Manly Kedden Tony Scott-al írtunk dolgozatot „Change management” témakörben, de nem volt valami megerőltető mert lehetett használni a jegyzeteket. Szerdán bemutattuk az imitált igazgatótanács játékot. A fennmaradó időt majd végig a „nagy feladat” kidolgozásával töltöttük. Sajnos a csapattársaim nem éppen a legszorgalmasabb és legjobb angol tudással megáldott kollégák, így a nagy részét magamnak kellett megcsinálni. De vannak rosszabb csapatok is, úgyhogy nem panaszkodhatom. Mai nap be is adtuk még a határidő előtt, úgyhogy erről le van a gond. Hátra van még egy előadás, melynek témája szintén a beadott anyagból táplálkozik. A jövő hétre össze kell hát ebből állítani egy prezentációt. Akinek sok ideje van belelapozhat, nem mondanám, hogy a legizgalmasabb kalandregény, de legalább némi betekintést nyújt abba, amivel itt szórakoztatnak minket. Íme hát a Communication at Windsor Institute long report.

Szerdán az ATP-ben melóztam a szokásos gárdán kívül megismertem egy Albert nevű skacot, aki Barcelona-ból jött és annak ellenére, hogy náluk éppen gazdasági fellendülés van és otthon diplomás állása lehetne itt tologatja az asztalokat és székeket velem.

Érdeklődtem, hogy hogy is van ez, és azt mondta, hogy csak egyszerűen tetszik neki itt az időjárás, meg az emberek, meg az alacsony népsűrűség. Gil az ír lány is valami hasonlót mondott, akivel még Bondi-on laktam együtt, őt sem anyagi megfontolások motiválják, hogy itt maradjon … Vesd össze korábbi bejegyzésemmel Attiláról, aki hazavágyik. Nos ami engem illet, nekem tetszik is itt, meg hosszabb távon előrenézve még anyagilag is jobban járok, szóval egyáltalán nem mondhatnám, hogy hiányzik az otthoni légkör. Ami persze hiányzik az a néhány ember aki fontos számomra, de ez minden, semmi olyan ami összefüggésben volna azzal, ami kimondottan az országot jelenti.

A péntek úgy látszik most már mindig sűrű lesz ha a Troy's is ad műszakot, mert a DoughBoy pizza futárkodás péntektől vasárnapig a legforgalmasabb. Délelőtt a Sydney University-n voltam teremrendező, majd pincér. A 6 és fél órás műszak közepe igen unalmas volt, egy jó órát kellett várni a bérelt evőeszközökre, tányérokra és poharakra. Milyen találó név is a „waiter”, „to wait” várni, várakozni … Mindegy a várakozást is fizetik csak unalmas. De ha választani lehet inkább valami non-stop melót csinálnék és a pizza futárkodás pont ilyen, nincs egy perc unalom sem. Ha épp nincs kiszállítás edényeket kell pakolni a mosogatógépbe, vagy pizzát vágni, közben megy a TV meg a csit-cset a kollégákkal elég jó a hangulat.

Visszatérve az egyetemi melóra, állófogdással indítottunk, közben működött a szokásos 3 asztalból rögtönzött bár. Később marhaszeletet szolgáltunk fel, majd gyümölcsökből és pudingból összeállított desszertet. A puding kis műanyag formákba volt öntve és kevés zselatint kaphatott, mert tálaláskor, mint a takony gusztustalanul szétfolyt és csak néhány maradt meg szép gomb formában. A szakácsok teljes pánikban voltak telefonálgattak, de persze már semmit nem lehetett tenni. Néhány megmaradt amíg kivittük és a vendégek szeme láttára csúszott szét. A végén már mély tányérokba tálalták. Reklamáció mondjuk nem volt, legalábbis mi nem szereztünk tudomást róla de nem emelte a rendezvény fényét az biztos.

A végén kaptunk a maradékból, a hús nem volt valami jó, de addigra nagyon éhes voltam. A desszert eltekintve a formátumtól nagyon finom volt, de sajnos azt igen hamar elpakolták. Az asztalok leszedésénél direkt a desszert leszedésére vállalkoztam így a tejszínes kiwi pudingból mégiscsak kijutott bőven, mivel a vendégek nagy része nem találta bizalomgerjesztőnek meg sem kóstolta.

A szombatom fele azzal telt, hogy a telefonszerelőre vártam, addig is napoztam a tetőteraszon. Végre működik a telefonvonal, ami egyébként 60$ volt, így már csak arra kell várnom, hogy az ADSL-t aktiválják, végül is 20-án kezdtem el intézni a nulláról, úgyhogy ennek még csak két hete, de vártam a csodát, hátha gyorsabban mennek a dolgok. Az Internet kapcsolatot az Interneten keresztül rendeltem meg, de sajnos itt is ugyanaz a felállás, ha a telekom cég, meg a net szolgáltató két külön cég, akkor megy az egymásra várás meg mutogatás, hogy kinél van a labda. No mindegy elvileg maximum 8 munkanap, ez azt jelenti, hogy jövő héten már működnie kell. Egyéb adminisztratív teendőim is voltak, mint nevemre íratni az autót, meg biztosítást kötni rá, amit szintén az Interneten sikerült legolcsóbban 216$ egy évre. Mondjuk itt ez nem kötelező, de nyílván célszerű. Nem kötelező továbbá sem a tartalék izzókészlet, sem a háromszög, sem a világító mellény, hm ezeken mondjuk kicsit meglepődtem. A fickó akitől vettem mikor ezeket kerestem az autóban kicsit ledöbbent és nevetve mondta, hogy itt nagyon elmaradott ez a területen.

Szombat délután csaptam egy kis bevásárlást, megvettem az első üveg alkoholt, mivel estére barbeque parti volt hirdetve nem akartam kilógni a sorból, hogy narancslevet iszom, meg aztán végre van bevétel és megengedhetek magamnak némi sört. Bepácoltam egy jó néhány marhaszeletet és megindultam Manly felé, sajnos elég későn olyan 3 óra körül. Manly ez egyik legszebb partként van jelen itt a köztudatban mindenhonnan csak csupa csudát hallottam róla. Az idő nem volt a legjobb, de arra hogy megtekintsem megfelelőnek bizonyult. Mivel innen csak hozzávetőleg 20 km így járműként a biciklit választottam. Így az út során több alkalmam is volt remek felvételeket készíteni és edzésnek sem volt utolsó az 50km amit a nap végére összegyűjtöttem. Az út során meg a Harbor brdige-nél találkoztam egy idősebb ausztrál biciklis kollégával, aki anélkül hogy kértem volna látván kezemben a térképet készséggel segített és egyéb témákról is szót váltottunk. Viszonylag képben volt a magyar helyzetet illetőleg is. Igyekeztem elérni Manly-t még sötétedés előtt, ami sikerült is, épp naplementére érkeztem. Az útról beszéljenek inkább a képek.

Csak 8 óra tájban értem vissza, de még épp időben a barbeque-hoz. Az érzelem számomra fontos dolog, érzem például ha éhes vagyok, így elsődleges feladatomnak ezen érzés megszüntetését tekintettem, így kissé antiszociális módon a kajára koncentráltam. A misszió teljesítése után sikeresen bekapcsolódtam a beszélgetésbe, majd Bryan nevű lakótársunk gitár és harmonika segítségével egy személyes zenekart alakított. Már épp kezdtem magam jól érezni, és egy tökéletes nap befejezése lett volna ha nem találom ki, hogy itt is jó lenne pár képet készíteni, mivel másoknál is láttam fényképezőgépet. Én balga abban a hiszemben éltem, hogy ebből nem lesz semmi probléma. Hogy is lett ebből gond ? A partin két nőnemű Lyn és Karen is jelen volt, mint ötletgazda. Először is paparazzi-hoz hasonlítottak, aztán azt mondták ne fotózzak. Ez igen rosszul esett, mivel nem igazságos, hogy mindenki fotózhat a kis vacakjával de nekem nem lehet, mert normális gépem van. Persze már sötét volt és nem nagyon akartam vakuzni, hogy ne zavarjam annyira a többieket, így eléggé koncentrálnom kellet, hogy ne mozduljon be a gép, meg hogy olyankor kapjak el valakit, amikor nem mozog. Mint később ideges hangnemben kifejtették ez számukra borzasztó zavaró volt, hogy a lencsén keresztül követtem őket. Bezzeg ők továbbra is készítettek képeket. John aki Karen barátja persze egyből pártját fogta lásd a képen a kézmozdulatot. Egyszóval baromságnak tartom az egészet legszívesebben sértődötten leléptem volna, de próbáltam feldolgozni az ő nézőpontjukat és ellazulni amennyire lehet, túlságosan nem sikerült, finoman szólva elcseszték az estémet.

Vasárnap a balszerencse napja. Kilencre meg volt beszélve csapattársaimmal, hogy nálam találkozunk és a nagy feladattal foglalkozunk. Ennek nyomán Han kolléga már 7-kor felvert egy telefonnal, hogy hogyan jut el hozzám. Mivel előző este nyílván nem siettem a lefekvéssel alig 6 órát sikerült aludnom. A nap nagy része a buli maradékának eltakarításával és a nagy feladattal való bíbelődéssel telt. Jassie kolléga csak délután érkezett, addigra Han le is lécelt. Jassie nem kimondottan a legszorgalmasabb, így vele nem is sokat sikerült a feladatra koncentrálni inkább csak kötetlen beszélgetésbe torkollott a találkozó. Jassie még sosem evett palacsintát, így pótolva ezt a mérhetetlen űrt az életében készítettem neki párat.

Hatra munkába voltam hivatalos, és mivel Han telefonos segítségem nyomán sem jutott el a célhoz, a közönség azaz az én segítségem kérte. Elgurultam érte az állomásra, de én szivacsagyú égve hagytam a világítást. Ezt délután kettőkor realizáltam. Előttem parkolt a Bross Bins autója, felhívtam a hátsó szélvédőre ragasztott számot és sikerült is kapcsolatba lépnem az autó gazdájával. Egyeztettem vele a problémát és megígérte, hogy segít, habár épp Darling Harbor-ban van, még 6 előtt visszaér. „No worries” zárta a beszélgetést. Nyugodt is voltam egészen negyed 6-ig … Az ürge nem jelentkezett és nekem 6-ra munkába kellett állnom autóstól. Gyorsan más alternatíva után néztem. Megcsörgettem Nikit, szerencsére épp a közelben voltak Petivel, így fél órán belül a probléma meg lett oldva. Jutalomként kezükbe nyomtam néhány megmaradt palacsintát. Pontosan érkeztem futárkodni, gondoltam most már semmi gond nem lehet.

Igen nagyot tévedtem. Meglehetősen felpörgött a fordulat, ami a rendeléseket illette. A műszak közepén már zsinórban kellett két rendelést teljesítenem. Mikor kézhez vettem őket már bő fél óra eltelt a telefonhívásoktól számítva. Az első helyre bő negyed óra alatt jutottam el, mivel a címet nem a szokásos nyomtatásban kaptam, hanem kézzel fölé írva. Habár a csaj mondta, hogy ez másik kerület, nem nagyon fogtam az adást. Szerencsére nem sok időt vesztettem, mivel útba esett. Tudtam, hogy a második helyre igen komoly késésben vagyok, a térképpel is sokat bíbelődtem, mert nem a szokásos kiindulóponttól kellett utat terveznem. Ugye mondanom sem kell, hogy az egyirányú utcák és jobbra kanyarodni tilos táblák megmérgezték az életem. Mikor már elég közel jártam a célhoz úgy döntöttem nem megyek még egy kört leparkolok és gyalog teszem meg a fennmaradó 200 métert. Sietősre vettem az iramot és még borravalót is kaptam.

Boldogan sétáltam vissza az autó felé mikor fájdalmas felismerés hasított végig elmémen. A kulcs! Otthagytam az ügyfélnél ? Nem az nem lehet … nem is volt nálam. Ajaj. Bezártam egyáltalán az autót. Igen, biztosan. Nos a kulcs, igen a kulcs az bent maradt. Reménykedtem hogy a többi ajtó valamelyikét nyitva felejtettem, de túl alapos voltam. Igen kellemetlen percek következtek ... tudakozó … 24 órás lakatos vasárnap estére … közben hívnak a központból, hol vagyok … magyarázkodás … jelentkezzek ha megoldottam, mert kellenék, nagy a pörgés… lakatos 120$. Zakatol az agyam, még másfél óra műszak végéig, ha hívom a lakatost nem csak a 120-at bukom el, hanem még legalább 20-at amíg nem dolgozok, mire kiér plusz borravalók és kiszállításdíjak. Ha több mint egy óra akkor még ennél is többet. 24 órás helyszíni szolgálat tuti borsos áron van minden egyébhez viszonyítva. Hogyan tudnám megoldani, gyorsan, olcsón, lehetőleg önerőből. Be kell törni az ablakot, egy háromszög ablak csak nem kerül 120$-ba normál munkaidőben. De mivel, a környéken semmi kő, semmi szilárd nagy tárgy. Látok egy betontéglát, de magánterületen van. Belegondolok nem is biztos, hogy jó ötlet, mert ha lepattan lekapja a zománcot is. Pár perc kilátástalan járkálás után úgy döntök berúgom, majd óvatos leszek. Igen kemény ellenállásba ütköztem, háromszor is neki kellett rugaszkodnom meglehetős erővel. Hívom a boltot, megoldottam, csodálkoznak hogyhogy ilyen gyorsan. Nem vagyok túl büszke magamra, hogy ilyen szituációba hoztam magam, de a megoldás kiválasztása nem volt éppen utolsó.

Az hogy nem lesz több mint 120$ az ablak az mondjuk nem teljesen igaz. Egy cégtől 240$-os árajánlatot kaptam, mondjuk ők kijöttek volna helyszínre, hiába mondtam, hogy ez nekem nem igényem és garanciát vállaltak volna rá egy évre hogy az ott is marad. Egy másik cég 99$-t mondott beszereléssel, amit még mindig soknak találtam, de osztva szorozva úgy gondoltam ez reális ár. Nem volt szükségem új ablakra, így megnéztem az autóbontók kínálatát. Elsőre 55$-os árat kaptam, de ebben még nem volt benne a beszerelés. Itt a szolgáltatás természeténél fogva drága, így esélyes volt, hogy beszereléssel együtt az új áránál kötök ki. Mindenesetre ezt az ajánlatot választottam. A helyszínen kiderült hogy az ablak csak 30$, de a beszerelés 45$. Habár megspórolhattam volna a beszerelést, mivel mindössze egy csavarhúzó egy imbuszkulcs és fél óra kell hozzá, meg némi tapasztalat. Nekem csak a tapasztalat hiányzott, de ez épp elég volt ahhoz, hogy úgy döntsek beáldozom a 45$-t, hogy ezt megszerezzem. Az egész ajtót szét kellett hozzá bontani, de utána már egyszerűen csak két csavart kellett kioldani, hogy a választékként szolgáló fémrudat ki lehessen emelni. Habár ezután még rám várt egy jó két órás takarítás, mivel ahol csak elképzelhető ott üvegszilánk borította az autó belsejét, meg ott is ahol elképzelhetetlen. Hogy hogy a manóba tudott így szétszóródni az a kis felület … Mintha felrobbant volna. A hőkezelt üveg előnye, nem szilánkos, de legalább ezernyi darabra hullik. Összességében útiköltséggel együtt tehát legalább 40$-t megtakarítottam a lakatoshoz képest, nem beszélve arról, hogy nem munkaidőben intéztem, így onnan nem vette el az időt.

  ¶ 02:46