Az elmúlt két hét kissé sűrűre sikerült, így csak most jut időm arra, hogy újra informáljam nagyra becsült olvasótáborom. Most viszont készüljetek egy igen kiadós olvasmányra, azt hiszem nem szabadna ilyen hosszú szünetet tartanom, de így alakult nem tudtam tartani még az egy hetes intervallumot sem. Az oskolában is besűrűsödött a lekvár befejeztük az üzleti kommunikáció tantárgyat, melynek záró akkordjaként bő két órás dolgozatot írtunk. Eredmény mondjuk azóta sincs. Megkezdtük tehát az új anyagot: prezentáció és megbeszélés, melynek jegyében igen gyakran kell az egész osztály előtt felszólalni. Ezek mindegyike értékelésre kerül, ezek összege lesz a jegy, így nem lesz záróvizsga. Kevesebbet lehet viszont hiányozni, mert pótolni nem lehet az elmulasztott pontszerzési lehetőségeket. Kivételt képez persze egy nyomós indok, mint például egy orvosi igazolás. Így aztán megdől az az elképzelés, hogy itt aztán beutazzuk a környéket, az igazság az, hogy röghöz vagyunk kötve, nincs lógás. Főleg most elhatalmasodott a szigor az eddigi 10 helyett már egyéb esetben is csak heti 5 mulasztott órát lehet bepótolni utólag. Két hét múlva le kell adnunk a „nagy feladatot”, melynek címe Kommunikáció a Windsor Intézetben. Hármasával hajtjuk végre ezt a remek feladatot és olyan dolgokkal kell megtűzdelni, mint Tűzriadó kiürítési terv, Munkahelyi biztonsági és egészségügyi előírások, Formanyomtatványok, kitalált levelezések a diákok és az intézet között, Memo-k. Izgalmasabb mint egy dzsungelharc mondhatom. Mindenesetre az órák még elég életteret hagynak, kivéve ha megbeszéléseket kell imitálni, mert olyankor nem lehet sumákolni. Kész öröm, hogy engedélyezett a laptop használata óra közben. Telefonálni viszont ki kell mennem a teremből, micsoda pimaszság.

Pénteken autót próbálok bérelni, hogy beugorhassak pizzafutárnak. Le is foglalok a neten egyet a Budget-nél, hozzávetőleg 60$-ért egy estére. Úgy döntök csak este veszem fel az autót, így nem kell az egész napot fizetnem. Egy órát szántam a közelben (2km) található telephelyre való eljutásra. Kicsit később indultam, de még így is bőven oda kellett volna érnem. Viszont az utca valami hülye mód volt számozva, ahol az én számom következett volna az utca megszűnt és más nevű utca kezdődött persze más számozással. A kerület se stimmelt, teljesen összezavarodtam az idő meg csak folyt ki a kezem közül. Felhívtam az e-mailben kapott telefonszámot, de nem segítettek, azt mondták ez rossz szám, nem is az hanem a központ, ők nem tudnak semmit. Remek. Megpróbáltam keresni egy másikat, persze eddigre biztos volt, hogy a melóból elkésem. Nem találtam semmit, közben mindenki bezár közeleg az este 6. Próbáltam hívni a kontaktot, erre a telefon elkezd feleselni, hogy a felhasználható összeg a kártyámon nem elegendő újabb hívás kezdeményezésére. Óriási. Rohanás az első boltba amin meglátom a telefontársaság logóját. Van feltöltőkártyátok ? Van. Ide vele. Ja hitelkártyával tudsz fizetni a boltban, de ezt nem veheted meg kártyával, persze kp. nincs nálam. Sík ideg. Mit mondjak eddig nem egy szerencsés nap. Rohanás az első szupermarketbe. Sorban állás. Görcs, ideg. Probléma megoldva, tíz perccel a megbeszélt idő után sikerül tárcsáznom az emberem. Először nem teljesen fogja az adást, azt hiszi már a boltnál vagyok csak nem tudok parkolni. Képbe helyezem és meglepően megértőnek tűnik, mondja, hogy nem gond ha csak jövő hét pénteken megyek. Kicsit megnyugszom. Átgondolom a dolgot, jövő hétre már lehet más lesz ott helyettem. Inkább odamegyek bringával lássák a tenni akarást. Bringával is fél óra alatt ott vagyok, pedig 3-4 kerülettel arrébb van, mondjuk itt nem túl nagy egy kerület. Megtalálom a boltot, igen pici, épphogy befér az alagsorba a pizzasütőgép faltól falig, mintha csak oda tervezték volna. Két szerecsen figura fogad, furamód barátságosak, mosolyognak mint a vadalma. Az ajánlatom, hogy bringával szállítok ki csak fokozza jókedvüket. Tört angolsággal, de helyes nyelvtannal és gyorsan beszélnek. A séf Bobby, a segédje Sub. Elmondják, hogy a pizza hőtartó táskába kerül, így a legkisebb is sokkal nagyobb mint amint én el tudok vinni és össze is rázódnak a szeletek, ami nem jó. Azt is elmondják, hogy a bérelt autó sem az igazi, mert baleset esetén igen könnyen 500$ körüli összeget verhetnek az ember nyakába kisebb karcok esetén is, mivel a bér autók szinte kivétel nélkül alig egy évesek. Miközben beszélnek a kezük mint a motolla, úgy szórják össze a pizzákat, hogy gép nem csinálná jobban. Tetszik nekik a tettrekészségem addig is amíg nincs autóm betanítanak gyorsan konyhasegédnek. A feladat egyszerűen hangzik pizza szeletelés és öntettel locsolás, csomagolás. A valóságban ez igen komplikát, huszon-x pizzánál megjegyezni, hogy melyikre milyen öntet megy és milyen feltét ami t csak a sütés után kap meg cseppet sem kézenfekvő így első nap. Először a szeletelés sem ment valami gyorsan, ráadásul figyelni kell, hogy elvitel, kiszállítás, vagy bent étkezés, és annak megfelelően csomagolni, vagy tányérra rakni. De leginkább az öntetekkel és feltétekkel voltam gondban. Az az egy-két óra, amíg ott voltam száz hibát biztos csináltam. Ennek ellenére 25$-t kapok és választhattam egy pizzát. Nem akartam rögtön a legdrágábbat kérni, így egy Calzone-re esett a választásom ez 18$ volt az étlap tanulsága szerint.

Hétvégén megnéztem egy autót, de a kuplung több mint rossz volt, és már ránézésre sem volt jó passzban a kaszni, igaz rozsda alig volt rajta. Az óra már rég elhagyta a 200 ezret és 16. évét taposta a kis tini. Habár az ára is csak alig volt több mint 200 ezer forintnak megfelelő dollár és a javítások felét is állta volna az előző tulaj, inkább kimaradtam a boltból.

A következő munka egyszerű volt, asztalokat és székeket pakoltunk az Australian Technology Park-ban (ATP), meg előkészítettük a terepet a rendezvényre. Csak néhány ovális asztal okozott gondot, azok piszok nehezek voltak. Ott 2-3 másik magyar is dolgozott, megismertem Attila-t, aki meglepő mód hazavágyik, pedig itt van a jegyese is. Attila elmondta, hogy ez a legjobb meló, mert nincs cseszegetés és ha hamarabb végzünk elengednek. Így is történt: három óra munkáért négy órányi pénzt írtak jóvá. A felettesünk egy Eldon nevű szimpatikus ausztrál fiatalember, aki amíg meg nem szólal lehetne akár kínai is, egyébként tökéletes angolsággal beszél, lévén, hogy itt született.

Munka után autót nézek, sokkal jobb, mint a hétvégi ketyeg az idő és nem nagy a választék ebben az ár és motor kategóriában. Sajnos itt a 2 literes motor alatt nem dívik, így gazdaságosan üzemelő használt autót venni igazi kihívás. Végül rászánom magam 300eFt-nek megfelelő összegért 15 éves 188ezer kilométerrel 1literes motorral.

Szerdán suli után már a tengerészetnek dolgoztam egy part menti bázison, gyönyörű panorámával. A vendégek nagy része az NSW rendőrségtől volt itt elszállásolva egy konferencián, a maradékot az ott állomásozó tisztek tették ki, mivel ez a Senior bár volt, minden bizonnyal van egy Junior bár is. Hozzávetőleg 30-40 embert kellett kiszolgálnom egyedül és ez egy sokkal komolyabb bár volt, mint az állófogadáson rögtönzött. Volt benne némi kihívás. Elég lassan indítottak a rend őrei, 8-ig meglehetősen lazán adták elő az ivászatot, jó ha negyed óránként rendeltek valamit, azt is együtt, így volt, hogy percekig csak üldögéltem. Kilencre megkapták a kezdő lökést az alapozó italoktól és beindult a gőzhenger, alig győztem. De mivel összedobtak egy nagyobb összeget előre egy csészébe nekem csak annyi dolgom volt, hogy abból átrakjam a kasszába a rendelés árát, meg odategyem a visszajárót. Egyre hangosabbak lettek és egyre többet ittak, párszor bevillant az RSA kurzus. Mivel ez egy katonai klub, így nem fizetnek adót az italokra, ezért itteni viszonyokhoz mérten borzasztó olcsó volt nekik a pia. Tíz körül pár tengerészeti tiszt is csatlakozott. Elvileg 11-kor kellett volna zárnom, és negyed órával előtte, szólni nekik, hogy most már az utolsó italok következnek, de annyira lefoglaltak, hogy az utolsó órában egyetlen pillantást sem tudtam vetni az órámra. A felmentő sereg egy tapasztaltabb kolléga képeben érkezett, aki addig a Junior bárban dolgozott és negyed tizenkettő felé elhajtotta őket. Legalább 5-600 dollárt költöttek, és mindössze 17$ borravalót gyűjtöttem. Pedig nagyon igyekeztem, hogy jó kiszolgálást kapjanak, és szóban sokszor meg is dicsértek, de lehet hogy már túlságosan el voltak zsibbadva, hogy eszükbe jusson a pénz jutalom is. Egyvalaki adott 7 dollárt, a maradék meg úgy jött össze, hogy a végére még marad 45 dollárjuk a rögtönzött perselyben, és azt mind el akarták inni az utolsó pillanatban, de az alacsony árak miatt nem sikerült, és úgy döntöttek, hogy a többi 10 az enyém lehet. Itt kaptam enni is, egész jó volt, halfilé valami szósszal, de sebtében kellett enni állva és fél szemmel a tükörből nézni, hogy jön-e valaki a pulthoz, mert a bárt nem lehetett bezárni.

Csütörtökön suli után a Városházán dolgoztam egy 600 fős rendezvényen "NSW Export Awards”. Igen puccos partit kell elképzelni. Már maga a Városháza sem egy utolsó késdobáló és ki volt dekorálva rendesen. Az asztaldíszek hungarocellből vágott hatalmas évszámok voltak 1950-től 2006-ig. Ezeket egy jó méter magas átlátszó műanyag tölcsér tetejére tették, amelyeket színes fenyőfadísz gömbökkel töltöttek meg. Ötletes, egyszerű és mutatós. A szokásos egyenruhánktól eltérően itt a megrendelő adta az uniformist, teljesen fekete felső némi szolid arany díszítéssel és fekete kötény. Az egyik munkatársam csak kremónak becézi a helyet. Egy kisebb teremben (tömegnyomor) állófogadással indult a parti, ahol italt hordtunk körbe, legalábbis próbálkoztunk, majd inkább a bejáratra merőlegesen két oszlopban sorfalat alkottunk. Kisvártatva beterelték a népet a nagy terembe, ahol az ott állomásozó tíz fős asztalokból kettőt gyorsan rám is sózott a felügyelő. A felügyelő (supervisor) egy gyönyörű fél kínai, fél vietnámi Vivi névre hallgató leányzó volt, aki valamiért meglehetősen dühös volt rám, vagy a világra, de még mérgesen is aranyos volt. Hogy mivel volt baja azt nem tudom, de Vivi volt és nem Vivien én persze elkövettem azt a baklövést, hogy ez utóbbi néven szólítottam. Továbbá egyszer visszakérdeztem, hogy melyik asztalon teljesítsem az előirányzott feladatokat, mivel a főfogásnál például egyszerre az összes pincér sorba járta az asztalokat és úgy hordtuk ki az ételt, nem mindenki a saját asztalához. Bűneim listáján található még, hogy egyszer nem az óramutató járásával megegyező irányba, vagy nem 6 óránál kezdtem a kiszolgálást. Mindenesetre nem volt megállás 5 órán keresztül hordtuk fel az étkeket, italokat, és szedtük le a használt poharakat, tányérokat. Épp a főfogást hordtuk ki serényen, mikor cseng a telefonom, persze nem cseng csak rezeg, de kétszer teljes hosszában. No ez biztos fontos lehet. Persze alapszabály, telefon nem része a munkaruhának, így nálam sem lehetne. Irány a WC, megnézem ki az, ismeretlen szám. A fene, no mindegy gyorsba visszahívom. Kiderül, hogy fele se tréfa a dolognak szakmai melót ajánlanak, ráadásul akár részmunkaidőre is. Nem akarok hinni a fülemnek, nagy az öröm, de borzasztó alkalmatlan az időpont erről beszélni. Igyekszem legnagyobb érdeklődésemet éreztetve lerázni az embert, közben borzasztó kínos, hogy a vendégek is megtalálják a WC-t és minden fülke foglalt, mondjuk még mindig jobb ha ők látnak, mint a szupervigyor (supervisor). Gyorsan vissza a pörgésbe, igyekszem a maximumot nyújtani. A végére Vivi is megbékél velem és bizonyítván, hogy visszafogadott kegyeibe a meglévő kettő mellé újabb négy asztalt bíz rám. Negyven embert egyidejűleg kiszolgálni szerintem még egy tapasztalt pincérnek is kihívás, el lehet képzelni számomra mit jelentett. A nagy futkározásban el is felejtettem, hogy éhes vagyok, ám fél tizenegy felé a többiek az előkészítőben nekiestek a desszert (jobbnál jobb sajtok és gyümölcsök) maradékának (amit általában kidobnak, de megenni általában nem engedik). Általános szabály, hogy amíg nem kap rá külön engedélyt az ember addig nem ehet még hozott anyagból sem, nemhogy maradékból. Az első alkalommal megálltam, de most láttam mindenki ludas, gondoltam kollektíven csak nem csapnak ki. Meg különben is majdhogynem kizsákmányolás szintje 5 órán át étlen, szomjan, pihenő nélkül hajtani az embert. Amúgy be volt ígérve, hogy hozzávetőleg hét órakor lesz szünetünk és enni is kapunk, de ebből nem lett semmi. Persze mondani se kell lebuktunk, de nem lett semmi komoly következménye egy felháborodott „Mi a franc folyik itt ?!?” (szabad fordításban …) morajláson kívül. Erre mint a földre zuhant sörösüveg szanaszét spricceltünk. Fél órára rá végeztünk és mehettünk a konyhára kajálni, ahol hidegen kaptuk ugyanazt a steak-et, amit a vendégek melegen, de sajnos a deszert maradékának nyoma sem volt, gondolom a konyhai dolgozók rámartak. A steak íztelen volt a rizs pedig sótlan, de végül is, ahogy nagyapám mondja „has telik vele”. Volt ellenben tofus szendvics, az lett a reggelim, az elég jó volt, főleg, hogy itthon használhattam a mikrohullámú sütő névre keresztelt remek találmányt. Ez volt az eddigi legkeményebb műszakom, pedig nem haladta meg a 6 órát.

A péntek minden várakozásomat felülmúlta, ami a kimerültséget illeti. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy színjózanon képes voltam elhagyni a nadrágomat. Valljuk be ez azért nem semmi. Habár csak délután kettőre kellett mennem dolgozni, de az előző nap mély nyomot hagyott bennem, mivel csak egyre értem haza. A 11-es kelés után rendbe szedem magam, kaja, sebtébe megtankolom a kocsit (erről később) és 2-re megyek Eldon-hoz az ATP-be. Nyolcig tartott volna a műszak de elég gyorsan és hatékonyan dolgoztunk, így hamarabb végeztünk. Az az 5 óra viszont igen kemény volt: 42 ovális asztal, és 420 szék lepakolása, valamint két terem 48-48 székkel és hozzá tartozó iskolapadokkal való felruházása, mindezt harmadmagammal. Leadom a személyzeti rádió adóvevőt és irány Points Pott, ahol 8-kor Bobby tart eligazítást, egy Will nevű kínai kolléga mutat pár utcát, majd a mosogató gépet, ez ugyanis a feladat, ha épp nincs pizzakiszállítás. Rám osztják a könnyebbeket és útba igazítást is kapok bőven, az első hamar meg is van, csak a házszámot volt körülményes belőni. Csengetek, - Pizzakiszállítás. Magyaráz valamit a nő a kaputelefonba, csak annyit értek, hogy bal oldalt. Nagy háztömb nézek balra: sötétség. Remek. Szerencsére kisvártatva megjelenik egy gyönyörű fiatal lány olyan pici sortban, hogy alig tudok a feladatra koncentrálni, kicsit ügyetlenkedem is, ennek ellenére első kiszállítás közel 5$ borravaló. Aztaaa. A másodikat sajnos elcseszem, más kerületbe indulok, sajnos szinte minden utcának legalább három kerületben van reinkarnációja. Sebaj a központban észnél vannak, mindig le kell jelenteni ha végeztem, feltűnik nekik a nyilvánvaló a sarokra küldtek és fél órája semmi hír rólam. Telefonon helyreigazítanak, és megnyugtatnak, hogy nem az én hibám, nem adtak útbaigazítást. Ilyen se sok van, de most szerencsémre dugóba kerültem az odafelé úton és így nem jutottam túl messzire a rossz irányban. Még így is időben érkezem és pár dollár itt is cseppen. A harmadik tényleg a sarkon van, itt is komolyan jutalmaznak. Az utolsóhoz sajnos lassan jutok el és egymásra is csúsztak a szeletek cseszhetem a borravalót. Tizenegykor teszem le a lantot, Bobby ezúttal is felajánl egy pizzát amit elfogadok. Gondoltam bepróbálom amit múltkor nem mertem, lássuk hát milyen a legdrágább pizza. Lazacos. Remek, pont a kedvencem, jelentkezzen akinek nem :) Kapom is az ukászt, hogy ez nem éppen személyzeti pizza, de most az egyszer megkapom. Mmm, fenséges. Kocsiban kajálás 12 órája nem ettem, egy perc nyugtom se volt. Éjfélre itthon is vagyok és a konyhában kipakolom a cuccom, mert a szendvicset amit csomagoltam nem volt időm megenni. Közben a nadrágomat is kiveszem, amit még az ATP előtt cseréltem le egy másikra. Node erre másnap nem emlékeztem. Így esett hát, hogy józanul sikerült nadrágot elhagynom és három napig azt hittem, hogy végleg elveszett. Aztán tegnap, házfelügyelő mivoltomban a kezembe akadt, miközben egy eltávozott lakó cuccaival együtt szortíroztam ki a konyhába nem illő dolgokat.

Szombat délig alvás, délután ATP, de előtte rendrakás a szobában, mert az egész heti rohanásban nem semmi káosz alakult ki. Elég szutyok idő volt, így se meló előtt se utána nem volt kedvem menni sehova, pedig csak laza 3 óra volt a műszak, igaz kettévágta a napomat. Próbáltam még Bobbynál egy műszakot, fel is hívott még az ATP előtt, de sajnos hiába is fejeztük be előbb, neki korábban kellettem volna.

Vasárnap megint csak hulladék idő van, felhős, szeles, hűvös néha-néha napos, amolyan igazi tavaszi. Azért is elindulok kirándulni. 11-es keléssel nem juthatok messzire, tollászkodás, főzés, evés, mosogatás 14 óra is elmúlik mire indulok. Még veszek nadrágot lévén ekkor még azt hiszem eggyel kevesebb. A dollár shopban 15$-ért találok 587-es eredeti Levi's farmert a méretemben, gyorsan veszek is kettőt, ilyen ajánlatnak nem lehet ellenállni. Hihetetlen de Sydney jelképét az egy hónapos itt tartózkodásom alatt két hete pénteken láttam először, de akkor is csak a vonatból. Gondoltam itt az ideje felkeresni és nincs is olyan messze tőlem, talán 5km ha van. A környék is igen szép, itt található a Királyi Botanikus kert és Circular Quay öböl. Jó pár képet készítettem (amint normális Net-em lesz felrakom őket, addig csak néhány mutatóba), sajnos a fények nem voltak a legmegfelelőbbek, de a felhős képek legalább mutatósak. 8-ra haza is értem és még szórólapoztam kicsit este tízig, hogy nehogy unatkozzam. Ezt a melót heti 4 órában végezve korlátlan kick-box edzésekre jogosít díjmentesen. Nos hogy mennyi időm marad, vagy marad-e egyáltalán edzésre járni azt még nem látom kristálytisztán.

Hétfő azaz ma suli. Az első nap, hogy semmi kedvem nem volt ott lenni. Szinte tiszta időpocsékolásnak éreztem az egészet. Egy cég igazgató tanácsát kellett imitálni, akik meg akarják venni az iskolánkat. Hatan-hatan formáltunk egy-egy ilyen képzeletbeli tanácsot. A mi tanácsunk majdhogynem egy órát vitatkozott a cég nevéről, egy másik órát, hogy mennyi a kitalált cég vagyona, illetve mennyit érhet az iskola. Ráadásul rám a titkár szerepkör jutott. Baaa. Mindezt szerdán elő is kell adni és persze értékelésre kerül, ami beleszámít az összegzett jegybe. Na kíváncsi leszek mi lesz ebből. Teljes apátiát mutatva nem az anyaggal foglalkoztam, így elértem, hogy a tanár elővett, hogy felébressze bennem a lelkiismeretet – nem nagyon sikerült - és felcserélte a szerepköröm az elnökkel, hogy kicsit nagyobb kihívást adjon. Délután az Independent Theatre-ben dolgoztam egy házon belüli díjkiosztó gála zárásaként szolgáló állófogadáson. Igen laza két-három óra volt, meg egy óra rendrakás. Na és a legjobb bolt, hogy a

vendégek annyi kaját hagytak, hogy nemhogy enni tudtunk belőle, de bőven fel is pakolhattunk. Csúsztatott műszakok voltak, így a rendrakásra már csak öten maradtunk, így az egy főre eső kaja mennyiség szerintem olyan 3 kiló körül van, olyan hitvány étkekből, mint lazacos szendvics, panírozott tengeri herkentyűk és zöldségek, pácolt csirkefalatok. Amint a képeken látható alig fért bele mindez 5 literes edénybe. Meg is van a kajám egész hétre. Ezt már szeretem.

Ha már itt tartok válaszolok néhány kérdésre, ami többekben felmerült. Mit eszem ? Nos általában amit főzök, amíg nem kaptam munkahelyi étkezést, addig ez teljes mértékben igaz volt, most már csak részben. Sokan talán nem tudják, de nem csak informatikusnak, elvakult biciklistának, blog írónak, pincérnek, teremrendezőnek és pizzafutárnak vagyok remek, de németországi tartózkodásom során igen jól megalapoztam a konyhaművészetben való jártasságomat is.



Páran kérdeztek az árakról. A dollár árfolyama 165 Ft körül mozog, aktuális árfolyamot ti is tudtok nézni. Egy kombinált központi zónás heti busz-vasút bérlet 33$. A szállás 100-200$-ig mozog hetente, attól függően, hogy Kukutyinban vagy a városközpontban van, illetve, hogy egy teljes kínai famíliával kell megosztanod a szobád, vagy csak a tiéd. Itt az általános elszámolási időtartam fizetésre és kiadásokra az egy hét és nem az egy hónap, ha valamit havonta számolnak el azt külön kiemelik. Az élelmiszerek ára, a legolcsóbb helyet (Aldi) tekintve nem számottevően drágább mint otthon, de az itt közölt árak duplája, vagy akár triplája is könnyen elképzelhető egy sarki fűszeresnél, főleg a zöldség-gyümölcs esetén. Itt most tavasz van és nem sokára jön a nyár, így nem ritkák a 30 fokok napközben. Várom további kérdéseiteket. A gyakori kérdések válaszait itt közé teszem.

¶ 01:11