mindenki kalóznak öltözik, legalábbis az lenne az ideális. Természetesen mindig vannak a korlátozó tényezők, az egyik talán legkomolyabb, hogy holnap 0. nap azaz indulunk észak felé, és a jelmez kölcsönzőbe való visszajuttatása vasárnap nem lehetséges. Venni meg nem túl ésszerű, annyira gyakran azért nincs kalóz buli. Nekem ugyan sikerült mindent megoldani, de a többieknek sajnos nem jött össze. Délután 3 körül már Darling Harbour-ba sétálgattunk, viszont senki sem tudta hogy honnan indul a hajó, vagy hogy egyáltalán mikor. Ez láthatóan cseppet sem zavarta a társaságot amiről, sztereotípia ide vagy oda: a csapat nagy része olasz volt. Kellemes tempóban sétáltunk a kikötőn végig, mint utóbb kiderült teljesen rossz irányba. Rengeteg eredménytelen telefonálgatás után Marcinak eszébe jutott, hogy egy távolabbi ismerőse is ebbe a buliba készült, rácsörgött és meg voltunk mentve, már csak taxit kellett fogni, hogy visszajussunk oda ahonnan elindultunk. Még szerencse hogy a hajó is késett egy órát, így éppen időben értünk oda.. Kilencig séta hajókáztunk az öbölben, közben minimal house putypurutty zenére kalózok zakatoltak az utastérben, koponyából ittak, halakkal dobálóztak, a fáradtabbak pedig ledőltek egy egy kincsesládára ahogy ez jó kalózbulin szokás. Közben leamortizáltunk néhány műanyag kardot, baltát és mindenféle emberélet kioltására alkalmatlan eszközt. A hajó két szintjén különböző putypurutty volt, a jegy árában benne volt még némi harapnivaló meg gyümölcs is amit svédasztal rendszerben tálaltak. Meglehetősen jó buli volt, a társaság nagy része azért maskarában jelent meg, olyan is volt aki papagálynak öltözött. A végállomás Rose Bay volt azaz nem ott ahol mi felszálltunk, szó mi szó nem szálltunk le időben, onnan a rendezvényszervezők biztosítottak buszt vissza a város felé az „after party”-ig, de sikerült két szék közé ülni mert a hajóról leszálltunk de a buszra nem szálltunk fel időben. Nagyrészt csak telefonos hulladék fotókkal tudok szolgálni, mert normális gépet senki nem akart vagy mert vinni.
0. nap December 21. Vasárnap
Marci megígérte hogy hajnalok hajnalán értem jön, aztán felszedjük Mikit meg Csitát a „backpackers”-ből, aztán veszünk szörfdeszkát, elmegyünk az ő cuccáért és aztán nyugat felé tetőcsomagtartót kölcsönözni. Az előző napi buli persze megcsúsztatta az indulást és jó ha délután 3-4 körül sikerült az autópályára állnunk, ami itt 110km/h sebességkorlátozást jelent. Én vállaltam be az első napi vezetést, bár kicsit szokni kellett a Ford kombit 3 deszkával a tetején, az én egy literes aszfaltbuborékomhoz képest. Így aztán folyamatos kritika érte a vezetési stílusomat mindaddig amíg végre el nem aludtak. Tempósan Newcastle felé haladtunk, amikor egy barna tábla 33-as kerülő utat jelzett egy vár ikonnal a tetején, úgy döntöttünk az alsó úton többet látunk mint a pályán így lekanyarodtunk. Az út hangulatos fákkal övezett kanyargós volt, ennél sokkal többet viszont nem nyújtott, vár sehol nem volt csodálkoztunk is volna. Hunter Valley-n mentünk keresztül, ami Ausztrália egyik leghíresebb borvidéke, de késői indulás és a hosszabb út azt diktálta hogy sehol ne álljunk meg ha nem muszáj. Egy kocsmánál még is kötelező volt sört venni eme nemes borvidéken. Marci felhívta egy ismerősét aki rendelkezik megfelelő helyismerettel, felvilágosított minket arról amit már addigra tudtunk, hogy a kerülőút hiba volt, de javasolta aludjunk Nelson Bay-ben az még plusz 50 kilométer volt, így nagyjából este 10-re értünk oda. Szállás keresesési akciónk meglehetősen hatékonynak bizonyult, alig fél óra alatt két próbálkozásból jó áron ($32/éj/fő) meglehetősen jót kaptunk One mile beach-hez közel. Ezek után visszaindultunk Nelson Bay-be italt keresni, ez a misszió már nem tűnt annyira egyszerűnek. Mindössze részeg fiatalokat találtunk akik útbaigazítottak ugyan, de már nem volt nyitva az italboltot , úgyhogy visszakanyarodtunk hozzájuk és érdeklődtünk újra hogy hol vannak még esélyeink. Egyikőjüket magunkkal vittük útvezetőnek az egyetlen környékbeli kocsmáig, amihez éppen zárásra érkeztünk, elvitelre már nem adtak ki semmit, de még egy pohár erejéig kiszolgáltak. Az útvezetőnk egy helyi srác volt, mivel a lányok közül senki nem mert egy idegen autóba négy srác mellé beszállni. A helyi arc amúgy nagyon vicces volt, eleve már spicces volt és ecsetelte hogy a lányok közül melyik mennyire bevállalós, meg dióhéjban kissé félresiklott élettörténetét. Meghívtuk egy italra a szolgálataiért és gondoltuk hátha kapocsként tudjuk használni a helyi ökoszférába való beilleszkedéshez, bár ebből nem lett semmi sose láttuk többet.
1. nap December 22. Hétfő
Alvással kissé lemaradva én nem kívántam korai kelést, mégis 9 óra körül sikerült reggelizni és 10-11 körül először vízre tenni az új szörfdeszkát, bár a csapat fele már reggeli előtt is kint volt. Pár óra után visszamentünk a szállásra, mivel a elég nagy szél kerekedett és felkorbácsolta hullámokat. A verandán pihentünk amikor a szomszéd svájci csajok beszélgetést kezdeményeztek velünk, sajnos nem éppen az esetem volt egyik sem. Délután Anna Bay-ben szerettünk volna szörfözni, de hiába mondta a kemping tulaj, hogy oda csak terepjáróval valahogy ezt addigra elfelejtettük és a tipikus „kicsit part” életérzéssel sétáltunk a több száz méter széles homokdűnék között és játszottunk az elektro optikai masináinkkal. Utána elcsúszott kicsit a nap, mivel Marci kapott egy hívást meló ügyben és mivel mindenki másnak is volt dolga ami Internetet igényelt ismét Nelson bay felé vettük az irányt. Megtaláltuk az egyik legdrágább net kávézót ($11/h) és majd 3 órát töltöttünk ott. Bevásároltunk marhapörkölthöz valót meg reggelit. A többiek beválasztottak egy 4 literes zacskós fehér bort tájnyelven „goun”, $10-ért amit én meglehetősen kifogásoltam, de nem engedtek vissza hogy vegyek valami normálisat. Szerencsére meg kellett álni ATM-nél pénzt kivenni a szállás rendezéséhez és ott adódott alkalmam Jamson's skót whiskeyt venni meg egy kategóriával jobb vörös bort, aminek nagy része a pörköltbe került mert a többiek nem annyira díjazták. Visszaérve Marci nekilátott főzni én fél óra múlva ledőltem egy kicsit, két óra múlva ébredtem pont mikorra kész lett, bár addigra a többiek jobban összespanoltak a szomszéd svájci/német/norvég brigáddal és már kicsit spiccesek voltak. A kaja szerintem jó volt, nem tudom többiek miért cikizték. Ezután a parton tábortűz gyújtás éneklés volt a program, mi kicsit elkéstünk a tűz már kialvó félben volt, nem is maradtunk sokáig. Marci eltűnt a német leánnyal, Csita, Miki meg én maradtunk a részeg svájci csajokkal én szinte teljesen józan voltam és számomra még annyira se voltak így vonzóak mint délután, de volt akinek igen. Mi Csitával érdekesebbnek találtunk egy éppen éjszakai portyán lévő oposszumot, elég bátor hogy közel lehessen menni hozzá, viszont agresszív kis jószág harap bármit szinte azonnal, de a nem túl intelligens, mert a pille palackra is mart közben meg lehetett vele játszani, bár állítólag sok betegséget terjeszt úgyhogy nem épp életbiztosítás. A kemping területén egyébként kószált még egy bébi kenguru is … Állítólag koalák is voltak, de én őket nem láttam.
Viszonylag időben hajnal egy körül elnyomott az álom.
2. nap December 23. Kedd
Nyolckor ébredés volt, reggeli aztán irány a part: szörf. Kevesebb sikerélmény mint előző nap, pedig állítólag jobbak voltak a hullámok. Felszereltünk egy vízhatlan videokamerát az én deszkám orrára, de a mai nap rólam rögzített termése szinte csak evezés ami nem túl szórakoztató anyag, Marci azért alkotott valami használható anyagot, de lesz még elég nap meg addigra talán fejlődöm is. Szállást nem nagyon sikerült intézni telefonon, úgyhogy sátrazás mellett döntöttünk. Visszamentünk összepakolni és 12 körül ismét úton voltunk bár nagyon nehezen hagytuk el az öblöt, mivel nekem még repjegy befizetést kellett intéznem. Ebéd és 1 körül irány Seal Rocks. Nem nagyon találtuk a helyünket táblák és egy elnagyolt térkép alapján ezért sűrűn álltunk meg útbaigazításért, mindenhol azt mondták a körforgalomnál jobbra, egy óra után úgy éreztük körbe megyünk és szívatnak. Seal rocks nem tűnt valami különleges helynek, de arra jó volt hogy feltankoltunk élelmiszerből a vidéki jellegű posta-benzinkút-vegyesboltban, aztán a tavakhoz tett kis kitérő után Blueys Beach-en kötöttünk ki, A tavaknál kiterítettük a térképet a motorháztetőre megállapítani, hogy merre tovább, majd a tó körül fotózgattunk, mialatt az addig kegyes időjárás megfordult és szakadni kezdett az eső. Az autóhoz visszatérve Csita felkáltott: „Nagyon nagy hibát követtünk el!”- a térkép addigra cafatokra ázott, de nem volt gond a darabokat a kesztyűtartó fölé mozaikként fel lehetett ragasztani. Boomerang beach felé vettük az irányt Blueys Beach-től nem messze találtunk egy karaván parkot, ahol kaptunk sátorhelyet ($15/fő/éj). Rajtunk kívül senki sem sátorozott és nem teljesen volt világos hogy nekünk hol is kellene a sok röghöz kötött lakókocsi között. A park nyugati oldalán találtunk elegendő helyet egy tisztáson, ami viszont sátorozásra nem a legideálisabb, mivel azt a kevés árnyékot amit találtunk egy markoló nyújtotta. Még világosban felállítottuk a sátrakat, aztán kimentünk kicsit a partra. Visszatérve új otthonunkba Marci nekilátott a kommunális féltető alatt vacsorát főzni az autóhoz kapott kemping gáztűzhelyen. Az idős karavánpark lakókat azzal szórakoztattuk, hogy a sátrakat az autó tetejére rögzítve a kemping területén előírt 8km/h-val a sebességet szabályozó hordók között manőverezve átszállítottuk a zuhanyzók és a kerti konyha mellé, mindehhez rap zenei aláfestésre az autóban kivitelezhető legkifinomultabb koreográfiát adtuk elő.
3. nap December 24. Szerda
Én a vacsora után leghamarabb tértem nyugovóra ennek megfelelően legkorábban is ébredtem, de számításommal ellentétben nem arra, hogy megpukkadok a hőségtől, hanem nyirkos hűvös levegőre. Fél hat volt és semmi kedvem nem volt visszamászni a sátorba, bementem a faluba gondoltam a pékség korán nyit és veszek friss reggelinek valót, kizárólag azt hagytam ki a számításomból, hogy karácsony van. Valahogy a pálmafák és a 20+ fok az eső ellenére sem idézte fel bennem a száncsengő hangját, hamar segítségemre sietett egy mikulás autónak álcázott tűzoltóautó, melyből karácsonyi ének harsogott, és róla krampuszok ugráltak le szórakoztatva a helyi lakosság apraját. A csapat többi részi kicsit lassan került képbe, de nem sokkal 9 előtt így is útra tudtunk kelni. Crescent Head-en újabb kísérlet szörfözésre, a homokos parttal párhuzamosan meglehetősen sima volt a víz, így beeveztünk a sziklás part felé ahol a többi szörfös ücsörgött mint verebek a dróton várva a nagy hullámokat. A Long boardosok szakították le a babérokat, nekünk csak az evezés jutott, kb 2 óra múlva végrehajtottunk egy partraszállást a sziklás oldalon, mert a homokos partig visszaúszni igen csak fárasztó lett volna. Nem is volt olyan veszélyes mint amilyennek elsőre tűnt, bár én nagyon óvatos voltam, Marci szekált is, hogy öregapósan jövök ki, ellenben én nem vágtam el kagylóval a lábam mint ahogyan ő. Délutánra már Bellingenben voltunk, ahova foglaltunk szállást útközben, de közben Coffs Harbourban is lett helyünk. Megnéztük Bellingent, egy utcányi falucska, nem sok élet, a YHA szálló is elég gyászos volt, úgyhogy néhány felvétel készítése után továbbindultunk. Az ünnepi nyitva tartásra való tekintettel túlméretezett hadtáp kiegészítést szereztünk be. Vacsoraidőben érkeztünk az Ausietel backpackers-be ahol már az ajtóban nagyobb élet volt, mint Belingen teljes területén. Séf Márton rákos tésztával lepett meg minket. Nem sokra rá csatlakoztunk a többi lakóhoz egy helyi szórakozó objektumban. A földszinten egy 80-as évekből visszamaradt őskövület elevenedett meg a színpadon és nevesincs érzelgős rockot játszottak, míg az emeleten disco zene szólt. Erős bélműködésem és a borzasztó sátras alvás
4. nap December 25. Csütörtök
Iszonyatos meleg napra ébredtünk a hullámzás nem volt túl kedvező így alternatív programként temető látogatáson vettünk részt ami éppen útba esett a helyi botanikus kert felé. A fauna megcsodálása után újrapróbáltuk a reggeli műsort és Diggers beach-re mentünk szörfözni, evezés sokkal több jutott mint siklás a hullámokon, felállni pedig jó ha 2 másodpercre sikerült. Mikor a karjaim már leszakadni készültek kikászálódtam a part irányába. Ott pedig pillanatnyi figyelmetlenségemet súlyosan megbüntette a természet: egy hullám a parthoz igen közel tört felkapta a deszkámat és vitte, vitte mindaddig amíg a műanyag kötél ami a kezdők lábához rögzíti a deszkát vissza nem rántotta úgy hogy élével pont halántékon vágott. Délután mindannyiunknak a laptop masszírozási kényszere támadt, így a közösségi helyiségben együttes erővel kockultunk.
5. nap December 26. Péntek
Másnap reggel búvárkodni mentünk és 6 körül volt ébresztő. Solitary Island-nél merültünk, a hajóút majd kényelmes tempóban. Az első merülésnél kis gondom volt a nyomáskiegyenlítéssel, de a másodiknál minden rendben volt. Miközben a többieket követve átúsztam egy víz alatti szoroson, a többiek felett épp egy cápa suhant el, én sajnos lemaradtam a látványról. A látótávolság nem volt rossz, kb 10 méter, viszont rengeteg fehér részecske lebegett körös körül ami visszavett az élményből. A cápa alapvetően nem veszélyes ha nem ingerli a búvár és a tengerfenéken marad, mivel a nagy hal a lebegő dolgokra vadászik inkább ha éppen vadászik. Az időjárás kedvező volt, nem esett és túl hideg sem volt a víz. Sajnos elég rossz vagyok még hal nevekből így nem tudom leírni pontosan miket láttunk, de volt sok hal meg rákok és ráják :) A két merülés közben levesek lettek porból. Mire visszaértünk a többiek kipakoltak a kocsiba és közölték hogy ennyit a szörf kameráról, mert kiégett benne a CCD. Leültem elolvasni az emailjeimet, mire Marci odakiált, Szabolcs indulunk és te vezetsz! Oltári :) Indulás után pár perccel kifogyott az üzemanyag, igazság szerint előző nap már tankolni kellett volna, de ráérünk arra még jelszóval többször el lett napolva. A történet iróniája, hogy egy benzinkút mellől indultunk. Mindenesetre szerencsénk volt, mert a következő benzinkút sem volt messze. Part part után kezdte kimosni belőlünk a kezdeti lelkesedést az óceán iránt, hogy de szép de jó, mert akárhova érkeztünk nagyjából hasonló település hasonló lehetőségekkel fogadott. Ezért aztán Nimbin felé vettük az irányt. Útközben a többiek jól beitaloztak és Marcinak sikerült körülbelül egy liternyi narancslevet végigönteni az autó hátsó ülése alá. Amúgy éppen időben érkeztünk, ahhoz hogy még láthassuk a Nimbin falucskájának barátságosabb, nappali arcát. Első benyomásra teljesen idilli kép tárul a látogató elé az utcán békés helyiek haladnak el a színpompásra festett boltok előtt, melyeknek képi világa régmúlt idők hippi kultúrájának szimbolikájára épít. Ausztrália alap nyugalmának a duplája telepszik a falura a múzeumból felturbózott ütemek törnek elő és egy Volkswagen kisbusz képezi az oromzatot. Még a könyvelő iroda kapuján is hatalmas zöld hallucinogén békák díszelegnek. A szokásos Billabong márkanév helyett Bringabong-al fémjelzett üzletet is találunk aminek O betűjében természetesen egy gyanús zöld levél foglal helyet, de nem kell olyan messzire menni hogy egyértelművé váljon hogy marihuánáról van szó, rögtön ezzel szemben foglal helyet a Hemp Embassy, ahol a felirat bátran hirdeti, hogy illegális drogok termesztésére keresnek jelentkezőket, alatta kis betűkkel mi nem vagyunk bűnözők. Sajnos az ünnepekre való tekintettel a kocsmán, ami egyben hotel is a legtöbb bolt zárva volt. A hotel lett végül aznap éjszakára az otthonunk, amely egy western film díszleteként is megállta volna a helyét kívülről. Belülről inkább egy fiatalos élénk színekkel festett vidám objektumnak tűnt, mindaddig amíg az éj leple alatt fel nem bátorodott a helyi suttyó népség és el nem kezdte dobálni hangulatos kis erkélyünket kemény tárgyak széles skálájával. Mindez azután történt, hogy kimerítettük Nimbin által nyújtott szórakozási lehetőségek tárházát: meglátogattuk a helyi kávézót és pizzériát ahova a 8 órai zárásra éppen odaértünk, ücsörögtünk a kultúrház ház füvén, ittunk egy pár korsó sört egy helyi junkie-val a hotel aljsó szintjén helyet foglaló kocsmában, belehallgattunk egy ismeretlen rock banda koncert próbálkozásába, majd beszédbe elegyedtünk két kiöregedett vad motorossal, akik az Ausztrál nemzeti állatkertben keresik kenyerüket és szabadságukra nekik is pont ezt a porfészket kellett választaniuk. Nagy balhé szerencsére nem lett, de a történet teljességéhez még hozzátartozik, hogy mikor a mondvacsinált konfliktus alábbhagyott megjelent a rendőrség, amitől jobb nem lett a helyzet csak rosszabb, mivel a megmaradt dobálók az erkélyen kerestek menedéket. Én ekkor már rég aludtam, de Marci kiment hogy megkeresse a zaj forrását, ott pár rossz arcú fogadta akik meggyőző hangnemben kérték hogy rejtse el őket a rend őrei elől, miután ez megtörtént békével távoztak, de azért még ugyanabban a fenyegető hangnemben megjegyezték: Ha holnap meglátlak … adok neked …. ingyen füvet.
6. nap December 27. Szombat
Reggel 8-nál sokkal tovább nem sikerült aludnunk, mivel a Hells Angelst példaképének tekintő helyi alakulat fitogtatta gépeinek hangerejét pont az ablakunk alatt. Gyorsan összerántottuk magunkat és megindultunk a Protestor vízeséshez egy kis dzsungel túrára. Még Rocky Creek duzzasztógátnál is megálltunk néhány kép erejéig.. Ez eddig apró porszemektől eltekintve teljesen olajozottan gördültünk előre a előzetes szervezés teljes hiánya nélkül. A teljes csúcsszezon ellenére mindig akadt valahol elfogadható szállásunk úgy hogy az autóút alatt néhány órával érkezésünk előtt foglaltunk valamit, vagy helyben körülnéztünk, eltekintve a Blueys beaches sátrazástól, ahol megízlelhettük az Aussie outdoor culcture-t. Byron Bay-be viszont a szilveszter közelsége miatt már napok óta próbálkoztunk szállást foglalni teljes sikertelenséggel, a B terv az volt hogy Marci volt főnökének hátsó kertjében sátrazunk bár az első sátras élményünk alapján ezt foggal körömmel próbáltuk elkerülni ez mégsem sikerült. Igazából nem a sátrazással van a baj, hanem az hogy nem volt normális felszerelésünk: kicsi volt benne a hely, nem volt eső ellen rendesen védve, amelyiknek dupla rétege volt még az is lyukas volt vagy a sátorvasak nem feszítettek eléggé hogy ne ázzon be, igazából a végén az egyik keresztrúd el is tört. Így aztán szűkösen nedvességben elég kényelmetlen volt. Én a kocsiban való alvás mellett döntöttem inkább az is kényelmetlen de legalább száraz biztonságos érzés és még Liberót se kell hozzá húzni. Az esti program italozás volt Marci régi spanjával Nickel és barátnőjével Lucyval. Előtte mindenképpen ki kellett használni a kertben talált nyitott Wifi hálózat előnyeit így a sátrak előtt kockultunk kicsit mielőtt megindultunk a belvárosba. Én vállaltam be a vezetést, úgyhogy csak a törvény által nyújtotta mozgástérben ittam, de ez jó is volt így mert másnap reggel 5:30-kor volt ébresztő bűvárkodáshoz. Végigjártunk három szórakozó objektumot is, az egyikben éppen Harley Davidson and the Fro játszott dallamos rock zenét, állítólag a legmenőbbek a környéken és Marci szerint nagyon nagy szerencse hogy ebbe belefutottunk. Én egykor visszamentem a kocsihoz aludni aztán 3-4 körül visszafuvaroztam a Marcit és Mikit a sátorhoz, mivel Csita néhány cseh csajjal addigra szerencsésen visszanavigálta magát.
7. nap December 28. Vasárnap
5:30-kor kirugdostam a Mikit és Csitát a sátorból és visszamentünk a belvárosba a búvár állomásra. Fél hét körül már nedves búvárruhákba tuszkoltuk magunkat. Miki csak sznorkelezésre tudott volna jönni, mivel nincs jogsija, de inkább az autóban maradt. Csita viszont az intenzív este ellenére bevállalta a merülést és nem hiszem hogy megbánta, habár szerzett magának néhány súlyos pillanatot. 7 körül már vízen voltunk két 150-es Yamaha motorral felszerelt motorcsónakon és kevesebb mint húsz perc alatt a célterületen voltunk. Esett az eső és a orkán erejű szél korbácsolta az amúgy is barátságtalanul nagy hullámokat: „Lovely conditions” ahogy az eligazításon mondták, nos erről más fogalmaim voltak, de az út a csónak orrában meglehetősen élvezetes volt, akárcsak a legjobb hullámvasút és még extrát se kértek érte. A látótávolság nyilván nem volt a legjobb az időjárás miatt, napfény szinte alig szűrődött a víz alá, a hullámzás felkavarta a homokpadot is, egyszer össze is kevertem a mi vezetőnket valakivel a másik csoportból. Mindenestre láttunk pár Wobigong cápát ami szinten semmilyen mivoltában nem hasonlít a legtöbb ember fejében megjelenő cépa képhez. Mindenesetre nem okos dolog rálépni, pedig pont a merülést segítő kötél alatt pihent egy és általában véve elég sokszor pihennek a tenger fenekén és nem egyszerű észrevenni mert a tengerfenék homokjával megegyező színű kis fehér-fekete ovális foltjai pedig kavicsokhoz hasonlítanak. Láttunk még két hatalmas ráját is amelyek négy-ötször akkorák voltak mint Solitary Island-nél. Már az utóbbi miatt megérte lenyűgöző volt, ahogy lassan és méltóságteljesen lebegtek a vízben tőlünk nem messze, persze azért biztos távolban, mert nulladik típusú találkozás ezekkel az élőlényekkel is veszélyes. A két merülés között a kötél végén lógtunk a felszínen, mivel nem volt elég hely mindannyiunknak a fedélzeten a palackok cseréjéhez. Dél körül gyor s ütemben tovább észak felé, közben vadul szálláskeresés telefonon és útközben, pár nap és szilveszter minden nyakra tele a part mentén, Surfers Paradise az egyetlen hely ahol a „közelben” meg tudunk szállni. Délután érkeztünk és mindenkibe belefért egy kiadós szundítás, habár Miki kihagyta. Utána bementünk a belvárosba és egy elég jó kínai étteremben ettünk túlnyomó részt tengeri herkentyűket. Valahogy a saját főzőcskézés kezdett legalább annyira költségessé válni mintha étteremben ettünk volna, mivel majdnem minden nap más helyen vagyunk és a maradékot utaztatni a rekkenő hőségben nem túl egészséges, a hűtőtáska üzemeltetéséhez állandóan jeget venni meg a vele járó egyéb macerákhoz lusták voltunk. Estére azt terveztük hogy bepótoljuk a maradék hiányzó alvást és időben ledőlünk, ez a terv körülbelül kettő másodperc alatt fordult meg, mivel megjelent két hatalmas női mell gazdája és buliba invitált minket túlontúl közvetlen hangnemben. A buli egyébként veszett rossz volt mit is vár az ember egy olyan műmájer városban melynek a neve Surfers Paradise, kíváncsi lennék a város keresztelésének történetére. Ja és a szórakozóhelynek is legalább olyan fantáziadús neve volt mint a városnak: Drink Club. Csita találó megfogalmazásában színházlátogatás keresztezve osztálykirándulással, azaz vírítsd a ruhád és viselkedj antiszociálisan. Csipet csapatunk nagy része hamar belátta hogy ez a buli döglött még próbálkoztunk egy másik helyen de túl koraiak voltunk és túl fáradtak hogy megvárjuk a megfelellő kilengést, ezért aztán visszatértünk a szállásra bepunnyadni.
8. nap December 29. Hétfő
8:30-as kelés, úgy tűnik ez alatt a szabadság alatt soha nem fogunk későn kelni, de ehhez az időjárás is sokban hozzájárul, 9-kor már elviselhetetlen a hőség. Reggelre beázott az autó, mivel az egyik ablak lehúzva maradt, a 3 napos narancslé eddigre már persze megerjedt a rekkenő hőségben és az esővízzel keveredve kezdett elviselhetetlenné válni a bűz. Marcival ketten indulás előtt lenéztünk a partra, hogy mit nyújt Surfers Paradise surf tekintetében, igen erős hullámok voltak, de teljesen ív nélkül törtek, úgyhogy nem sok sikert arattunk. Kitakaríttattuk a kocsit, de inkább csak külső mint belső változáson esett át a full extrás szerviz ellenére ami amúgy elég hanyag volt, de nem értünk rá vacakolni. Estére Noosa Heads-be érkeztünk sok említésre méltó aznap már nem történt.
9. nap December 30. Kedd
Próbálkoztunk szörfölni Noosa Heads partjain, de a hullámok itt sem voltak kegyesek hozzánk,
nagyon közel törtek a parthoz és rettentő erősek voltak. Pár sikeres siklás után felkapott egy hullám és úgy odavágott, hogy el is ment a kedvem az egésztől aznapra. Egészen félelmetes volt, ahogyan természet ekkora erőt demonstrált teljesen kontrollálhatatlanná vált a szituáció és az óceán játékszereként pörögtem a víz alatt, mint egy lefolyó örvényébe került hangya. Átmentünk egy másik partszakaszra, de ott sem volt jobb a helyzet úgyhogy tényleg feladtuk mielőtt egy komolyabb, vagy végzetes sérülést beszereztünk volna. Marci még így is megrándította a lábát. Délután a szállás medencéjében lubickoltam, majd egy rövid szunyókálás után elmentünk naplementét nézni egy kilátóhoz.
10. nap December 31. Szerda
Reggel ismét korai ébresztő volt 6:30-kor egy újabb merüléshez. Családias kis motorcsónakkal hajóztunk ki amire összesen két személyzettel tízen fértünk fel. Egy sekély öblön kellett keresztül menni, ahol 8km/h sebességkorlátozás volt, ezért elég lassan értünk ki a merülési ponthoz és onnan vissza is. A látótávolság ismét nem volt több 6 méternél, de azért láttunk teknőst aminek meg is vakargattuk a hátát. Láttunk még szokásos dolgokat mint mini cápát, morénát meg a sok szép színes halat amiknek még mindig nem tudom a nevét. Estére olyan szinten elviselhetetlen lett a meleg hogy teljes apátiába fordultam, semmihez sem volt kedvem legkevésbé szilveszterezni. Mindenfajta előzetes tervezés nélkül este tíz körül kezdett körvonalazódni, hogy a tengerparton fogjuk megélni 2009 első perceit. A parton az átlag életkor maximum 15 körül lehetett, nyilván azok voltak ott akiket nem engedtek be a környékbeli szórakozóhelyekre 18 alatt. Nekem már volt forró nyári hangulatú szilveszterem a tengerparton így nem volt új élmény, de a többieknek bejött. Én az elviselhetetlenül meleg nap végére teljesen kimerültem és legszívesebben átaludtam volna az egészet.
11. nap Január 1. Csütörtök
Marci ma lelépett a csapatból hogy helyettünk inkább azzal lánnyal lehessen együtt akit még Nelson Bay-ben ismert meg. Visszaautóztunk délre Moloolaba-ba és ott kiraktuk, mi pedig továbbindultunk Harvey Bay-be. Persze érthető, de azért kár érte, főleg, hogy Csita és Miki őt meglátogatni jött, de végül is nézzük a jó oldalát kihúzta velünk 10 napig. Harvey Bay-ben elmentünk az útikönyv által javasolt Pier étterembe. A berendezés nagyon vicces 60-as éveket idéző lecsúszott és kissé giccses kuplerájt idézett. Főleg tengeri különlegességek voltak a menün, így megkóstoltuk a sós vízi krokodilt, aminek tulajdonképpen semmilyen jellegzetes íze nem volt. Én helyi szokás szerint elkészített kengurut ettem előételnek, aztán francia palacsintába csavart tengeri kütyüket fehér szósszal a séf ajánlása szerint. A kaja teljesen rendben volt, de a kiszolgálás nagyon lassú volt és a környezet habár vicces volt, de a két tagú „zenekar” eléggé lehúzta az egészet. Ezután leszerveztünk egy három napos Fraser Island túrát és elfoglaltuk a szállásunkat.
12. nap Január 2. Péntek
Szokásos fél hetes ébresztő, mert mi tudunk nyaralni! Borzalmas unalmas kötelező eligazítás 120x15 kilométeres nemzeti parknak nyilvánított sziget szabályairól. Majd vettünk kaját és piát az útra, mint kiderült az ételt túl, az alkoholt pedig alul lőttük. Fraser-en nincs műút és a földutak sem limuzin barátok úgyhogy kizárólag 4x4. Csoportos viszont túravezető nélküli utat választottunk, mivel három emberre már nem olyan kedvező a dzsip bérlés mint négyre. Egy magasított Land Cruiser-be viszont kilenc ember is befér és nyílván a kölcsönző cégnek az az üzlet, hogy ha telerakja. Sikerült is nekik három autót megrakni. Összekerültünk egy német párral (Dorothy, Mat), két svájci csajjal (Andrea, Sandra) meg egy szóló német sráccal (Dan). Hogy Csitát idézzem kaptunk négy útitársat: három németet és két svájcit :) A 40 perces komp után ami a nyugati parton rakott le minket átvettük a sátrazási és belépési engedélyeket, majd az első négy kilométeren el is tévedtünk, habár volt térképünk és egy ajánlott útvonal is. Kis időveszteséggel megérkeztünk a Wabby tóhoz, amely az egyik legkiemelkedőbb látnivalója volt három napos zötykölődésünknek. Negyed órát sétáltunk meredeken lefelé az esőerdőben, majd a völgyben egy széles sivatagot idéző homokdűne sáv tárult elénk ami egészen a tóig húzódott, a tó másik oldalán pedig minden átmenet nélkül folytatódott a dzsungel. Egészen egyedi látvány, még sehol máshol nem láttam ilyet Ausztrálián kívül sem. A meredek laza homokpart lehetőséget ad arra hogy lecsússzon rajta az ember stílusosan body board-al (puha mini szörfdeszka amivel csak hasalva lehet siklani a hullámokon). Mi nem vittünk ugyan semmilyen lecsúszásra alkalmas eszközt, de kölcsön kaptunk egy-egy deszkát néhány kísérlet erejéig. Az élmény nagyjából olyan mint a vízi csúszda víz és kiépített csúszda nélkül, a landolás kicsit kellemetlenebb ha az ember ragaszkodik a deszkához és nem hajítja el még a levegőben. Az egyetlen dolog ami beárnyékolta a szórakozásunkat az a szakadó trópusi eső volt, így nem is vittünk fényképezőgépet. Ezután indultunk tovább, mivel mihamarabb el kellett érjük a keleti partot, hogy aztán sötétedésig a lehető legtöbb utat megtehessük észak felé. A tóig Dan vezetett, onnantól én próbáltam kirázni a lelket a társulatból. Magunk mögött hagyva a kanyargós őserdei utat a tengert övező homokbuckákon haladtunk tovább észak felé. Az átfolyások azért megfűszerezték az amúgy sokkal egyenletesebb felszínt és így is csak 60km/h-t sikerült biztonságosan elérni az eddigi 15 helyett. Ami érdekes, hogy ezek regisztrált utak, habár sok útjelzés nincs de a parton 80, illetve az erdei utakon 35km/h a sebességkorlát amit dzsipes járőrök ellenőriznek is az egyéb szabályok betartása mellett. A másik csapatot meg is büntették $300-ra biztonsági öv mellőzése miatt. A Maheno személyszállító hajó roncsainál átadtam a vezetést Csitának. 4x4-et vezetni mindenféle terepen elég jó, de ha másik 8 ember biztonságára és komfortérzetére is figyelni kell az erősen visszafog az élményfaktorból, olyan mint sajtreszelővel rejszolni, kezdetben szórakoztató de aztán kicsit fájdalmas. A roncsok annyira nem voltak érdekesek mint amire számítottam, egy nagy halom még formát öltő rozsda, a természet a hajót már szinte a felismerhetetlenségig stilizálta. Lassan ránk esteledett és az eső még mindig ömlött, ha lehet még jobban mint addig. Sátrazás az esőben az egy dolog, de hogy esőben is kell felállítani az még rosszabb, főleg ha ott derül ki hogy ez esővédő réteg kisebb mint a sátor. Én inkább ismét az autóban alvás mellett döntöttem, bár a többiek sem áztak meg, mivel ezek a sátrak vastagabb impregnált anyagból készültek. Kezdetben úgy tűnt viszonylag jól kijövünk majd új útitársainkkal, de aztán egyre inkább klikkesedett a csapat, egyre több német csevegés folyt angol helyett. Miki meg én még értünk németül, de Csita szinte semmit, az én németem se olyan jó már így 7 év kihagyás után. Persze közben mi is egyre többet beszéltünk egymással magyarul inkább, mivel láttuk hogy fölöslegesen brummogunk a jó szomszédság kiépítéséért. Dorothy igazi hárpiaként ugráltatta Mat-et, aki alapvetően pedig nem lett volna rossz srác, csak kissé buzgómócsing meg papucs. A két svájci csajról pedig kiderült, hogy elég unalmas és savanyú arcok. Még Dan volt viszonylag normális, de a nyelv miatt inkább ő is a másik négyhez húzott. Ezzel a tapasztalattal tértünk nyugovóra a zuhogó esőben.
13. nap Január 3. Szombat
Hétvége, végre délig aludtunk. Jó is lett volna, de nem: természetesen megint hajnalok hajnalán 6-kor volt kelés, mert jött a dagály és 9:30 után nem lehet vezetni a parton. Gyors reggeli, sátorbontás és irány Champagne pools, ami nem más mint egy öböl, amit éles sziklák választanak el a nyílt tengertől és majdnem teljes medencét képeznek. Annyira nem volt érdekes, hogy sokáig maradjunk. Átmentünk egy kemping területre ahol volt féltető alatt BBQ. Itt találkoztunk egy másik csapattal így viszonyítási alapunk lett, hogy milyen lett volna egy normálisabb társaság, ami még jobban elmélyítette a saját útitársainkkal szemben támasztott ellenszenvet. Nagyjából az egész napot itt töltöttük a dagály miatt és mivel szinte folyamatosan szakadt az eső a tető alól sem tudtunk sokat kimozdulni. Az apállyal elmentünk északra Sandy Point-hoz ami mily meglepő egy homokpart volt azon túl még madárrajok, de más nem nagyon. Onnan tovább nem nagyon tudtunk menni mert már húzódott vissza a víz és a sós víz ellen nincs megeddzve a gép. Estére a másik brigád mellé táboroztunk, akiknek a sátrát a parton a bozótban menet közben kiszúrtuk, ennél csak az volt nagyobb teljesítmény, hogy Csita és Miki ugyanezt sötétedés után is megcsinálta. Elvitték az autót, mondván hogy szereznek több piát, bár akkor már enyhén alkonyodott. Este nem nagyon lehet vezetni, ezeknek a bérautóknak a lámpája nagyon gyenge nincsenek rajta normális halogén lámpákat, hogy minél kevésbé bátorítsanak éjszakai vezetésre. Közelébe se kerültek a boltnak és vissza kellett fordulniuk. Egy kalandnak jó volt, én kimaradtam, azt mondták sokkal élvezetesebb ketten menni, habár a visszaút para volt, hogy megtalálnak-e mielőtt teljesen sötét lesz. Elalvásig még beszélgettünk és iszogattunk a normálisabb csapattal, a 4 fonnyadt meg idő előtt ágyba dőlt.
14. nap Január 4. Vasárnap
Csipet csapatunk belviszálya tovább erősödött mikor reggel „a mások” hamar összepakoltak és megreggeliztek mielőtt mi még felkeltünk volna. Minket fel se ébresztettek, hogy menni akarnak, de elvárták hogy szinte azonnal induljunk. Meglátogattuk a McKennzy tavat aminek partja finom szilikon homokkal van borítva. A homok valóban nagyon apró szemű, de ez sem érdemelt többet fél óránál, a víz hőfoka nem volt ideális, hiszen előző nap folyamatosan esett és aznap sem nézett ki túl rózsásan az ég, meg is érkezett a zuhé egy órán belül. Szinte már menekültünk a szigetről, Csitáék legszívesebben már Szombat reggel leléptek volna, de egy ilyen helyről nem olyan egyszerű. Áldtuk az eget, hogy csak ennyi időnk volt és nem az egy hetes túrát vállaltuk be. A túra végére szinte fojtogató volt a légkör, egy percet sem akartunk már együtt lenni azokkal az emberekkel. Még aznap este megindultunk Bundabergbe.
15. nap Január 5. Hétfő
Bundaberg-ben Nimbin-hez hasonló érdekességet vártuk, de igazából semmivel nem volt különb mint Sydney bármely külvárosi kerülete. Végre nem volt beszabályozva, hogy mikor kelünk. Egy lehetséges programnak ígérkezett a közeli parton éppen tojást fektető teknősök vizslatása, de benéztük mert az éjszaka történik és nem nappal, délután pedig még rengeteg kilométer várt ránk Arlie Beachig. Indulás előtt az Indulge kávézóban haraptunk valamit, ahol a kiszolgálás botrányosan lassú volt, de a kaja rendben volt. Késő este érkeztünk Arlie Beach-re, ahol még közel fél órát lötyögtünk az éjfélkor a szállás földszintjén véget érő bulin.
16. nap Január 6. Kedd
Vissza a régi kerékvágásba Reggel 7 előtti kelés. Irány a mólóra ahol egy hatalmas kb 80 fős két fedélzetes tengeri hajó várt. Nagyjából 50-60 útitársunk között fellelhető volt minden korosztály az óvodástól a nyugdíjasig és ezek mind búvárkodni szeretnének, valami gyanús itt ... Beülünk hajóba és kiderül, hogy ebben nem csak búvárkodás van, hanem Whiteheaven beach meg Whitesundays kilátó látogatás, snorkelling és nem érünk vissza 5-6 előtt. Még mindig 1500+ kilométerre vagyunk Cairns-től, úgyhogy ennek nem örültünk. Mikor Csita foglalta ezt direkt kihangsúlyozta, hogy két merülést szeretnénk, ennek ellenére egyetlen merülés volt, ahonnan felrángattak 15-20 perc után, hogy most már menni kell. A látótávolság katasztrofálisan rossz volt, kb. 2-4 méter, el is vesztettük az egyik búvárt aki miatt még az alatt a rövid idő alatt amink volt egyszer meg is kellett szakítani a merülést és feljönni a felszínre. Az út során megvilágosodott, hogy miféle hajóra kerültünk, már tudtuk hogy mire számíthatunk és az volt a tervünk, hogy mivel jogosultak vagyunk párban önállóan is merülni majd leszakadunk a csoporttól és csak akkor jövünk fel ha már csak a biztonsági tartaléknyi levegő maradt a palackban, de sajnos háromszor annyival előtte megtaláltak. Valószínű mikor a felszínen maradt a csoport többi tagja, az oktatóval követték a buborékjainkat mert a rossz látótávolság miatt a víz alatt nem hiszem hogy akármilyen tapasztalattal ilyen könnyedséggel megtalált volna a túravezető.
A merülés vezető rovására írható még, hogy a merülés előtti könnyű búvárkodás során több és mozgalmasabb élővilágot láttam, mint palackkal. Biztos vagyok benne, hogy nem a legoptimálisabb úton vezette azt a néhány percet sem, amit lent voltunk. Katasztrofálisan rossz volt az egész napot szinte kidobott időnek és pénznek érezem, annak ellenére hogy a hajón tartózkodó rengeteg turista látszólag felhőtlenül boldog volt, hogy a világ 10 legjobb tengerpartja közül az egyiken eltölthet fél órát és hogy bohócokkal van körülvéve. Megjegyzem nekünk már a fülünkön csorgott ki a világ legjobb tengerpartjainak a gondolata is, amióta Sydney-t elhagytuk tengerpartról tengerpartra jártunk és mindenhol megkaptuk, hogy ez benne van a legjobb X-ben, de addigra mi már 4X-et láttunk. A személyzet ugyanis több mint erőltetett poénokkal próbálta szórakoztatni a nagyközönséget. Én nem vagyok egy fikázós típus, de ezek az emberek vagy tényleg nem vették észre hogy mennyire természetellenes amit csinálnak, vagy ha tudatosan a pénzért csinálták akkor talán még rosszabb. Talán a kapitány volt a legkiemelkedőbb, aki Törppapaként hívatta magát. A művigyor egy pillanatra sem fagyott volna le az arcáról és óvodás szintű cselekedetekre késztette a tömeget, mint például „tapsoljuk meg Amy-t hogy ilyen gyönyörű ebédet varázsolt nekünk ... , ó elvörösödött, hát nem édes … ” Nehéz is szavakba önteni mennyire unszimpatikus volt minden mozdulatában és szavában a fazon. Az egyetlen értékelhető poénja az volt, hogy látta hogy nem nagyon tetszik a túlfűtött vidámságú műsör, és megkérdezte Csitátol akarod látni milyen az amikor komoly arcot vágok, erre fogott egy marék habkukacot közé fúrta a fejét és a szokásos művigyort megszorozta kettővel, na ez már annyira rossz volt, hogy tényleg vicces lett. Szóval első merülésem a Nagy Korallzátonyon: az összes többi jobb volt eddig. Örök tanulság szervezett nagy csoportos turista programok messziről kerülendők, főleg ha egy napba próbálnak belezsúfolni több mindent. Szinte menekültünk Arlie Beach-ről is, hosszú órák után éjfél körül érkeztünk Mission Beach-re, ahol végre egy nyugodt természet közeli szállás fogadott, pont olyan mint amit a leírás alapján lefoglaltunk, szinte meglepő volt. Még hosszú percekig lelkendeztünk és hallgattuk a vadon szavát a fa verandán ülve, néztük a nagyobbnál nagyobb rovarokat és a felnőtt ököl nagyságú békákat amelyek rájuk vadásztak. A Tarzan világát idéző építménybe mindhárman teljesen belehabarodtunk.
17. nap Január 7. Szerda
Fél hetes kelés, csak nem ? Nyolckor már az oviban vagyunk megint egy rakás turistával nagypapától a tinikig, ezek mind a 70-en vadvizi evezni jöttek ? Jaj nem csak nem léptünk bele ugyanabba a pocsolyába ismét ? Szerencsére nem, a túra vezető sokkal lendületesebb, rugalmasabb eredeti poénokat nyom, amik tényleg viccesek. Az evezés ugyan túlbiztosított volt és rengeteg megállót iktattunk be a meredekebb részek után be kellett várni mind a 9 másik csónakot, pont akkor mikor mi már kezdtük élvezni. Persze mindenkinek más az adrenalin küszöb faktora, gondolom egyeseknek már ez is hajmeresztő volt. Csodálatos trópusi tájakon haladtunk délelőtt gyors szakaszon 4 kilométert, majd ebéd után a kevésbé meredek szakaszon további 8 kilómétert. A vízbe ugrani nem volt olyan visszataszító mint európában lett volna, mivel a víz hőfoka meglehetősen kellemes volt. A csónak roppant robusztus volt, igazából önszántunkon kívül egyszer sem kerültünk vízbe az egész nap során. Magunktól viszont többször mártóztunk meg, mikor a felszínen már kezdett elviselhetetlenül meleg lenni. Ahhoz képest, hogy Fraser-en elég rossz időt fogtunk ki a folyamatos esőzéssel, a Tully folyón ami Ausztrália legnedvesebb környéke és méterben mérik a csapadék mennyiséget, no itt szinte egész napos szikrázó napsütés jutott ki. Este indultunk volna Cairns-be, de annyira magával ragadott az őserdő vonalán helyet foglaló szállásunk, hogy inkább bebuktuk a foglalót a másnapi merülésre és maradtunk még egy estét, foglaltunk egy merülést helyben inkább.
18. nap Január 8. Csütörtök
Fél nyolcas kelés, fél tízre vízen vagyunk kétszintes óceánjáró, ajjaj ez ismerős. Nem túl sok ember ez biztató. Fél óra múlva kikötünk Dunk Islands-nél, ugye most nem lesz dzsungeltúra ide besűrítve. Nem, viszont háromszor annyi turista és megint a legátfogóbb spektrum. A francba ezt lehet hogy megint benéztük, pedig a telefonban többször kihangsúlyoztuk, hogy mi az amit nem szeretnénk, és hogy pont most volt egy negatív tapasztalatunk. Biztató, hogy nincs sok fölösleges bohóckodás és nincs szó más programról, mint a merülés és sznorkell. Még egy óra mire a korallok külső oldalát elértük. Végre két rendes merülés a híres világörökségnél. A felszerelés is egy fokkal jobban rendben volt. A látótávolság ugyan nem volt valami remek trópusi vizeken a 6-10 méter nem számít annak, de még mindig sokkal jobb volt mint a legutóbbi. Végre láttam cápa szerű cápát, kb 1-1.5 méter volt és úgy meg volt illetődve hogy amint meglátott minket hanyatt homlok menekült. Még a hatalmas Barracuda raj volt lenyűgöző, meg a sok apró korallok között bujkáló körömhegynyi „Némó”. Most felírtam a halak nevét is amiket láttunk, a magyar neveket viszont nincs türelmem kideríteni. Striped bristletooth, Red bass, Masked bannerfish, Clown Anemonefish, Cuttlefish, White tip reef shark, Green turtle, Blue spotted stingray, Batfish, Chevron barracuda, Spinecheek Anemonefish, Barramundi cod, Sea cucumbers, Giant clams, Christmas tree worms.
19. nap Január 9. Péntek
Reggel elhagytuk paradicsomi szállásunk Treehouse és visszatértünk a civilizációba. Cairns-ben vagyunk és ismét van használható minőségű Internet kapcsolat és mobil telefon vétel, ami jó is meg rossz is. Az egész nap elment mindenféle érdektelen dologgal, ami utóbbi 1-2 hétben elmaradt. Egész nap szakad az eső így mondjuk annyira nem is nagy gond. Csita és Miki holnap visszarepül Sydney-be és nem sokra rá folytatják az utat Bombay-ba én még egy napot maradok aztán Egyiptom, Hurghada.
20. nap Január 10. Szombat
Ma Dougles Bay-be utaztam ahonnan 3 óra az út a vízen a Nagy Korallzátony külső pereméig. Phil's Reef, Harry's Reef és Barracuda Bommie területén merültem. A legjobb búvárkodás eddig, napfény, 10-15 méteres látótávolság, hatalmas hal rajok és egy nagyon profi csapat, semmi bénázás, vagy fölösleges jópofi. Háromszor 50 perces merülések ahogy azt kell. A SilverSonic is egy óriási hajó volt megrakva több mint 60 emberrel, de nem is lehet egy napon említeni a ReefJet -féle szörnyűséggel.
Többek között ezeket láttuk: Blue banded anglefish, Haloksbill turtle, Long nosed butterflyfish, Feather fin bluefish, Clown fish, Striped Fuslilier, Trumpetfish, White tip reef shark, Regal Angelfish, trumpetfish, Lionfish, Napoleon fish, Bumphead Parrotfish, Barracuda, Choat's wrasse, Stripery Seaperch, Purlple scorpion fish, Black Drummer, Blue spotted Lagoon Ray, Blue chromis.
A képeimet én még lusta voltam feltölteni, addig is a többiek képei:
Marci képei
Csita Képei 2008
Csita Képei 2009 ¶ 14:06 1 comments
