Feczo a föld másik tekén

Ausztrália keleti partja 20 nap alatt 3000 kilóméteren Sydeny - Cairns - Douglas Harbour (piszkozat)z

2008-12-26T14:06:00.005+11:00

-1. nap December 20. Szombat Sydney
Ma hajós buliba vagyunk hivatalosak. Mindenki kalóznak öltözik, legalábbis az lenne az ideális. Természetesen mindig vannak a korlátozó tényezők, az egyik talán legkomolyabb, hogy holnap 0. nap azaz indulunk észak felé, és a jelmez kölcsönzőbe való visszajuttatása vasárnap nem lehetséges. Venni meg nem túl ésszerű, annyira gyakran azért nincs kalóz buli. Nekem ugyan sikerült mindent megoldani, de a többieknek sajnos nem jött össze. Délután 3 körül már Darling Harbour-ba sétálgattunk, viszont senki sem tudta hogy honnan indul a hajó, vagy hogy egyáltalán mikor. Ez láthatóan cseppet sem zavarta a társaságot amiről, sztereotípia ide vagy oda: a csapat nagy része olasz volt. Kellemes tempóban sétáltunk a kikötőn végig, mint utóbb kiderült teljesen rossz irányba. Rengeteg eredménytelen telefonálgatás után Marcinak eszébe jutott, hogy egy távolabbi ismerőse is ebbe a buliba készült, rácsörgött és meg voltunk mentve, már csak taxit kellett fogni, hogy visszajussunk oda ahonnan elindultunk. Még szerencse hogy a hajó is késett egy órát, így éppen időben értünk oda.. Kilencig séta hajókáztunk az öbölben, közben minimal house putypurutty zenére kalózok zakatoltak az utastérben, koponyából ittak, halakkal dobálóztak, a fáradtabbak pedig ledőltek egy egy kincsesládára ahogy ez jó kalózbulin szokás. Közben leamortizáltunk néhány műanyag kardot, baltát és mindenféle emberélet kioltására alkalmatlan eszközt. A hajó két szintjén különböző putypurutty volt, a jegy árában benne volt még némi harapnivaló meg gyümölcs is amit svédasztal rendszerben tálaltak. Meglehetősen jó buli volt, a társaság nagy része azért maskarában jelent meg, olyan is volt aki papagálynak öltözött. A végállomás Rose Bay volt azaz nem ott ahol mi felszálltunk, szó mi szó nem szálltunk le időben, onnan a rendezvényszervezők biztosítottak buszt vissza a város felé az „after party”-ig, de sikerült két szék közé ülni mert a hajóról leszálltunk de a buszra nem szálltunk fel időben. Nagyrészt csak telefonos hulladék fotókkal tudok szolgálni, mert normális gépet senki nem akart vagy mert vinni.

0. nap December 21. Vasárnap

Marci megígérte hogy hajnalok hajnalán értem jön, aztán felszedjük Mikit meg Csitát a „backpackers”-ből, aztán veszünk szörfdeszkát, elmegyünk az ő cuccáért és aztán nyugat felé tetőcsomagtartót kölcsönözni. Az előző napi buli persze megcsúsztatta az indulást és jó ha délután 3-4 körül sikerült az autópályára állnunk, ami itt 110km/h sebességkorlátozást jelent. Én vállaltam be az első napi vezetést, bár kicsit szokni kellett a Ford kombit 3 deszkával a tetején, az én egy literes aszfaltbuborékomhoz képest. Így aztán folyamatos kritika érte a vezetési stílusomat mindaddig amíg végre el nem aludtak. Tempósan Newcastle felé haladtunk, amikor egy barna tábla 33-as kerülő utat jelzett egy vár ikonnal a tetején, úgy döntöttünk az alsó úton többet látunk mint a pályán így lekanyarodtunk. Az út hangulatos fákkal övezett kanyargós volt, ennél sokkal többet viszont nem nyújtott, vár sehol nem volt csodálkoztunk is volna. Hunter Valley-n mentünk keresztül, ami Ausztrália egyik leghíresebb borvidéke, de késői indulás és a hosszabb út azt diktálta hogy sehol ne álljunk meg ha nem muszáj. Egy kocsmánál még is kötelező volt sört venni eme nemes borvidéken. Marci felhívta egy ismerősét aki rendelkezik megfelelő helyismerettel, felvilágosított minket arról amit már addigra tudtunk, hogy a kerülőút hiba volt, de javasolta aludjunk Nelson Bay-ben az még plusz 50 kilométer volt, így nagyjából este 10-re értünk oda. Szállás keresesési akciónk meglehetősen hatékonynak bizonyult, alig fél óra alatt két próbálkozásból jó áron ($32/éj/fő) meglehetősen jót kaptunk One mile beach-hez közel. Ezek után visszaindultunk Nelson Bay-be italt keresni, ez a misszió már nem tűnt annyira egyszerűnek. Mindössze részeg fiatalokat találtunk akik útbaigazítottak ugyan, de már nem volt nyitva az italboltot , úgyhogy visszakanyarodtunk hozzájuk és érdeklődtünk újra hogy hol vannak még esélyeink. Egyikőjüket magunkkal vittük útvezetőnek az egyetlen környékbeli kocsmáig, amihez éppen zárásra érkeztünk, elvitelre már nem adtak ki semmit, de még egy pohár erejéig kiszolgáltak. Az útvezetőnk egy helyi srác volt, mivel a lányok közül senki nem mert egy idegen autóba négy srác mellé beszállni. A helyi arc amúgy nagyon vicces volt, eleve már spicces volt és ecsetelte hogy a lányok közül melyik mennyire bevállalós, meg dióhéjban kissé félresiklott élettörténetét. Meghívtuk egy italra a szolgálataiért és gondoltuk hátha kapocsként tudjuk használni a helyi ökoszférába való beilleszkedéshez, bár ebből nem lett semmi sose láttuk többet.

1. nap December 22. Hétfő
Alvással kissé lemaradva én nem kívántam korai kelést, mégis 9 óra körül sikerült reggelizni és 10-11 körül először vízre tenni az új szörfdeszkát, bár a csapat fele már reggeli előtt is kint volt. Pár óra után visszamentünk a szállásra, mivel a elég nagy szél kerekedett és felkorbácsolta hullámokat. A verandán pihentünk amikor a szomszéd svájci csajok beszélgetést kezdeményeztek velünk, sajnos nem éppen az esetem volt egyik sem. Délután Anna Bay-ben szerettünk volna szörfözni, de hiába mondta a kemping tulaj, hogy oda csak terepjáróval valahogy ezt addigra elfelejtettük és a tipikus „kicsit part” életérzéssel sétáltunk a több száz méter széles homokdűnék között és játszottunk az elektro optikai masináinkkal. Utána elcsúszott kicsit a nap, mivel Marci kapott egy hívást meló ügyben és mivel mindenki másnak is volt dolga ami Internetet igényelt ismét Nelson bay felé vettük az irányt. Megtaláltuk az egyik legdrágább net kávézót ($11/h) és majd 3 órát töltöttünk ott. Bevásároltunk marhapörkölthöz valót meg reggelit. A többiek beválasztottak egy 4 literes zacskós fehér bort tájnyelven „goun”, $10-ért amit én meglehetősen kifogásoltam, de nem engedtek vissza hogy vegyek valami normálisat. Szerencsére meg kellett álni ATM-nél pénzt kivenni a szállás rendezéséhez és ott adódott alkalmam Jamson's skót whiskeyt venni meg egy kategóriával jobb vörös bort, aminek nagy része a pörköltbe került mert a többiek nem annyira díjazták. Visszaérve Marci nekilátott főzni én fél óra múlva ledőltem egy kicsit, két óra múlva ébredtem pont mikorra kész lett, bár addigra a többiek jobban összespanoltak a szomszéd svájci/német/norvég brigáddal és már kicsit spiccesek voltak. A kaja szerintem jó volt, nem tudom többiek miért cikizték. Ezután a parton tábortűz gyújtás éneklés volt a program, mi kicsit elkéstünk a tűz már kialvó félben volt, nem is maradtunk sokáig. Marci eltűnt a német leánnyal, Csita, Miki meg én maradtunk a részeg svájci csajokkal én szinte teljesen józan voltam és számomra még annyira se voltak így vonzóak mint délután, de volt akinek igen. Mi Csitával érdekesebbnek találtunk egy éppen éjszakai portyán lévő oposszumot, elég bátor hogy közel lehessen menni hozzá, viszont agresszív kis jószág harap bármit szinte azonnal, de a nem túl intelligens, mert a pille palackra is mart közben meg lehetett vele játszani, bár állítólag sok betegséget terjeszt úgyhogy nem épp életbiztosítás. A kemping területén egyébként kószált még egy bébi kenguru is … Állítólag koalák is voltak, de én őket nem láttam.
Viszonylag időben hajnal egy körül elnyomott az álom.

2. nap December 23. Kedd
Nyolckor ébredés volt, reggeli aztán irány a part: szörf. Kevesebb sikerélmény mint előző nap, pedig állítólag jobbak voltak a hullámok. Felszereltünk egy vízhatlan videokamerát az én deszkám orrára, de a mai nap rólam rögzített termése szinte csak evezés ami nem túl szórakoztató anyag, Marci azért alkotott valami használható anyagot, de lesz még elég nap meg addigra talán fejlődöm is. Szállást nem nagyon sikerült intézni telefonon, úgyhogy sátrazás mellett döntöttünk. Visszamentünk összepakolni és 12 körül ismét úton voltunk bár nagyon nehezen hagytuk el az öblöt, mivel nekem még repjegy befizetést kellett intéznem. Ebéd és 1 körül irány Seal Rocks. Nem nagyon találtuk a helyünket táblák és egy elnagyolt térkép alapján ezért sűrűn álltunk meg útbaigazításért, mindenhol azt mondták a körforgalomnál jobbra, egy óra után úgy éreztük körbe megyünk és szívatnak. Seal rocks nem tűnt valami különleges helynek, de arra jó volt hogy feltankoltunk élelmiszerből a vidéki jellegű posta-benzinkút-vegyesboltban, aztán a tavakhoz tett kis kitérő után Blueys Beach-en kötöttünk ki, A tavaknál kiterítettük a térképet a motorháztetőre megállapítani, hogy merre tovább, majd a tó körül fotózgattunk, mialatt az addig kegyes időjárás megfordult és szakadni kezdett az eső. Az autóhoz visszatérve Csita felkáltott: „Nagyon nagy hibát követtünk el!”- a térkép addigra cafatokra ázott, de nem volt gond a darabokat a kesztyűtartó fölé mozaikként fel lehetett ragasztani. Boomerang beach felé vettük az irányt Blueys Beach-től nem messze találtunk egy karaván parkot, ahol kaptunk sátorhelyet ($15/fő/éj). Rajtunk kívül senki sem sátorozott és nem teljesen volt világos hogy nekünk hol is kellene a sok röghöz kötött lakókocsi között. A park nyugati oldalán találtunk elegendő helyet egy tisztáson, ami viszont sátorozásra nem a legideálisabb, mivel azt a kevés árnyékot amit találtunk egy markoló nyújtotta. Még világosban felállítottuk a sátrakat, aztán kimentünk kicsit a partra. Visszatérve új otthonunkba Marci nekilátott a kommunális féltető alatt vacsorát főzni az autóhoz kapott kemping gáztűzhelyen. Az idős karavánpark lakókat azzal szórakoztattuk, hogy a sátrakat az autó tetejére rögzítve a kemping területén előírt 8km/h-val a sebességet szabályozó hordók között manőverezve átszállítottuk a zuhanyzók és a kerti konyha mellé, mindehhez rap zenei aláfestésre az autóban kivitelezhető legkifinomultabb koreográfiát adtuk elő.

3. nap December 24. Szerda
Én a vacsora után leghamarabb tértem nyugovóra ennek megfelelően legkorábban is ébredtem, de számításommal ellentétben nem arra, hogy megpukkadok a hőségtől, hanem nyirkos hűvös levegőre. Fél hat volt és semmi kedvem nem volt visszamászni a sátorba, bementem a faluba gondoltam a pékség korán nyit és veszek friss reggelinek valót, kizárólag azt hagytam ki a számításomból, hogy karácsony van. Valahogy a pálmafák és a 20+ fok az eső ellenére sem idézte fel bennem a száncsengő hangját, hamar segítségemre sietett egy mikulás autónak álcázott tűzoltóautó, melyből karácsonyi ének harsogott, és róla krampuszok ugráltak le szórakoztatva a helyi lakosság apraját. A csapat többi részi kicsit lassan került képbe, de nem sokkal 9 előtt így is útra tudtunk kelni. Crescent Head-en újabb kísérlet szörfözésre, a homokos parttal párhuzamosan meglehetősen sima volt a víz, így beeveztünk a sziklás part felé ahol a többi szörfös ücsörgött mint verebek a dróton várva a nagy hullámokat. A Long boardosok szakították le a babérokat, nekünk csak az evezés jutott, kb 2 óra múlva végrehajtottunk egy partraszállást a sziklás oldalon, mert a homokos partig visszaúszni igen csak fárasztó lett volna. Nem is volt olyan veszélyes mint amilyennek elsőre tűnt, bár én nagyon óvatos voltam, Marci szekált is, hogy öregapósan jövök ki, ellenben én nem vágtam el kagylóval a lábam mint ahogyan ő. Délutánra már Bellingenben voltunk, ahova foglaltunk szállást útközben, de közben Coffs Harbourban is lett helyünk. Megnéztük Bellingent, egy utcányi falucska, nem sok élet, a YHA szálló is elég gyászos volt, úgyhogy néhány felvétel készítése után továbbindultunk. Az ünnepi nyitva tartásra való tekintettel túlméretezett hadtáp kiegészítést szereztünk be. Vacsoraidőben érkeztünk az Ausietel backpackers-be ahol már az ajtóban nagyobb élet volt, mint Belingen teljes területén. Séf Márton rákos tésztával lepett meg minket. Nem sokra rá csatlakoztunk a többi lakóhoz egy helyi szórakozó objektumban. A földszinten egy 80-as évekből visszamaradt őskövület elevenedett meg a színpadon és nevesincs érzelgős rockot játszottak, míg az emeleten disco zene szólt. Erős bélműködésem és a borzasztó sátras alvás

4. nap December 25. Csütörtök
Iszonyatos meleg napra ébredtünk a hullámzás nem volt túl kedvező így alternatív programként temető látogatáson vettünk részt ami éppen útba esett a helyi botanikus kert felé. A fauna megcsodálása után újrapróbáltuk a reggeli műsort és Diggers beach-re mentünk szörfözni, evezés sokkal több jutott mint siklás a hullámokon, felállni pedig jó ha 2 másodpercre sikerült. Mikor a karjaim már leszakadni készültek kikászálódtam a part irányába. Ott pedig pillanatnyi figyelmetlenségemet súlyosan megbüntette a természet: egy hullám a parthoz igen közel tört felkapta a deszkámat és vitte, vitte mindaddig amíg a műanyag kötél ami a kezdők lábához rögzíti a deszkát vissza nem rántotta úgy hogy élével pont halántékon vágott. Délután mindannyiunknak a laptop masszírozási kényszere támadt, így a közösségi helyiségben együttes erővel kockultunk.

5. nap December 26. Péntek
Másnap reggel búvárkodni mentünk és 6 körül volt ébresztő. Solitary Island-nél merültünk, a hajóút majd kényelmes tempóban. Az első merülésnél kis gondom volt a nyomáskiegyenlítéssel, de a másodiknál minden rendben volt. Miközben a többieket követve átúsztam egy víz alatti szoroson, a többiek felett épp egy cápa suhant el, én sajnos lemaradtam a látványról. A látótávolság nem volt rossz, kb 10 méter, viszont rengeteg fehér részecske lebegett körös körül ami visszavett az élményből. A cápa alapvetően nem veszélyes ha nem ingerli a búvár és a tengerfenéken marad, mivel a nagy hal a lebegő dolgokra vadászik inkább ha éppen vadászik. Az időjárás kedvező volt, nem esett és túl hideg sem volt a víz. Sajnos elég rossz vagyok még hal nevekből így nem tudom leírni pontosan miket láttunk, de volt sok hal meg rákok és ráják :) A két merülés közben levesek lettek porból. Mire visszaértünk a többiek kipakoltak a kocsiba és közölték hogy ennyit a szörf kameráról, mert kiégett benne a CCD. Leültem elolvasni az emailjeimet, mire Marci odakiált, Szabolcs indulunk és te vezetsz! Oltári :) Indulás után pár perccel kifogyott az üzemanyag, igazság szerint előző nap már tankolni kellett volna, de ráérünk arra még jelszóval többször el lett napolva. A történet iróniája, hogy egy benzinkút mellől indultunk. Mindenesetre szerencsénk volt, mert a következő benzinkút sem volt messze. Part part után kezdte kimosni belőlünk a kezdeti lelkesedést az óceán iránt, hogy de szép de jó, mert akárhova érkeztünk nagyjából hasonló település hasonló lehetőségekkel fogadott. Ezért aztán Nimbin felé vettük az irányt. Útközben a többiek jól beitaloztak és Marcinak sikerült körülbelül egy liternyi narancslevet végigönteni az autó hátsó ülése alá. Amúgy éppen időben érkeztünk, ahhoz hogy még láthassuk a Nimbin falucskájának barátságosabb, nappali arcát. Első benyomásra teljesen idilli kép tárul a látogató elé az utcán békés helyiek haladnak el a színpompásra festett boltok előtt, melyeknek képi világa régmúlt idők hippi kultúrájának szimbolikájára épít. Ausztrália alap nyugalmának a duplája telepszik a falura a múzeumból felturbózott ütemek törnek elő és egy Volkswagen kisbusz képezi az oromzatot. Még a könyvelő iroda kapuján is hatalmas zöld hallucinogén békák díszelegnek. A szokásos Billabong márkanév helyett Bringabong-al fémjelzett üzletet is találunk aminek O betűjében természetesen egy gyanús zöld levél foglal helyet, de nem kell olyan messzire menni hogy egyértelművé váljon hogy marihuánáról van szó, rögtön ezzel szemben foglal helyet a Hemp Embassy, ahol a felirat bátran hirdeti, hogy illegális drogok termesztésére keresnek jelentkezőket, alatta kis betűkkel mi nem vagyunk bűnözők. Sajnos az ünnepekre való tekintettel a kocsmán, ami egyben hotel is a legtöbb bolt zárva volt. A hotel lett végül aznap éjszakára az otthonunk, amely egy western film díszleteként is megállta volna a helyét kívülről. Belülről inkább egy fiatalos élénk színekkel festett vidám objektumnak tűnt, mindaddig amíg az éj leple alatt fel nem bátorodott a helyi suttyó népség és el nem kezdte dobálni hangulatos kis erkélyünket kemény tárgyak széles skálájával. Mindez azután történt, hogy kimerítettük Nimbin által nyújtott szórakozási lehetőségek tárházát: meglátogattuk a helyi kávézót és pizzériát ahova a 8 órai zárásra éppen odaértünk, ücsörögtünk a kultúrház ház füvén, ittunk egy pár korsó sört egy helyi junkie-val a hotel aljsó szintjén helyet foglaló kocsmában, belehallgattunk egy ismeretlen rock banda koncert próbálkozásába, majd beszédbe elegyedtünk két kiöregedett vad motorossal, akik az Ausztrál nemzeti állatkertben keresik kenyerüket és szabadságukra nekik is pont ezt a porfészket kellett választaniuk. Nagy balhé szerencsére nem lett, de a történet teljességéhez még hozzátartozik, hogy mikor a mondvacsinált konfliktus alábbhagyott megjelent a rendőrség, amitől jobb nem lett a helyzet csak rosszabb, mivel a megmaradt dobálók az erkélyen kerestek menedéket. Én ekkor már rég aludtam, de Marci kiment hogy megkeresse a zaj forrását, ott pár rossz arcú fogadta akik meggyőző hangnemben kérték hogy rejtse el őket a rend őrei elől, miután ez megtörtént békével távoztak, de azért még ugyanabban a fenyegető hangnemben megjegyezték: Ha holnap meglátlak … adok neked …. ingyen füvet.

6. nap December 27. Szombat
Reggel 8-nál sokkal tovább nem sikerült aludnunk, mivel a Hells Angelst példaképének tekintő helyi alakulat fitogtatta gépeinek hangerejét pont az ablakunk alatt. Gyorsan összerántottuk magunkat és megindultunk a Protestor vízeséshez egy kis dzsungel túrára. Még Rocky Creek duzzasztógátnál is megálltunk néhány kép erejéig.. Ez eddig apró porszemektől eltekintve teljesen olajozottan gördültünk előre a előzetes szervezés teljes hiánya nélkül. A teljes csúcsszezon ellenére mindig akadt valahol elfogadható szállásunk úgy hogy az autóút alatt néhány órával érkezésünk előtt foglaltunk valamit, vagy helyben körülnéztünk, eltekintve a Blueys beaches sátrazástól, ahol megízlelhettük az Aussie outdoor culcture-t. Byron Bay-be viszont a szilveszter közelsége miatt már napok óta próbálkoztunk szállást foglalni teljes sikertelenséggel, a B terv az volt hogy Marci volt főnökének hátsó kertjében sátrazunk bár az első sátras élményünk alapján ezt foggal körömmel próbáltuk elkerülni ez mégsem sikerült. Igazából nem a sátrazással van a baj, hanem az hogy nem volt normális felszerelésünk: kicsi volt benne a hely, nem volt eső ellen rendesen védve, amelyiknek dupla rétege volt még az is lyukas volt vagy a sátorvasak nem feszítettek eléggé hogy ne ázzon be, igazából a végén az egyik keresztrúd el is tört. Így aztán szűkösen nedvességben elég kényelmetlen volt. Én a kocsiban való alvás mellett döntöttem inkább az is kényelmetlen de legalább száraz biztonságos érzés és még Liberót se kell hozzá húzni. Az esti program italozás volt Marci régi spanjával Nickel és barátnőjével Lucyval. Előtte mindenképpen ki kellett használni a kertben talált nyitott Wifi hálózat előnyeit így a sátrak előtt kockultunk kicsit mielőtt megindultunk a belvárosba. Én vállaltam be a vezetést, úgyhogy csak a törvény által nyújtotta mozgástérben ittam, de ez jó is volt így mert másnap reggel 5:30-kor volt ébresztő bűvárkodáshoz. Végigjártunk három szórakozó objektumot is, az egyikben éppen Harley Davidson and the Fro játszott dallamos rock zenét, állítólag a legmenőbbek a környéken és Marci szerint nagyon nagy szerencse hogy ebbe belefutottunk. Én egykor visszamentem a kocsihoz aludni aztán 3-4 körül visszafuvaroztam a Marcit és Mikit a sátorhoz, mivel Csita néhány cseh csajjal addigra szerencsésen visszanavigálta magát.

7. nap December 28. Vasárnap
5:30-kor kirugdostam a Mikit és Csitát a sátorból és visszamentünk a belvárosba a búvár állomásra. Fél hét körül már nedves búvárruhákba tuszkoltuk magunkat. Miki csak sznorkelezésre tudott volna jönni, mivel nincs jogsija, de inkább az autóban maradt. Csita viszont az intenzív este ellenére bevállalta a merülést és nem hiszem hogy megbánta, habár szerzett magának néhány súlyos pillanatot. 7 körül már vízen voltunk két 150-es Yamaha motorral felszerelt motorcsónakon és kevesebb mint húsz perc alatt a célterületen voltunk. Esett az eső és a orkán erejű szél korbácsolta az amúgy is barátságtalanul nagy hullámokat: „Lovely conditions” ahogy az eligazításon mondták, nos erről más fogalmaim voltak, de az út a csónak orrában meglehetősen élvezetes volt, akárcsak a legjobb hullámvasút és még extrát se kértek érte. A látótávolság nyilván nem volt a legjobb az időjárás miatt, napfény szinte alig szűrődött a víz alá, a hullámzás felkavarta a homokpadot is, egyszer össze is kevertem a mi vezetőnket valakivel a másik csoportból. Mindenestre láttunk pár Wobigong cápát ami szinten semmilyen mivoltában nem hasonlít a legtöbb ember fejében megjelenő cépa képhez. Mindenesetre nem okos dolog rálépni, pedig pont a merülést segítő kötél alatt pihent egy és általában véve elég sokszor pihennek a tenger fenekén és nem egyszerű észrevenni mert a tengerfenék homokjával megegyező színű kis fehér-fekete ovális foltjai pedig kavicsokhoz hasonlítanak. Láttunk még két hatalmas ráját is amelyek négy-ötször akkorák voltak mint Solitary Island-nél. Már az utóbbi miatt megérte lenyűgöző volt, ahogy lassan és méltóságteljesen lebegtek a vízben tőlünk nem messze, persze azért biztos távolban, mert nulladik típusú találkozás ezekkel az élőlényekkel is veszélyes. A két merülés között a kötél végén lógtunk a felszínen, mivel nem volt elég hely mindannyiunknak a fedélzeten a palackok cseréjéhez. Dél körül gyor s ütemben tovább észak felé, közben vadul szálláskeresés telefonon és útközben, pár nap és szilveszter minden nyakra tele a part mentén, Surfers Paradise az egyetlen hely ahol a „közelben” meg tudunk szállni. Délután érkeztünk és mindenkibe belefért egy kiadós szundítás, habár Miki kihagyta. Utána bementünk a belvárosba és egy elég jó kínai étteremben ettünk túlnyomó részt tengeri herkentyűket. Valahogy a saját főzőcskézés kezdett legalább annyira költségessé válni mintha étteremben ettünk volna, mivel majdnem minden nap más helyen vagyunk és a maradékot utaztatni a rekkenő hőségben nem túl egészséges, a hűtőtáska üzemeltetéséhez állandóan jeget venni meg a vele járó egyéb macerákhoz lusták voltunk. Estére azt terveztük hogy bepótoljuk a maradék hiányzó alvást és időben ledőlünk, ez a terv körülbelül kettő másodperc alatt fordult meg, mivel megjelent két hatalmas női mell gazdája és buliba invitált minket túlontúl közvetlen hangnemben. A buli egyébként veszett rossz volt mit is vár az ember egy olyan műmájer városban melynek a neve Surfers Paradise, kíváncsi lennék a város keresztelésének történetére. Ja és a szórakozóhelynek is legalább olyan fantáziadús neve volt mint a városnak: Drink Club. Csita találó megfogalmazásában színházlátogatás keresztezve osztálykirándulással, azaz vírítsd a ruhád és viselkedj antiszociálisan. Csipet csapatunk nagy része hamar belátta hogy ez a buli döglött még próbálkoztunk egy másik helyen de túl koraiak voltunk és túl fáradtak hogy megvárjuk a megfelellő kilengést, ezért aztán visszatértünk a szállásra bepunnyadni.

8. nap December 29. Hétfő
8:30-as kelés, úgy tűnik ez alatt a szabadság alatt soha nem fogunk későn kelni, de ehhez az időjárás is sokban hozzájárul, 9-kor már elviselhetetlen a hőség. Reggelre beázott az autó, mivel az egyik ablak lehúzva maradt, a 3 napos narancslé eddigre már persze megerjedt a rekkenő hőségben és az esővízzel keveredve kezdett elviselhetetlenné válni a bűz. Marcival ketten indulás előtt lenéztünk a partra, hogy mit nyújt Surfers Paradise surf tekintetében, igen erős hullámok voltak, de teljesen ív nélkül törtek, úgyhogy nem sok sikert arattunk. Kitakaríttattuk a kocsit, de inkább csak külső mint belső változáson esett át a full extrás szerviz ellenére ami amúgy elég hanyag volt, de nem értünk rá vacakolni. Estére Noosa Heads-be érkeztünk sok említésre méltó aznap már nem történt.

9. nap December 30. Kedd
Próbálkoztunk szörfölni Noosa Heads partjain, de a hullámok itt sem voltak kegyesek hozzánk,
nagyon közel törtek a parthoz és rettentő erősek voltak. Pár sikeres siklás után felkapott egy hullám és úgy odavágott, hogy el is ment a kedvem az egésztől aznapra. Egészen félelmetes volt, ahogyan természet ekkora erőt demonstrált teljesen kontrollálhatatlanná vált a szituáció és az óceán játékszereként pörögtem a víz alatt, mint egy lefolyó örvényébe került hangya. Átmentünk egy másik partszakaszra, de ott sem volt jobb a helyzet úgyhogy tényleg feladtuk mielőtt egy komolyabb, vagy végzetes sérülést beszereztünk volna. Marci még így is megrándította a lábát. Délután a szállás medencéjében lubickoltam, majd egy rövid szunyókálás után elmentünk naplementét nézni egy kilátóhoz.

10. nap December 31. Szerda
Reggel ismét korai ébresztő volt 6:30-kor egy újabb merüléshez. Családias kis motorcsónakkal hajóztunk ki amire összesen két személyzettel tízen fértünk fel. Egy sekély öblön kellett keresztül menni, ahol 8km/h sebességkorlátozás volt, ezért elég lassan értünk ki a merülési ponthoz és onnan vissza is. A látótávolság ismét nem volt több 6 méternél, de azért láttunk teknőst aminek meg is vakargattuk a hátát. Láttunk még szokásos dolgokat mint mini cápát, morénát meg a sok szép színes halat amiknek még mindig nem tudom a nevét. Estére olyan szinten elviselhetetlen lett a meleg hogy teljes apátiába fordultam, semmihez sem volt kedvem legkevésbé szilveszterezni. Mindenfajta előzetes tervezés nélkül este tíz körül kezdett körvonalazódni, hogy a tengerparton fogjuk megélni 2009 első perceit. A parton az átlag életkor maximum 15 körül lehetett, nyilván azok voltak ott akiket nem engedtek be a környékbeli szórakozóhelyekre 18 alatt. Nekem már volt forró nyári hangulatú szilveszterem a tengerparton így nem volt új élmény, de a többieknek bejött. Én az elviselhetetlenül meleg nap végére teljesen kimerültem és legszívesebben átaludtam volna az egészet.

11. nap Január 1. Csütörtök
Marci ma lelépett a csapatból hogy helyettünk inkább azzal lánnyal lehessen együtt akit még Nelson Bay-ben ismert meg. Visszaautóztunk délre Moloolaba-ba és ott kiraktuk, mi pedig továbbindultunk Harvey Bay-be. Persze érthető, de azért kár érte, főleg, hogy Csita és Miki őt meglátogatni jött, de végül is nézzük a jó oldalát kihúzta velünk 10 napig. Harvey Bay-ben elmentünk az útikönyv által javasolt Pier étterembe. A berendezés nagyon vicces 60-as éveket idéző lecsúszott és kissé giccses kuplerájt idézett. Főleg tengeri különlegességek voltak a menün, így megkóstoltuk a sós vízi krokodilt, aminek tulajdonképpen semmilyen jellegzetes íze nem volt. Én helyi szokás szerint elkészített kengurut ettem előételnek, aztán francia palacsintába csavart tengeri kütyüket fehér szósszal a séf ajánlása szerint. A kaja teljesen rendben volt, de a kiszolgálás nagyon lassú volt és a környezet habár vicces volt, de a két tagú „zenekar” eléggé lehúzta az egészet. Ezután leszerveztünk egy három napos Fraser Island túrát és elfoglaltuk a szállásunkat.

12. nap Január 2. Péntek
Szokásos fél hetes ébresztő, mert mi tudunk nyaralni! Borzalmas unalmas kötelező eligazítás 120x15 kilométeres nemzeti parknak nyilvánított sziget szabályairól. Majd vettünk kaját és piát az útra, mint kiderült az ételt túl, az alkoholt pedig alul lőttük. Fraser-en nincs műút és a földutak sem limuzin barátok úgyhogy kizárólag 4x4. Csoportos viszont túravezető nélküli utat választottunk, mivel három emberre már nem olyan kedvező a dzsip bérlés mint négyre. Egy magasított Land Cruiser-be viszont kilenc ember is befér és nyílván a kölcsönző cégnek az az üzlet, hogy ha telerakja. Sikerült is nekik három autót megrakni. Összekerültünk egy német párral (Dorothy, Mat), két svájci csajjal (Andrea, Sandra) meg egy szóló német sráccal (Dan). Hogy Csitát idézzem kaptunk négy útitársat: három németet és két svájcit :) A 40 perces komp után ami a nyugati parton rakott le minket átvettük a sátrazási és belépési engedélyeket, majd az első négy kilométeren el is tévedtünk, habár volt térképünk és egy ajánlott útvonal is. Kis időveszteséggel megérkeztünk a Wabby tóhoz, amely az egyik legkiemelkedőbb látnivalója volt három napos zötykölődésünknek. Negyed órát sétáltunk meredeken lefelé az esőerdőben, majd a völgyben egy széles sivatagot idéző homokdűne sáv tárult elénk ami egészen a tóig húzódott, a tó másik oldalán pedig minden átmenet nélkül folytatódott a dzsungel. Egészen egyedi látvány, még sehol máshol nem láttam ilyet Ausztrálián kívül sem. A meredek laza homokpart lehetőséget ad arra hogy lecsússzon rajta az ember stílusosan body board-al (puha mini szörfdeszka amivel csak hasalva lehet siklani a hullámokon). Mi nem vittünk ugyan semmilyen lecsúszásra alkalmas eszközt, de kölcsön kaptunk egy-egy deszkát néhány kísérlet erejéig. Az élmény nagyjából olyan mint a vízi csúszda víz és kiépített csúszda nélkül, a landolás kicsit kellemetlenebb ha az ember ragaszkodik a deszkához és nem hajítja el még a levegőben. Az egyetlen dolog ami beárnyékolta a szórakozásunkat az a szakadó trópusi eső volt, így nem is vittünk fényképezőgépet. Ezután indultunk tovább, mivel mihamarabb el kellett érjük a keleti partot, hogy aztán sötétedésig a lehető legtöbb utat megtehessük észak felé. A tóig Dan vezetett, onnantól én próbáltam kirázni a lelket a társulatból. Magunk mögött hagyva a kanyargós őserdei utat a tengert övező homokbuckákon haladtunk tovább észak felé. Az átfolyások azért megfűszerezték az amúgy sokkal egyenletesebb felszínt és így is csak 60km/h-t sikerült biztonságosan elérni az eddigi 15 helyett. Ami érdekes, hogy ezek regisztrált utak, habár sok útjelzés nincs de a parton 80, illetve az erdei utakon 35km/h a sebességkorlát amit dzsipes járőrök ellenőriznek is az egyéb szabályok betartása mellett. A másik csapatot meg is büntették $300-ra biztonsági öv mellőzése miatt. A Maheno személyszállító hajó roncsainál átadtam a vezetést Csitának. 4x4-et vezetni mindenféle terepen elég jó, de ha másik 8 ember biztonságára és komfortérzetére is figyelni kell az erősen visszafog az élményfaktorból, olyan mint sajtreszelővel rejszolni, kezdetben szórakoztató de aztán kicsit fájdalmas. A roncsok annyira nem voltak érdekesek mint amire számítottam, egy nagy halom még formát öltő rozsda, a természet a hajót már szinte a felismerhetetlenségig stilizálta. Lassan ránk esteledett és az eső még mindig ömlött, ha lehet még jobban mint addig. Sátrazás az esőben az egy dolog, de hogy esőben is kell felállítani az még rosszabb, főleg ha ott derül ki hogy ez esővédő réteg kisebb mint a sátor. Én inkább ismét az autóban alvás mellett döntöttem, bár a többiek sem áztak meg, mivel ezek a sátrak vastagabb impregnált anyagból készültek. Kezdetben úgy tűnt viszonylag jól kijövünk majd új útitársainkkal, de aztán egyre inkább klikkesedett a csapat, egyre több német csevegés folyt angol helyett. Miki meg én még értünk németül, de Csita szinte semmit, az én németem se olyan jó már így 7 év kihagyás után. Persze közben mi is egyre többet beszéltünk egymással magyarul inkább, mivel láttuk hogy fölöslegesen brummogunk a jó szomszédság kiépítéséért. Dorothy igazi hárpiaként ugráltatta Mat-et, aki alapvetően pedig nem lett volna rossz srác, csak kissé buzgómócsing meg papucs. A két svájci csajról pedig kiderült, hogy elég unalmas és savanyú arcok. Még Dan volt viszonylag normális, de a nyelv miatt inkább ő is a másik négyhez húzott. Ezzel a tapasztalattal tértünk nyugovóra a zuhogó esőben.

13. nap Január 3. Szombat
Hétvége, végre délig aludtunk. Jó is lett volna, de nem: természetesen megint hajnalok hajnalán 6-kor volt kelés, mert jött a dagály és 9:30 után nem lehet vezetni a parton. Gyors reggeli, sátorbontás és irány Champagne pools, ami nem más mint egy öböl, amit éles sziklák választanak el a nyílt tengertől és majdnem teljes medencét képeznek. Annyira nem volt érdekes, hogy sokáig maradjunk. Átmentünk egy kemping területre ahol volt féltető alatt BBQ. Itt találkoztunk egy másik csapattal így viszonyítási alapunk lett, hogy milyen lett volna egy normálisabb társaság, ami még jobban elmélyítette a saját útitársainkkal szemben támasztott ellenszenvet. Nagyjából az egész napot itt töltöttük a dagály miatt és mivel szinte folyamatosan szakadt az eső a tető alól sem tudtunk sokat kimozdulni. Az apállyal elmentünk északra Sandy Point-hoz ami mily meglepő egy homokpart volt azon túl még madárrajok, de más nem nagyon. Onnan tovább nem nagyon tudtunk menni mert már húzódott vissza a víz és a sós víz ellen nincs megeddzve a gép. Estére a másik brigád mellé táboroztunk, akiknek a sátrát a parton a bozótban menet közben kiszúrtuk, ennél csak az volt nagyobb teljesítmény, hogy Csita és Miki ugyanezt sötétedés után is megcsinálta. Elvitték az autót, mondván hogy szereznek több piát, bár akkor már enyhén alkonyodott. Este nem nagyon lehet vezetni, ezeknek a bérautóknak a lámpája nagyon gyenge nincsenek rajta normális halogén lámpákat, hogy minél kevésbé bátorítsanak éjszakai vezetésre. Közelébe se kerültek a boltnak és vissza kellett fordulniuk. Egy kalandnak jó volt, én kimaradtam, azt mondták sokkal élvezetesebb ketten menni, habár a visszaút para volt, hogy megtalálnak-e mielőtt teljesen sötét lesz. Elalvásig még beszélgettünk és iszogattunk a normálisabb csapattal, a 4 fonnyadt meg idő előtt ágyba dőlt.

14. nap Január 4. Vasárnap
Csipet csapatunk belviszálya tovább erősödött mikor reggel „a mások” hamar összepakoltak és megreggeliztek mielőtt mi még felkeltünk volna. Minket fel se ébresztettek, hogy menni akarnak, de elvárták hogy szinte azonnal induljunk. Meglátogattuk a McKennzy tavat aminek partja finom szilikon homokkal van borítva. A homok valóban nagyon apró szemű, de ez sem érdemelt többet fél óránál, a víz hőfoka nem volt ideális, hiszen előző nap folyamatosan esett és aznap sem nézett ki túl rózsásan az ég, meg is érkezett a zuhé egy órán belül. Szinte már menekültünk a szigetről, Csitáék legszívesebben már Szombat reggel leléptek volna, de egy ilyen helyről nem olyan egyszerű. Áldtuk az eget, hogy csak ennyi időnk volt és nem az egy hetes túrát vállaltuk be. A túra végére szinte fojtogató volt a légkör, egy percet sem akartunk már együtt lenni azokkal az emberekkel. Még aznap este megindultunk Bundabergbe.

15. nap Január 5. Hétfő
Bundaberg-ben Nimbin-hez hasonló érdekességet vártuk, de igazából semmivel nem volt különb mint Sydney bármely külvárosi kerülete. Végre nem volt beszabályozva, hogy mikor kelünk. Egy lehetséges programnak ígérkezett a közeli parton éppen tojást fektető teknősök vizslatása, de benéztük mert az éjszaka történik és nem nappal, délután pedig még rengeteg kilométer várt ránk Arlie Beachig. Indulás előtt az Indulge kávézóban haraptunk valamit, ahol a kiszolgálás botrányosan lassú volt, de a kaja rendben volt. Késő este érkeztünk Arlie Beach-re, ahol még közel fél órát lötyögtünk az éjfélkor a szállás földszintjén véget érő bulin.

16. nap Január 6. Kedd
Vissza a régi kerékvágásba Reggel 7 előtti kelés. Irány a mólóra ahol egy hatalmas kb 80 fős két fedélzetes tengeri hajó várt. Nagyjából 50-60 útitársunk között fellelhető volt minden korosztály az óvodástól a nyugdíjasig és ezek mind búvárkodni szeretnének, valami gyanús itt ... Beülünk hajóba és kiderül, hogy ebben nem csak búvárkodás van, hanem Whiteheaven beach meg Whitesundays kilátó látogatás, snorkelling és nem érünk vissza 5-6 előtt. Még mindig 1500+ kilométerre vagyunk Cairns-től, úgyhogy ennek nem örültünk. Mikor Csita foglalta ezt direkt kihangsúlyozta, hogy két merülést szeretnénk, ennek ellenére egyetlen merülés volt, ahonnan felrángattak 15-20 perc után, hogy most már menni kell. A látótávolság katasztrofálisan rossz volt, kb. 2-4 méter, el is vesztettük az egyik búvárt aki miatt még az alatt a rövid idő alatt amink volt egyszer meg is kellett szakítani a merülést és feljönni a felszínre. Az út során megvilágosodott, hogy miféle hajóra kerültünk, már tudtuk hogy mire számíthatunk és az volt a tervünk, hogy mivel jogosultak vagyunk párban önállóan is merülni majd leszakadunk a csoporttól és csak akkor jövünk fel ha már csak a biztonsági tartaléknyi levegő maradt a palackban, de sajnos háromszor annyival előtte megtaláltak. Valószínű mikor a felszínen maradt a csoport többi tagja, az oktatóval követték a buborékjainkat mert a rossz látótávolság miatt a víz alatt nem hiszem hogy akármilyen tapasztalattal ilyen könnyedséggel megtalált volna a túravezető.
A merülés vezető rovására írható még, hogy a merülés előtti könnyű búvárkodás során több és mozgalmasabb élővilágot láttam, mint palackkal. Biztos vagyok benne, hogy nem a legoptimálisabb úton vezette azt a néhány percet sem, amit lent voltunk. Katasztrofálisan rossz volt az egész napot szinte kidobott időnek és pénznek érezem, annak ellenére hogy a hajón tartózkodó rengeteg turista látszólag felhőtlenül boldog volt, hogy a világ 10 legjobb tengerpartja közül az egyiken eltölthet fél órát és hogy bohócokkal van körülvéve. Megjegyzem nekünk már a fülünkön csorgott ki a világ legjobb tengerpartjainak a gondolata is, amióta Sydney-t elhagytuk tengerpartról tengerpartra jártunk és mindenhol megkaptuk, hogy ez benne van a legjobb X-ben, de addigra mi már 4X-et láttunk. A személyzet ugyanis több mint erőltetett poénokkal próbálta szórakoztatni a nagyközönséget. Én nem vagyok egy fikázós típus, de ezek az emberek vagy tényleg nem vették észre hogy mennyire természetellenes amit csinálnak, vagy ha tudatosan a pénzért csinálták akkor talán még rosszabb. Talán a kapitány volt a legkiemelkedőbb, aki Törppapaként hívatta magát. A művigyor egy pillanatra sem fagyott volna le az arcáról és óvodás szintű cselekedetekre késztette a tömeget, mint például „tapsoljuk meg Amy-t hogy ilyen gyönyörű ebédet varázsolt nekünk ... , ó elvörösödött, hát nem édes … ” Nehéz is szavakba önteni mennyire unszimpatikus volt minden mozdulatában és szavában a fazon. Az egyetlen értékelhető poénja az volt, hogy látta hogy nem nagyon tetszik a túlfűtött vidámságú műsör, és megkérdezte Csitátol akarod látni milyen az amikor komoly arcot vágok, erre fogott egy marék habkukacot közé fúrta a fejét és a szokásos művigyort megszorozta kettővel, na ez már annyira rossz volt, hogy tényleg vicces lett. Szóval első merülésem a Nagy Korallzátonyon: az összes többi jobb volt eddig. Örök tanulság szervezett nagy csoportos turista programok messziről kerülendők, főleg ha egy napba próbálnak belezsúfolni több mindent. Szinte menekültünk Arlie Beach-ről is, hosszú órák után éjfél körül érkeztünk Mission Beach-re, ahol végre egy nyugodt természet közeli szállás fogadott, pont olyan mint amit a leírás alapján lefoglaltunk, szinte meglepő volt. Még hosszú percekig lelkendeztünk és hallgattuk a vadon szavát a fa verandán ülve, néztük a nagyobbnál nagyobb rovarokat és a felnőtt ököl nagyságú békákat amelyek rájuk vadásztak. A Tarzan világát idéző építménybe mindhárman teljesen belehabarodtunk.

17. nap Január 7. Szerda
Fél hetes kelés, csak nem ? Nyolckor már az oviban vagyunk megint egy rakás turistával nagypapától a tinikig, ezek mind a 70-en vadvizi evezni jöttek ? Jaj nem csak nem léptünk bele ugyanabba a pocsolyába ismét ? Szerencsére nem, a túra vezető sokkal lendületesebb, rugalmasabb eredeti poénokat nyom, amik tényleg viccesek. Az evezés ugyan túlbiztosított volt és rengeteg megállót iktattunk be a meredekebb részek után be kellett várni mind a 9 másik csónakot, pont akkor mikor mi már kezdtük élvezni. Persze mindenkinek más az adrenalin küszöb faktora, gondolom egyeseknek már ez is hajmeresztő volt. Csodálatos trópusi tájakon haladtunk délelőtt gyors szakaszon 4 kilométert, majd ebéd után a kevésbé meredek szakaszon további 8 kilómétert. A vízbe ugrani nem volt olyan visszataszító mint európában lett volna, mivel a víz hőfoka meglehetősen kellemes volt. A csónak roppant robusztus volt, igazából önszántunkon kívül egyszer sem kerültünk vízbe az egész nap során. Magunktól viszont többször mártóztunk meg, mikor a felszínen már kezdett elviselhetetlenül meleg lenni. Ahhoz képest, hogy Fraser-en elég rossz időt fogtunk ki a folyamatos esőzéssel, a Tully folyón ami Ausztrália legnedvesebb környéke és méterben mérik a csapadék mennyiséget, no itt szinte egész napos szikrázó napsütés jutott ki. Este indultunk volna Cairns-be, de annyira magával ragadott az őserdő vonalán helyet foglaló szállásunk, hogy inkább bebuktuk a foglalót a másnapi merülésre és maradtunk még egy estét, foglaltunk egy merülést helyben inkább.

18. nap Január 8. Csütörtök
Fél nyolcas kelés, fél tízre vízen vagyunk kétszintes óceánjáró, ajjaj ez ismerős. Nem túl sok ember ez biztató. Fél óra múlva kikötünk Dunk Islands-nél, ugye most nem lesz dzsungeltúra ide besűrítve. Nem, viszont háromszor annyi turista és megint a legátfogóbb spektrum. A francba ezt lehet hogy megint benéztük, pedig a telefonban többször kihangsúlyoztuk, hogy mi az amit nem szeretnénk, és hogy pont most volt egy negatív tapasztalatunk. Biztató, hogy nincs sok fölösleges bohóckodás és nincs szó más programról, mint a merülés és sznorkell. Még egy óra mire a korallok külső oldalát elértük. Végre két rendes merülés a híres világörökségnél. A felszerelés is egy fokkal jobban rendben volt. A látótávolság ugyan nem volt valami remek trópusi vizeken a 6-10 méter nem számít annak, de még mindig sokkal jobb volt mint a legutóbbi. Végre láttam cápa szerű cápát, kb 1-1.5 méter volt és úgy meg volt illetődve hogy amint meglátott minket hanyatt homlok menekült. Még a hatalmas Barracuda raj volt lenyűgöző, meg a sok apró korallok között bujkáló körömhegynyi „Némó”. Most felírtam a halak nevét is amiket láttunk, a magyar neveket viszont nincs türelmem kideríteni. Striped bristletooth, Red bass, Masked bannerfish, Clown Anemonefish, Cuttlefish, White tip reef shark, Green turtle, Blue spotted stingray, Batfish, Chevron barracuda, Spinecheek Anemonefish, Barramundi cod, Sea cucumbers, Giant clams, Christmas tree worms.

19. nap Január 9. Péntek
Reggel elhagytuk paradicsomi szállásunk Treehouse és visszatértünk a civilizációba. Cairns-ben vagyunk és ismét van használható minőségű Internet kapcsolat és mobil telefon vétel, ami jó is meg rossz is. Az egész nap elment mindenféle érdektelen dologgal, ami utóbbi 1-2 hétben elmaradt. Egész nap szakad az eső így mondjuk annyira nem is nagy gond. Csita és Miki holnap visszarepül Sydney-be és nem sokra rá folytatják az utat Bombay-ba én még egy napot maradok aztán Egyiptom, Hurghada.

20. nap Január 10. Szombat
Ma Dougles Bay-be utaztam ahonnan 3 óra az út a vízen a Nagy Korallzátony külső pereméig. Phil's Reef, Harry's Reef és Barracuda Bommie területén merültem. A legjobb búvárkodás eddig, napfény, 10-15 méteres látótávolság, hatalmas hal rajok és egy nagyon profi csapat, semmi bénázás, vagy fölösleges jópofi. Háromszor 50 perces merülések ahogy azt kell. A SilverSonic is egy óriási hajó volt megrakva több mint 60 emberrel, de nem is lehet egy napon említeni a ReefJet -féle szörnyűséggel.
Többek között ezeket láttuk: Blue banded anglefish, Haloksbill turtle, Long nosed butterflyfish, Feather fin bluefish, Clown fish, Striped Fuslilier, Trumpetfish, White tip reef shark, Regal Angelfish, trumpetfish, Lionfish, Napoleon fish, Bumphead Parrotfish, Barracuda, Choat's wrasse, Stripery Seaperch, Purlple scorpion fish, Black Drummer, Blue spotted Lagoon Ray, Blue chromis.

A képeimet én még lusta voltam feltölteni, addig is a többiek képei:
Marci képei
Csita Képei 2008
Csita Képei 2009

Az élet Sydney-ben

2008-08-11T21:12:00.004+10:00

Ismét rengeteg idő telt el mióta utóljára írtam, úgyhogy meg sem próbálom behozni a lemaradást, inkább csak felsorolás szerűen összegzem az aktualitásokat:
- jelenleg nincs fix állásom, mert a munkahelyemen nem volt elég bejövő munka
- szabadúszóként még folytatom, bár jelenleg nem sok munka csepeg
ma viszont kaptam egy hívást ami új lehetőséget jelent
- 81,5%-os átlaggal befejeztem a Master of IT Managmenet kurzust az egyetemen, de a diplomát magát csak hónapok múlva vehetem majd kézbe
- PhD képzésre adtam a fejem - az ösztöndíj még kérdéses :(
- megkezdtem a letelepedési papírok intézését, ha megkapom eltörlik a tandíjamat (nem mindegy, mert $30,000/év)
- Project Management tárgyból én tartom a szemináriumot (tutorial) az egyetemen másod- és harmad- éveseknek az épületmérnöki karon
- már több mint egy éve megvan az ausztrál vezetői jogosítványom (valaki nemrég megkérdezte hogy megvan-e már, szerintem írtam de most újra :)
- nem, még mindig nincs barátnőm :(
- lassan véget ér a szörnyű gonosz tél (10 fok)

Amit régebb óta tervezek, megírni a benyomásaimat a Sydney élettel kapcsolatban (ami számomra jelenleg egyet jelent Ausztráliával)

A plusz mínusz érdekes egy döntés támogató eszköz amelyel súlyozottan összegezhetőek egy döntési szituáció különböző aspektusai. Az érdekesbe én most olyanokat tettem amik nem feltétlenül negatív dolgok, vagy ha azok is könnyen meg tudok velük békélni. Az alábbi lista teljesen szubjektív, habár igyekzetem tényeket is szolgáltatni és objektív maradni amennyire lehet, fentartásokkal kell kezelni.

Mínusz
- az épületek színvonalának átlaga meg sem közelíti a magyar minimumot
a legtöbbre a "tákolmány" jelzőt tudnám akasztani. Ez táplálkozik talán abból,
hogy az időjárás nem támaszt alapvető követelményeket, rengeteg a régi épület már talán a kolonizációs idők óta foltozgatják, de akkor sem építették meg rendesen, de az újak sem kifogástalan minőségűek. A külvárosi épületek többsége kívülről sem túl mutatós, jellegtelen ipari kocka, vagy angol mintájú sorház.
- az Internet fejlettsége messze elmarad a világ élvonalától. A válaszidők Ausztrálián kívül bárhova magasak (350+ ms, még Új Zéland is 200+ ms), az előfizetés drága és korlátos (kb. 12eFt/30Gbyte/hó, 22eFt/100Gb/hó - utána meg 128kbit-re rakják az embert, néhány szolgáltató a feltöltést is beleszámolja a kvótába!)
- minden messze van! A városból kimozdulni szinte lehetetlen egy fél napos utazás nélkül. Nagyjából mindenhova repülővel érdemes menni (belföldön is 800-4000km egy másik nagyváros leszámítva Canberra-t). Külföldre menni bárhova legalább fél napos repülő út.
Ennek megfelelően az utazás költsége ha nem a megszokottat szeretné látni az ember meglehetősen magas Európához képest, ahol 1000km-enként akár másik ország van nemhogy másik város.
- van néhány nagyon bugyuta törvény, pl. illegális az Airsoft
- minden szakmai tevékenységet vizsgához kötnek, de a vizsgák többsége teljesen nevetséges egy napos tanfolyam, leginkább pénz lehúzás. Pl, alkohol kiszolgáláshoz: "felelősségteljes alkohol kiszolgálás" vizsga kell (~24eFt), építkezésen bármi nemű munkához "zöld kártya" (~16eFt)
- az Ausztrál piac kicsi. Két Magyarországnyi embert kell elképzelni egy hetvenszer akkora földterületen szétszórva (ebből már levontam a sivatagokat) kb tízezer kilométerre minden komolyabb kereskedő országtól. A nemzetközi árucikkek általában aránytalanul drágák (pl autók ~420eFt egy 12 éves 1 literes kis autó), vagy nem is lehet helyi piacon beszerezni, csak egyedileg megrendelni postai úton (általában Hong Kongból érdemes). Olyan termékek ami nem mindennapi, vagy tömegigény garantáltan lesz elérhető közelségben ésszerű áron (egy HDMI kábel 4x annyiba kerül mint Európában). Az elektronikai fogyasztói cikkekre és szolgáltatásokra rányomja a bélyegét, hogy hol Európához (szabvány vagy régiókód alapján pl. PAL), hol Amerikához (pl Warcraft szerverek) nem ritkán pedig Ázsiához csapják Ausztráliái ügyfeleiket a nagyobb cégek.
- Sydney tömeg közlekedése a legtöbb vonatkozásban katasztrófálisan rossz. Stuttgartal vagy Londonnal nem is merem összehasonlítani mert az elmaradás szerintem legalább 10 év, még Budapest mögött is nagyon hátul kullog. Az hogy rövid és közép távon gyalog meg tudom tenni ugyanannyi idő alatt az utat mint a buszra várakozás, menetidő plusz átszállások összesen az már mutat valamit (pl 6 km, 1,5 óra). Biciklivel a legtöbb esetben még hosszabb távon is meg lehet verni a tömegközlekedés által nyújtott bruttó menetidőket. Este hat után hétköznap egyes kerületekbe (közel a központhoz) nem indul a busz!
- Sydney környékén található nemzeti parkok növényvilága maximum fényképen mutatós, valójában száraz bozót érzést nyújt (így is hívják: "bush" vagy erdő járás: "bush walking").
A legtöbb helyen az aljnövényzet sűrű és száraz, járni csak a kijelölt/kiépített úton érdemes, ami által az ember elveszíti a természetben járás érzését. Személy szerint az európai jellegű erdőket ennél többre értékelem. Azt mondják északon igazi élő dzsungel van, majd egyszer oda is eljutok (lsd. feljebb távolságok).
- a legtöbb szórakozó helyre nagyjából szimpatikus nem szimpatikus alapon van bebocsájtás és ezt a kidobó dönti el. Ha egy kicsit is ittasnak ítél meg már ez alapján eltanácsolhat, vagy lehet a cipőd színe is, de ha esetleg semmi komoly indokot nem talál, akkor bekérdez, hogy rajta vagy-e a vendég listán. Általában elővesz egy mappát, hogy hány helyen valódi és hány helyen kamu azt nem tudom, de az a gyanúm néhol teljesen hab. Az sem hatja meg őket hogy a haverokat beengedték és te meg egyedül mehetsz máshova vagy haza. Ez vérlázítóan idegesítő tud lenni.
- semmi bajom a homoszexuálisokkal, de Sydney a világ "gay" fővárosa és ennek mellékhatása, hogy hetero szaunát találni meglehetősen nehéz
- az autópályán ha annak lehet nevezni 110km/h a maximum sebesség, de ezt nem kapod folyamatosan néha leviszik 50-re, 60-ra, 70-re, 80-ra, 100-ra, attól függően, hogy a táblafestőnek éppen mi jutott eszébe (a legtöbb esetben láthatóan semmi indok nincs a változtatásra, nincs bekötő út nem változik a sávok száma stb.), baromira kellemetlen folyamatosan igazodni ehhez hosszú távon, értem én hogy éberen tart, de ha nem követed akkor persze jól megvágnak a telepített automata kamera rögzített képe alapján, plusz a bünti pontok a jogsidra

Plusz
(A sok negatívum után a vitathatatlan pluszok amik sokkal súlyosabbak)
- az idő nagyrészt (8 hónap) kellemes 19-25 fok (télen sem esik 7 fok alá), általában süt a nap és nem sokat esik az eső, nyáron viszont a 25 fok az nagyon meleg tud lenni a 90%+ páratartalom miatt
- kb egy napi munkával fedezni tudom az alapvető heti költségeimet (szállás, kaja, utazás, kommunikáció)
- az élelmiszerek jó minőségűek és frissek, hazai árakon (egy két kivétellel), szinte minden beszerezhető - még Túró Rudi is!
- biztos jövő, tisztán lehet kalkulálni a várható költségekkel, lehetőségekkel, nem sok kellemetlen meglepetés akad, az élet jobbára kiszámítható, ha valaki rátesz egy lapáttal, az előrébb jut a befektetett erőfeszítéssel arányos mértékben, nem tűnik annyira helyben járásnak, van perspektíva
- alacsony adó (nekem idén egyenlőre 12%, sávos, úgyhogy ez majd biztos több lesz de még messze az 50%)
- az anyagi jólét egyik mellékhatása hogy az emberek kiegyensúlyozottabbak, tehát több a vidám és nyugodt ember ami egy kellemes légkört ad az életnek
- alacsony korrupció (az egyetemen pl. plakátok hirdetik hogy ha ilyesmiről bárki tudomást szerez milyen szervekhez lehet fordulni)
- emberséges rendőrök (engem még csak parkoló őrök büntettek meg, pedig a rendőröknek is lett volna rá pár alkalmuk, de megértőek/elnézőek voltak mindenféle extra szolgáltatás nélkül - azt is tudni kell hogy ugye nincsenek rászorulva)
- nem kell foglalkoznom a politikával, legalábbis nem vesz körül napi szinten

Érdekes
- a boltok 5-kor bezárnak ( a plázák és bevásárlóközpontok is! kivéve a belvárost és az élelmiszer boltokat amik 10ig vannak)
- hétvégén nincs nyitva a posta és alapvetően semmilyen hivatal vagy kisebb/külvárosi bolt
- az iskolák körüli zónában 40km/h-val kell haladni de csak 8:00-9:30 valamint 14:30-16:00, de ez államonként változó. Az érvényességet néha sárga villogó jelzi a tábla tetején ami napelemmel működik, egyéb időszakokban 50 vagy 60km/h a megengedett attól függően mennyire főbb útvonal. Ha ezzel elkapnak az a legnagyobb szentségtörés, semmilyen esetben sem fellebbezhetsz pénzbírság +sok büntető pont a jogsidra. Ezt néha a nemzeti híradóban is megemlítik ilyen olyan apropóval.
- parkolási bírságot sem nagyon lehet kimagyarázni (nekem még nem sikerült)
- nem bekötött biztonsági övért ünnepnapokon elveszik a jogsit, további kellemes ünnepet is kívánnak hozzá szerintem :D Nem feltétlen a sofőrnek kell vétkezni!
- az éttermek nagy többségében nem lehet alkoholt kapni, úgyhogy ha sört vagy bort szeretnél az ételhez akkor azt magadnak kell vinned, de csak akkor ha ki van írva hogy BYO. (bring your own) egyébként tilos, néhány helyen még akkor is fizetned kell üvegenként ha te vitted.
- az élelmiszer boltban nem lehet alkoholt kapni
- minden kocsmában (pub: minimum színvonal is elég jó) van egy italbolt is
- itt is van olyan szabály hogy ittas egyént nem szolgálunk ki, de a legtöbb esetben be is tartják, komoly bírságok vannak mindkét félre nézve ha továbbra is kiszolgálnak, vagy ha felkérnek hogy távozz mert túl ittas vagy és nem teszed meg a rendörség akár 82eFt helyszíni bírságot is megítélhet, amit bíróságon keresztül a tízszeresére felsrófolhatnak
- amennyiben külön tábla nem tiltja gyorsforgalmi úton (60-80km/h korlátozás) legálisan lehet kerékpározni
- ha körbejársz a városban biztosan találkozol a világ összes etnikumának valamely képviselőjével tíz percen belül
- előfordul hogy néha furán érzem magam hogy én vagyok az egyetlen fehér ember egy szórakozó helyen
- érdekes az amerikai, brit és Ázsiai hatások keveredése
- a helyi sörök nem a legjobbak, akad egy két jó is azért, a bornak erős kultúrája van, a rövid italnak egyáltalán nincs, banketteken bor és sör az általános
- az egész ország a turizmusra, nemzetközi diákokra és a bevándorlásra épít, teljesen üzleti alapon, e nélkül nem biztos hogy ennyire pörögne itt a gazdaság
- kőkemény bürokrácia van, de jól működik

Nagy vonalakban

2008-04-02T11:57:00.014+11:00

OK, nagyjából egy fél éve nem írtam blogot és azt hiszem ezt a lemaradást körülményes lenne bepótolni olyan részletességgel mint azt az előzőekben tettem. Úgyhogy ez a bejegyzés csak a sűrű lényegre korlátozódik, bocsi ha kicsit túl száraz lesz :)

Még tavaly sikeresen levizsgáztam mind a négy tárgyamból (IT Szolgáltatás Menedszment, Professzionális gyakorlat, Innováció és Projekt menedzsment) az egész éves átlagom 80% felett lett, ami meglehetősen jónak számít (munka mellett, idegen nyelven, nem egy gyenge egyetemen). A "nyári" szünetben is kellett volna időt szakítani olvasmányokra, de igazából ez kimaradt, úgyhogy most kicsit le vagyok maradva, mivel kutatói félévet választottam normál kurzus helyett, ez annyit tesz, hogy négy tárgy helyett csak egy van: kutatói metódusok a maradék az önálló munka, nem kell bejárni, csak egy nap konzultációra. Ez első olvasatra sokkal könnyebnek hangzik mint a normál képzés valójában viszont sokkal keservesebb. A konzultációk a professzor úr kénye kedve szerint elnapolódnak vagy egyszerűen elmaradnak, ezzel kezd tele lenni a hócipőm, akármennyire minden tiszteletem neki, lassan beintek, hogy miszter én ezért súlyos összeget fizetek ám. Na mindegy magammal sem vagyok elégedett, mert sokkal több energiát kellene a kutatásba fektetni, úgyhogy ideje teljes sebességre kapcsolni. Könnyítés még, hogy nincs záróvizsga, ellenben sportszerű nehezítés, hogy egy 100 oldal körüli disszertáció lesz az alapja az év végi jegynek. Az értekezés témája: Szétszórt, nyílt munkacsoportok koordinációs teljesétményének mérése a szociális hálózati struktúra tükrében, no és ez még csak a címe. Ha összeszedem magam és minden jól megy, ez alapja lehet egy három éves phd ösztöndíjnak, ami fedez minden költségemet beleértve a tandíjat és megélhetést, sőt még talán marad is, azaz nem kellene mellette másodállásban dolgozni ... de ez még koránt sem biztos, azt hallani, hogy az ítélő bizottság elég részrehajló ...
Ma este történetesen az operaházba megyek egy gálára, ahol az ipar résztvevői bátorítják a diákokat, hogy legyenek phd hallgatók. No ennyit az egyetemről, július végén minden eldől, addig meg még valószínű írok.

Munka terén a fix cégem rajtunk kívülálló okok miatt elvesztett jópár nagyobb ügyfelet ezzel együtt persze visszaesett a munka és a bevétel is. Ezzel párhuzamosan futott egy projekt ami sok időt és pénzt emésztett fel, a létrejött terméknek pedig nincs fizetőképes piaca, merthogy időközben megjelent egy sokkal olcsóbb megoldás is. Jövő héttől csak eseti alapon vagyok bent. Nem nagy a gond, mert karácsony utáni visszaérkezésemet követően szerencsére újabb ütemet indított a clicktocall amelyet nem rég zártunk, de lassan még csöpög belőle munka és remélhetőleg pénz is. Ez bevétel megalapozta biztos pénzügyi hátteremet a félév végéig, úgyhogy az egyetemet be tudom fejezni munka nélkül is, legfeljebb felélem a tartalékaimat. Ezzel párhuzamosan a házmesterségben újabb fejezet kezdődött, mostantól a takarítás "menedzselése" is rámhárul, cserébe ingyen lakhatom, ami jelentősen csökkenti a fix kiadásaimat, majdhogynem felére. Hogy mennyire sikerül majd a "menedzselés" az még elválik, azért majd igyekszem, hogy ne kelljen nekem mellékállásban takarítani.

Igyekeztem szociális életemet kicsit rendezni, nem nagyon sikerült, egy kicsit jobb a helyzet, de a közeli ismerősök továbbra is a házból kerülnek ki, akik persze hamar odébb állnak. Azért lassan van egy két fix kapcsolatom is, de most majd az egyetemi hajtás mellett valószínű három hónap mosolyszünet.

Sokan tudják voltam otthon karácsony táján és útban visszafelé beugrottam Thai földre 10 napra.
Két napot Bangkokban kellett töltenünk, mert haver akivel mentem már ott dekkolt egy ideje és lejárt a vízuma, pont hétvégén érkeztem, meg kellett várni a hétfőt. Bangkok tipikus nagyváros, kicsit zsúfoltabb és párásabb az átlagnál, nem igazán sok egyedi ázsiai jelleget lehet benne felfedezni a tipikus túrista látványosságokon kívül, meg persze a piros lámpás negyed. Nem mondom 1-2 napig szórakoztató lehet, de sokkal drágább mint az ország többi része és annyival nem jobb, sőt számomra kifejezetten taszító volt a hétvége után ki akartam törni a párás, zsúfolt betondzsungelből.

Irány dél, Krabi. Na az már valami Raley beach, ahová csak "hosszú farkú" hajóval lehet eljutni, mert szárazföldről nem megközelíthető. Nyugalmas kis partszakasz, ennél nyugodtabbat csak Had-Kuntiban láttam ahol 4 szalmakunyhón kívül nem volt más csak a dzsungel meg az óceán (ennek megfelelően csak gyalog a dzsungelen, vagy kis hajóval a vizen lehet megközelíteni, vagy úszva ahogy én tettem), na az nyugi, talán túlságosan is, de rövid távon lenyűgöző. Egy napi hajó túra keretében eljutottunk PhiPhi szigetekre és könnyű búvárkodtunk Maya Beach (itt játszódik a film Leonardo DiCaprio-val, The Beach) öblében. Innen 2-3 nap után irány Koh Pangan sziget, Had-Rin, ahol mennek az őrült tengerparti partik, félhold, telihold amit akarsz. Komolyan életem legszenzációsabb partijai voltak a környezet, a zene, a hangulat, a lányok ... A helyi alkoholfogyasztás módja: bucket, azaz egy literes vödörbe fél liter alkohol meg valami langyos kiwiszörp, jég és 5-10 szívószál, hogy a csajok könnyedén rádcsatlakozhassanak :D
Az árak nagyon barátiak vidéken, ha már eljut oda az ember, Bangkokban sem nagyon drága az élet a szállástól eltekintve, de mint írtam nem jött be és még többe is kerül. A helyiek sajnos ennek megfelelően szegények, az átlag kereset havi 20eFt körül van. Ezzel arányosan kb 2500Ft-ból megkájáltunk négyen étteremben fejenként egy-egy sört is beleértve. Azt gondolná a tapasztalatlan, hogy Thaiföld a világ elmaradott fele, nos az lehet hogy nem a leggazdagabb ország, de korántsem mondanám
elmaradottnak, A Bangkoki a SkyTrain-t (metro a levegőben) Budapest megirigyelhetné, a legkisebb faluban is van Internet és Samoi reptéri mosdóhoz fogható színvonalút otthon csak a Budapest Kávéházban alagsorában láttam. Had-rin buszpályaudvarához fogható pedig nincsen kis Hazánkban, pedig Had-Rin nem egy nagy település. A turizmus rengeteg pénzt önt az országba és gombamód szaporodnak is a turisták számára emelt komplexumok. Több étteremben láttam európai tulajdonost, sőt Krabi szállásunk tulaja is fehér ember volt. Összefoglalva nagyon tetszett, visszamennék. További képek.

Húsvét előtt három napra leruccantunk Sydneytől 200 kilóméterre délre Jervis Bay körzetébe, St Georges Basin nevű kis faluba. Alkalmi vétel volt két éjszaka 15eFt körül négy főre, minőségi vízpari ingatlan egy ilyen felkapott helyen hihetetlen.
Főztünk igazi magyar paprikáscsirkét (100g eredeti édes nemes kalocsai 380Ft volt Sydneyben a Kemény boltjában - angolosan Kemeny's - kemeníz). Voltunk hajótúrán delfint nézni. A delfinek számomra a legszeretetreméltóbb állatok a földön. Nagyon játékosak, együtt úsztak a hajóval, mivel az nyomáshullámokat gerjeszt és így nagyon kis energiabefektetéssel tudnak haladni mellette. Az egyik legszociálisabb lény a delfin és kevesek egyike az emberen kívül, amely csupán örömszerzés céljából létesít szexuális kapcsolatot. Röviden játék, kaja, szex, következő életemben delfin szeretnék lenni.
További képek

Az elmúlt fél év során készítettem néhány jegyzetet félkész blogokhoz, nagy részüket már nem tartom aktuálisnak, egy két érdekes részletet azonban majd a következő bejegyzésben közzéteszek. Nem ígérem hogy hamarosan, de azért valószínű fél éven belül :D
Kitartás. írjatok emailt, hogy veletek mi van, vagy legalább kommentet, csak hogy
ne legyen egyoldalú ez a kommunikáció, elvégre azt a kort éljük amikor minden interaktív.

"Újra indul a show, minden fullra frankó, mert itt a napfény íze megkóstolható"

2007-11-09T00:02:00.000+11:00

Nem veszítettem el a magyar tudásom a cím idézet egy magyar "klasszikustól", aki nem ismerné "Copy con - Jó buli van" Most csak röviden: 4 órája végeztem a Sydney egyetemen első félévem utolsó vizsgájával, úgyhogy készítsétek a szemeteket és agytekervényeiteket, mert nem kíméllek benneteket, a következő néhány héten belül meg fogom írni az elmúlt 4 hónap jelentősebb eseményeit. Igyekszem majd az "enged szabadjára korán és gyakran" alapelvet követni, úgyhogy folyt. köv.

Sydney University

2007-07-01T21:28:00.000+10:00

Hihetetlen, hogy újabb 2 hónap telt el mióta írtam. Mikor új emberekkel találkozom és megkérdik, hogy mióta vagyok Ausztráliában rutinból mondom, hogy fél éve, pedig már 10 hónapja … Repül az idő … Azt hittem, hogy mostanra kicsit leülepednek a dolgok, ez félig meddig igaz is lett, de azért a pörgés nem állt meg. Hivatalosan szünet van a suliban, de én ennek ellenére is bejárok, nem azért mert annyira jó ott, hanem mert így egy hónappal előbb tudok végezni. Erre azért van szükség, mert időközben felvettek az egyetemre és még ezzel a rövidítéssel is két hetet át fog lógni a két suli. A plusz órákért persze fizetni kell, $35 / óra, 35 órát kell venni a tárgy elvégzéséhez, ami egy kisebb vagyon lenne, de szerencsére néhány osztálytársam is jó ötletnek találta, így fejenkét „csak” $315 a 3 hét.

A clicktocall projekt is fut még, újabb és újabb ötletekkel állnak elő. Végre befejeztem a rendszer dokumentációját kicsit több mint 50 oldal lett. Az állandó állásomban kicsit belassult a munka, úgyhogy a főnök azt mondta elég ha csak két napot megyek. A költségeim viszont nem csökkentek, sőt … ezért bevállaltam egy-két felszolgáló műszakot, de aztán visszatért az élet a cégbe, úgyhogy nem kellett sokszor kimosni a pincér mellényt. Az üzlet fellendítése érdekében a főnök új üzleti szegmensek felé nyitott, vagy legalábbis tervbe vette és kire bízta volna a marketinget, ha nem rám 3 főből, pont 1/3 esélyem volt erre. A suliban éppen marketinget tanulunk, úgyhogy ez jól egybe is vágott. A kollégám már teljesen kifigurázott, hogy amikor a céghez kerültem linux kernelt fordítottam a T.rex firewallhoz, most meg Microsoft Publisherben csinálok szórólapot, meg Wordben körlevelet. Amit aztán pénteken száz példányban ki is nyomtattunk. Egy régi motoros külsős marketinges is segít, így tudtam valamit tanulni is nem csak egyedül bénázni. Most a weblapot kell átformálnom az új arculatra meg a tartalmat felfrissíteni. A régi arc aki csinálta perl-ben írta meg a dinamikus részeket, ami még nem lenne baj, de a kódot, meg a statikus részeket lusta volt szétszedni, úgyhogy egy rémálom az egész. Dobtam az ötletet, hogy én ezt rendbe rakjam, amúgy is kell egy tartalomkezelő rendszer az egyik kliensnek, úgyhogy két legyet egy csapásra. Sajna meg van kötve a kezem és mambo-t kell használni, de még mindig jobb mint más dokumentálatlan kódját hekkelni.

Vezetésből továbbra sem sikerült levizsgázni, pedig már megvolt a három a magyar igazság, de nem működött. Vicc, totál bénákat látok autóval szaladgálni a vizsgán meg a következőkért buktattak meg: túl sokat tolattam az y fordulónál, túl sokat tartottam benyomva a kuplungot amikor sebességbe is lehettem volna, bal kanyarnál belső sávba érkeztem (parkoltak a jobb szélsőben és a kereszteződésben lámpa volt tehát mögöttem csak az jöhetett aki szintén kanyarodott), egyszer nem ellenőriztem a holt teret (legalábbis nem fordítottam ki elég nyilvánvalóan 100 fokban a fejemet). Lehet nem ugyanabba a vizsgaközpontba kellene mindig próbálkoznom, úgyhogy legközelebb elmegyek egy messzi kerületbe, ahol sok indiai van, ha ott se sikerül, akkor eladom az autót.

Heti szabad óráim száma megugrott a közel nulláról 20-ra (beleértve a hétvégét), amit még mindig kevésnek érzek, de már belefér, hogy megnézzek 1-1 DVD-t a ház többi lakójával, vagy elmenjek velük partizni. Az első pár hónapban két Sydney szórakozóhelyet sem tudtam volna felsorolni ez a szám azóta jelentősen emelkedett és folyamatosan bővül. Bár pechemre a ház ivararánya megfordult, alig lézeng egy két lány és tele vagyunk pasikkal. De legalább tiszta és rendes arcok. Az írekkel elég jól össze spannoltam. Közösen főzünk meg mennek a kisebb nagyobb megmozdulások elég családias a hangulat, de sajna ők is lelépnek 2 héten belül. Közben meg a tulajdonos kitalálta, hogy eladja az ingatlant, úgyhogy lehet hogy 3 hónap múlva nekem is költöznöm kell, pedig már szinte hozzánőttem ehhez a házhoz. Bár még mindig van esély, hogy a vevő egybeesik azzal az ügynökséggel aki jelenleg bérli és tovább adja, akkor minden marad a régiben talán még javul is a helyzet, ki tudja ez még a jövő zenéje.

Egyik reggel arra ébredtem, hogy nem látok, pontosabban csak az orromig. Weather.com.au szerint relatív páratartalom 99% volt aztán délutánra lement 75-re, de a hőmérséklet mostanában 10 fok körül ingadozik, beszerelt fűtés szinte egyetlen ausztrál ingatlanban sincs, a hőszigetelés ebben a kecóban szinte zérus, így nagyjából ami kint az bent. Ha ez még nem lenne elég az eső 3 hétig esett szakadatlan (nem csak úgy tessék lássék hanem ömlött) és pár hete 30 éven belül a legrandább széllökésekkel fűszerezte meg az egészet. Az esernyőmet körülbelül harminc másodperc alatt tette totálkárosra. Mostanra végre csak minden második nap esik és akkor sem túl vészes. De már csak két hónap és ismét remek idő lesz újra 9 hónapig.

Épp pénzügyi év vége van és adóbevallást kell csinálnom, lévén hogy egyéni vállalkozó vagyok. Egyéb adminisztrációs ügyek mint új vízum igénylés, biztosítás hosszabbítást, az első egyetemi félév befizetését már lerendeztem, így 2008 szeptemberig nem rugdosnak ki az országból és a bankszámlám csak alig 13 ezer dollárral lett vékonyabb. Újév környékére keresek repjegyet, de már most $3000 az ára, úgyhogy valamit okoskodni kell majd.

"Itt van az ősz itt van újra ...

2007-05-08T23:08:00.001+10:00

.. S szép, mint mindig, énnekem." Mi is történt velem az elmúlt 3-4 hónapban … ? Például levizsgáztam ausztrál KRESZ-ből. No ez azért nem volt ilyen egyszerű mint leírni. Ez az ügy egészen szeptemberi érkezésemig nyúlik vissza, amikor is észleltem, hogy a magyar jogosítványomat bizony elvesztettem. Ezzel egy csapásra bele is kerültem a bürokrácia randa útvesztőjébe. A magyar rendszerben ugyanis külföldről nem lehetséges egy ilyen dokumentum pótlása. Minden mást: útlevelet, … akár születési anyakönyvi kivonatot is meg lehet oldani, de jogosítványt azt nem. Csak személyesen! - hajtogatták az otthoni önkormányzati iroda munkatársai. Még a szüleim sem vehetik át, akkor sem ha meghatalmazást is írok nekik … Az itteni nagykövetségen sem tudtak használható ötlettel szolgálni (Azt mondták szerezzem meg az ausztrál jogosítványt, csakhogy ahhoz is kell a magyar, mert egyébként az itteni lépcsős rendszerben kapnám meg a jogosítványt, ami azt jelenti hogy az első pár évben rengeteg korlátozás vonatkozna rám, míg így rögtön teljes értékű jogosítványt kaphatok, mivel már birtoklok egy jogosítványt legalább két éve …), magamnak kellett hát kijárni a kálváriát. Az egyetlen amit sikerült kisajtolni az otthoni hatóságokból egy oldalnyi szöveg volt amelyen minden rajta van ami kell, csak nem elég egyértelműen az itteniek számára.


Robert Woodward : El Alamein Memorial szökőkút	Kings X (cross) a szórakozó negyed	Darlinghurst Rd. Kings X

Ez egy érdekes nyelvi és kulturális különbséget vet fel, ami számomra ugyan inkább volt fájdalmas mint érdekes. A papíron a következők szerepelnek „a vizsga időpontja: 2001 ...”, „kibocsájtás időpontja: 2006 ...” amit mi úgy értelmezünk ugye, hogy 5 éve van jogosítványom és mivel lejárt, vagy elveszett tavaly újat kaptam. Az ausztrál értelmezés szerint: az első próbálkozásom hogy megszerezzem a jogosítványt 2001-ben volt és 2006-ban kaptam meg, tehát alig egy éve van jogosítványom. Na ezzel tehát nem jutottam egyről a kettőre. Ismét telefonáltam hát a nagykövetségre és kértem hogy tisztázzák számomra ezt a „kis” 4 évnyi félreértést. Mivel telefonon egyeztettem így csak közel egy órácskát kellett várni, mindamellett hogy előttem senki nem volt a sorban. Leperkáltam még a dokumentumért 60 dodót, aminek fejében extra szolgáltatásként személyesen is találkozhattam az ausztrál főkonzul Úrral. Megmutatta a dokumentumot, amin minden rajta volt, csak az nem amiért az egészet kértem. Ismét előadtam a problémámat és másodikra már sikerült olyan dokumentum kreálni, amit még az itteni hatóságok is elfogadtak. Ilyen igazolás hiányában ugyanis nem csak a jogosítvány kibocsájtását tartják vissza, de nem engednek vizsgázni sem.

A vizsgáról … A hatáság weblapjáról PDF formátumban letölthető egy kézikönyv és egy feladatsor, amely az összes vizsgán lehetséges kérdést és mindegyikre négy választ tartalmazz, megjelölve a helyeset is. Mivel a feladatsor maga is közel 100 oldal, így én a feladatsor betanulását választottam, ami hibátlan eredményt hozott. A weblapon van egy teszt vizsga, ami teljesen azonos az éles vizsgával és annyiszor tölti ki az ember amennyiszer csak kívánja. A vizsga napján így semmilyen meglepetés sem ért hát. Leültem a gép elé és tíz perc összekattintgattam egy hibátlan tesztet. Ha kíváncsi vagy te milyen eredményt érnél el te is kitöltheted.


Triumph a Darlinghurst roadon (kizárólag robbanómotor szívű barátaimnak)	Van aki ilyennel jár	És van aki ilyennel

A gyakorlati vizsgát egyenlőre hasonló bürokratikus problémák miatt nem sikerült véghez vinni. A hivatalos weblapon foglaltam időpontot ahogy illik hitelkártyával ki is fizettem on-line. A visszaigazolás e-mailben érkezett és legalább hatszor elolvastam a feltételeket amelyek ha nem teljesülnek elvész a vizsgadíj és nem engednek vizsgázni. A szabály szerint negyed órával a vizsga időpontja előtt kell megjelenni. Meg is jelentem egy rakomány dokumentummal. Miután 20 percet vártam a hivatalnok megkérdezte, hogy hol a lakcím igazolás. (Rengeteg egyértelmű dolog volt a követelmény listán pl.: ne légy alkoholos befolyásoltság alatt, az autón működjenek az irányjelzők, féklámpák, etc. legyen nálad személyazonossági igazolvány és az eddigi tesztek eredményei, de az nem volt rajta, hogy lakcím igazolás is kell). Mondtam, hogy az nincs, de itt a nyelvvizsgám eredménye borítékban ami a címemre érkezett, valamint a magyar konzulátus által a jogosítványom alapján kiállított igazolás is tartalmazza a címem. No hát az nem jó mert nincs a listán, és egyébként is tudhatnám hogy mi van a listán, mert az elméleti tesztnél ugyanezt kérik. A vizsgabiztos egy határozott mozdulattal kivette a papírjaim közül az elméleti vizsga jelentkezési lapját és rámutatott a kérdéses listára: közmű számla kell, betegbiztosítási kártya, diákigazolvány, vagy beiskolázási igazolás. A konzuli igazolás tehát nem elég jó, éljen a bürokrácia. Ami a legdühítőbb volt az egészben, hogy ezek nem a barátságos fajtából való ausztrálok voltak, mivel az empátia legkisebb jelét sem mutatva lazán közölték, hogy foglaljak új időpontot. Ezen a ponton buktam el 42 dollárt és három órát, amiből 2-t suliból lógtam, a másik óra miatt pedig nem tudtam délután dolgozni menni mert három órára a főnök nem tartja érdemesnek, ezzel újabb 80 dollárt buktam. Végső elkeseredésemben berohantam a vonalas telefontárság irodájába hátha tudnak ilyen igazolást adni, de azt mondták, hogy nincsenek kapcsolatban a számlázási osztállyal, úgyhogy próbálkozzak a bankomnál. Milyen bankok vannak a közelben ? Négy nagyobb bank van Sydneyben: Westpac, Commonwealth, St. George, és ANZ. Persze nekem az első kettőnél van számlám vezetve, míg irodája csak az utóbbi kettőnek volt ott. Miután a vizsga fél órás és addigra már majd háromnegyed órája próbálkoztam menteni a menthetetlent feladtam.
Tényleg nagyon feldühítettek, nem lehet vizsgázni sem lakcím igazolás nélkül. Miért ne lehetne levizsgázni beírják a gépbe az eredményt aztán majd viszem azt az igazolást utólag. De nem nekik azonnal el kell készíteni magát a kártyát is ott a helyszínen. Hát akkor jól van akkor ...


Stefani és Lora már nincs velünk :(	Mintha unatkoznának	Még egy farsangos kép

Mondjuk hogy miért ilyen szigorúak az erre vonatkozó szabályok az talán megmagyarázza, hogy itt olyan dokumentum mint személyi igazolvány nem létezik. A jogosítvány az egyetlen ami erre szolgál, vagy az útlevél, de azt sem kötelező kiváltani. Általában minden nagykorúnak van jogosítványa, akinek meg nincs és nem is szeretne az igényelhet (tehát nem kötelező) úgynevezett 18+ kártyát, vagy újabban úgynevezett photo card-ot. Gyalogosok igazoltatása itt nem gyakorlat. A 18+ kártya is leginkább arra kell, hogy alkoholt mérő helyekre bejuttassa az illetőt, mert ott viszont szigorúan ellenőrzik. Törvény szerint tehát gyalogosan nem vagy köteles magadnál hordani semmilyen személyazonosság igazolására szolgáló okmányt. Ezt mikor ausztrál kollégám mesélte kicsit azért meglepődtem.

Azt még nem írhatom, hogy lecseréltem az asszonyt egy fiatalabbra, de az autóval ez történt. Minden ugyanaz eltekintve a korától a színétől és a futott kilométerek számától és nem utolsó sorban kevesebbet fogyaszt. A régiből nem a legjobb feltételek mellett szálltam ki, de hosszabb távon remélem megtérül a döntés.


Richard guríjja	Sub fedőnéven játszottam	Breakdance

Február elején egy tíz hetes projekt vette kezdetét, mely célja egy olyan rendszer megvalósítása volt, amely a klasszikus zöld telefonszám funkcióját valósítja meg az Interneten. Mivel a megbízó cég nem telefon szolgáltató, így a szolgáltatás alapja, hogy a két felet úgy kapcsoljuk össze hogy két hívást kezdeményezünk, egyet az ügyfél, egyet pedig a cég felé, majd mikor mindkét vonal él összekötjük. Mindkét hívást az adott cég fizeti és mivel Internet-en keresztül mennek a hívások, még így is olcsóbb a két VOIP hívás, mint egy hagyományos. Ezen felül a hívást kezdeményező ügyfél az adott cég weblapjáról és nem saját telefonkészülékéről indíthatja a hívást, így kicsit közelebb hozza a weblaphoz a telefonhívást. Az ötlet nem új, „click to call” rendszereknek hívják ezeket, de a piac még felfutóban van, de a máris komoly verseny van és olyan nagy nevek is beszálltak, mint Google ...

Technikailag sokkal szebb, jobb és költséghatékonyabb rendszert is meg lehetne valósítani, amely egyetlen Interneten keresztüli hívással rögtön az adott cégtől az ügyfél telefonkészülékéig fut (Láttam már olyan megoldást is, ahol a cég weblapjába rögtön egy VOIP telefon klienst foglal magába.), de ez esetben az adott cég telekommunikációs rendszerében változások és esetleges beruházások szükségesek. Az emberek többsége pedig mint tudjuk nem szeretik a változásokat, alapjában véve konzervatívok és a szokás hatalma, az ismert dolgok használatának kényelme vezérli őket.. Így hát piacképes a hátulról mellbevágós módszer.

Ezt a projektet saját szakállamra vállaltam be a meglévő rendszeres állásom mellett. Jómagam koordináltam az egészet és programoztam a felhasználói felületet. Boci foglalkozott a motor megvalósításával. Sector készítette el a grafikát. A határidő igen szoros volt és mellette megvolt a heti 20 óra suli, 20 óra munka. A nagy nap előtt két héttel még nem volt működő rendszerünk, mivel a háttérrendszer fejlesztése megakadt. Ez érthető módon kellemetlen bizonytalansággal töltött el. Végül nagyjából két hónap munkáját vágtuk sutba és egy másik nyílt forráskódú alaprendszerre építve sikerült minimális egy hetes csúszással befejezni. Jelenleg már a második fázis fejlesztése folyik. Íme hát a saját nemzetközi „zöld számom”, ha nem vagyok ébren csak emailt küldhettek, a rendszer számol az időzónákkal, úgyhogy nem kell aggódni :D Ha meg épp nem vagytok gép előtt de én épp igen akkor a 06 21 381 3674-es számon lehet próbálkozni.


Ki ivott a legtöbbet ?	Az utazó táska titka azt hiszem mindent megmagyaráz	Happy mardigrass!

A nagy hajtásba azért bele kellett hogy férjen egy lazább hétvége. Március 3-án mindenki indult a Mardigrass nevű ingyenes fesztiválra amiről már napokkal előtte beszéltek és kérdezgették, hogy én mit csinálok aznap, mondtam tanulok meg dolgozok. De szerencsére egyik sem volt kötött, így aztán engedtem a kísértésnek és velük tartottam. Mint útközben kiderült ez egy buzi fesztivál, ekkor már kicsit alább hagyott a lelkesedésem, bár utólag azt kell mondjam kár lett volna kihagyni, hiszen csajokkal voltam körülvéve és a legapróbb inzultus sem ért azonos neműek részéről.


Nem túl szégyenlős pincér	Privát légikisérőim	Az egyik tető buli

A legmozgalmasabb két hetem március középső két hete a TOEFL (Test of English as a Foreign Language) angol nyelvvizsgára való felkészülés volt. A következőképpen nézett ki: Hétfő, Péntek: 9-17 IT munka Vaucluse-ban 17:30-20:30 TOEFL esti suli, Kedd-Csütörtok: 9-17:30 Windsor business suli, 17:30-20:30 TOEFL esti suli. A maradék időben 21-23-ig az evésen kívül TOEFL házi feladatokat csináltam, dolgoztam a projekten, és hétvégén szintén. Talán ezen a ponton már kicsit joban érthetőbb miért csúszott ennyire a blog frissítése. A vizsga március 23-án volt, a projekt határideje pedig április 2-án. Igen csak aggódtam, hogy valamelyik határidőnek vagy minőségi elvárásnak nem tudok majd megfelelni. De végül a megfeszített munka meghozta gyümölcsét. Mint fentebb írtam a projekt első fázisa kis csúszással ugyan de rendben zárult. A nyelvvizsga az egyetem által támasztott felvételi követelmények részét képezi. A minimum elvárás a pontszámok 75% volt.

A vizsgáról kicsit bővebben … Ez egy 4-5 órás vizsga! Nem gyerekjáték, mint a Windsor business suli néhány „nyitott könyves vizsgája” ez tényleg kemény. A teszt négy szekcióra van bontva, viszont mindössze 10 perc szünet áll rendelkezésre a közepén. Az első szekció olvasás: 3-5x 700 szavas esszét kell elolvasni, majd mindegyik után 12-14 feleletválasztós kérdésre válaszolni. A teljes szekció beleértve a szövegek elolvasását és a válaszadást durván 100 percig tart. A második szekció a magyar nyelvvizsgában labor néven ismeretes, de annál komplikáltabb. Ez durván 90 perc, amiben 4-6 hosszabb iskolai előadás (3-5 perc) és 2-3 rövidebb (kb 3 perc) párbeszéd hallható, mindegyik után 5-6 feleletválasztós tesztet kell kitölteni. Ha ezt mind kibírtad akkor jutalmad 10 perc szünet, utána jön a beszéd felmérése. Ez durván 20 percet vesz igénybe, de talán a legkínosabb 20-at. Két független kérdés van amely megválaszolása előtt 10 másodperc van átgondolni a választ. Ezután 45 másodpercet kell összefüggően, konkrét információkat és indoklást adva válaszolni nem csak bla-bla-zni. Ha van háttérinformációja az embernek a témáról és nincs nyakig stresszben akkor a 45 másodperc meglehetősen kevésnek bizonyulhat kifejteni a témát. Ha viszont a kérdés alapján nem ugrik be azonnal egy legalább 3 pontos vázlat akkor ez a 45 másodperc bizony akár túl hosszú időnek is tűnhet. Ugyanez a feladat aztán integrált verzióban is visszaköszön azaz meghallgat az ember egy párbeszédet, vagy előadást, majd azzal kapcsolatban elolvas egy szöveget végül szóban válaszol a témához kapcsolódó kérdésre. Végül pihentetésként két esszét kell kreálni, az egyik egy adott témában állásfoglalás indoklással a másik pedig egy integrált feladat: hallgat, olvas, majd ezek alapján ír.


Ha nem ismerném őket ...	Farsang	Stef, .. a másikat nem ismerem

Nem azért, de egyes embereknek ez a teszt még anyanyelvükön is becsületére válna a szoros időkorlátok és a teljes hossza miatt. Az egészhez hozzátartozik, hogy tőlem nem szokatlan módon pont 12 órával a start előtt voltam jelen a helyszínen azaz reggel 6:30-kor, ugyanis a kis „pm” jelzés fölött elsiklott a tekintetem a nagy felkészülési lázban. Mondjuk ez esetben még mindig jobb túl korainak lenni mint elkésni, nem igaz ? Így hát nem mondhatnám, hogy az 19-kor kezdődő vizsgán friss és üde voltam, a végén pedig éjfél körül szinte összecsuklottam a fáradtságtól, úgy éreztem valami kiszívta az agyamat … Jöjjenek hát a számok, amikre idestova egy hónapot kellett várni: Olvasás : 29/30 , „Hallgatás” : 28/30, Beszéd: 26/30, Írás: 27/30, összpontszám 110/120 91,66% Így hát a lécet magasan átléptem.


A ruhán ez áll: Coffe, Tea, or me ?	Damien a benszülött	Az egyik buli a tetőn

Amikor először olvastam az eredményt nem kicsit hitetlenkedtem, mivel önértékelésemet folyamatosan csorbítják a velem lakó natívok. A suliban az órákat szinte tökéletesen értem, komolyabb gond nélkül elboldogulok a hétköznapi életben is. A filmeket mondjuk már nem mindig tudom teljesen követni, bár ez akcentus függő. Azt észrevettem hogy az akcentusokat is egyre jobban meg tudom különböztetni. Az amerikai akcentus a legjobban érthető számomra, mert ugye ez árad Hollywood-ból, és már otthon is ezeket a hallgattam. Ezzel szöges ellentétben igazi angol kiejtéssel eddig igen ritkán találkoztam. Nem úgy mint most: nap mint nap. Borzasztó kiábrándító, hogy a vakok közt félszeműként a suliban jó vagyok, míg „otthon” az angolok közt tiszta analfabétának érzem magam. Ezzel a teszt eredménnyel együtt, ha egymás között beszélnek a konyhában és én ott ülök velük nem tudom elkapni a témát amiről beszélnek. Néhány szót kiragadok a szó folyamból de azokból nem tudom összerakni a képet. Sőt van úgy hogy kifejezetten hozzám beszélnek és vissza kell kérdezzek, mert olyan egyszerű szavakat, mint „school”, „run”, „bus”, „grandfather” az én fülem számára meglehetősen furán mondanak. (Majd rakok fel hanganyagot :) A hangsúlyozás is igencsak eltérő. Aztán itt vannak még írek is, azok is kicsit másképp artikulálnak. Most ismerkedem az új zélandi akcentussal, a múlt héten érkezett egy csapat.

Május 7-én farsang. Sajnos csak a tetőn rendezett barbecue-ig jutottam, mert se időm se energiám nem volt felkészülni, az éjszakába mulatni menni meg végképp az épp akkor rám nehezedő terhek mellett. Mindenesetre így is jó móka volt.

Múlt hét végén beadtam hát az egyetemre a jelentkezési lapot, és a kísérő dokumentumokat amik majd 60 oldalra rúgtak. Hihetetlen miket kellett előkerítenem és hogy ne költsek egy vagyont fordításokra lehetőleg az eredeti helyről angolul. Az válasz június elején érkezik, nem kapkodják el.


Szakad az eső a lovin legalább volt időm nézni a futamot :)	A világ ezen a felén is működik a szivártvány!	És a naplemente is

A húsvéti szünetben tervbe volt véve hogy 4 napra elhúzunk egy pár haverral valamerre. Nos mivel a többiek továbbra is a vendéglátó iparban dolgoznak és ez nemzeti ünnep volt, így dupla bért ígértek nekik, amit érthetően nem tudtak kihagyni. Egyedül meg nem mentem inkább sehova. IT-ben nem dolgozhatok ünnepnapon, hacsak a projecten nem, de az sem olyan jó pénz mint a dupla kétkezi bér. Fogtam magam hát leporoltam a tálcám és a drékóm, majd tárcsáztam az ügynökséget. Adtak is hamar két műszakot. Az első bevetés az Australian Jockey Club volt. Angolszász hagyományok szerint húsvéti lóverseny. A hölgyek 18. századot idéző pompás ruhákban és cifra kalapokban, az urak pedig szmokingban, öltönyben, vagy legalábbis divatosan. Az időjárás viszont nem kedvezett az eseménynek, szakadt mintha dézsából öntenék. Hamar haza is zavartak, mivel a füves területen felállított italmérő bódék nem nagy népszerűségnek örvendtek. A vendégek inkább az étterembe és a fedett kilátó alá húzódtak vissza. A minimum műszak 4 óra, így dupla pénz helyett több mint két és félszeres pénzt adtak a három órára plusz kaja: atlanti lazac és egyéb nyalánkságok.


A Kings X-hoz vezető út	Leánybúcsú Kings X-on	Darlinghurst rd.

A másik meló egy esküvő volt húsvét hétfőn a St. John's College-ban, amely egy templom is egyben. Igazán impozáns épület, nekem nagyon tetszett, bár a többiek szerint lehangolóak voltak a súlyos falak és szőnyegek. A hangulat kedvéért még a kandallót is beizzították, habár az időjárás ezt egyáltalán nem indokolta. Sajnos az egyik szép vörös szőnyeget az egyik vendég össze-vissza rókázta, kellemetlen, hogy felületesen ugyan de nekünk kellett feltakarítani, mivel nem volt külön takarító személyzet aznapra a magas munkabérek miatt. Ettől eltekintve mindkét alkalommal úgy éreztem, hogy kikapcsolódás ez a munka ahhoz képest amit egyébként csinálok: nulla stressz és felelősség, holtidőben csevegés a munkatársakkal, no meg a maradék kaják pusztítása. Emellett nem volt nagy ügy felszolgálni és leszedni az asztalokat, főleg ilyen díjazásért.

Mindenesetre azért megnyugtató, hogy végre szinte 100%-ban a szakmában dolgozom. A cég ugyan éppen valamilyen szinten holtponton van, de így van idő és lehetőség új, nagyobb és izgalmasabb munkát kínáló ügyfelek után nézni. A főnök folyamatosan agyal az új dolgokon hiszen a piac meglehetősen gyorsan változik. Jó lenne végre valami hosszabb lélegzetvételű kihívást jelentő újdonsággal foglalkozni nem a mindennapi windows és egyéb gagyi problémákat ápolgatni. (Nem mintha életem egyéb területein éppen nem lenne elég a kihívás, de mégis :) Voltak ugyan pár napos érdekesebb feladatok, úgy mint tartalom alapú dokumentum kereső rendszer, novell users group találkozó (ingyen kaja-pia : szó szerint a hivatalos Novell székházban sör és bor folyt a prezentáció alatt, kicsit meglepődtem ...), sajnos túlnyomó részt azért nem ez a jellemző. Egyébként meg mit panaszkodom, Németországban rosszabb volt a helyzet, ahol a munka 100% windows install volt, és csak annyi volt az érdekesség az informatikában amennyit mellette szabadidőmben olvastam és foglalkoztam vele.


Rockdale éjszaka	Keresd meg Csabit a képen	Méretes hangya

Végre kezdenek kitisztulni a hétvégéim, így legutóbb sikerült eljutni a Royal National Park-ba. Ez a legközelebbi erdő, mindössze 25 kilométerre van a városközponttól és már kezdődik is a vadon. A beugró 11 dollár volt autóval. Elvileg kevesebb mint fél óra alatt ott kellett volna lennünk, csak Csabi sajnos navigációs antitalentum, így másfél órába is beletelt az út. Az egész ötlet délben jött, és fél háromkor sikerült is elindulni, mivel fel kellett készülni az esti barbecue-ra. Így alig maradt 2 óránk mászkálni sötétedésig. De azért sikerült pár emlékezetes mentális és digitális képet készíteni. Az őszintét megvallva a helyszínen úgy éreztem, hogy az európai erdők szebbek, és ez csak egy száraz bozót. Hamar meg is értettem, hogy az erdőjárást miért hívják itt „bush walk”-nak. Utólag végignézve a képeket viszont mégis azt kell mondanom, hogy szép helyeken jártunk. Az északi területeken (2500km-re innen) a növényzet viszont dúsabb, zöldebb és élőbb valódi dzsungel, mesélte Csabi aki nemrég jött vissza Cairns-ből. Sötétedés után aztán megsütöttük a húsokat a parkban rendelkezésre bocsájtott elektromos sütőlapon, ami gombnyomásra működött.Benne volt az árban, mondjuk aki gyalog vagy kerékpárral érkezik annak ingyenes. Ezek után Csabi kecóján a Rockdale plázában hédereztünk a lakópark szolgáltatásai közé tartozó szaunában és a jakuzaiban. Zárásként gyönyörködtünk az emeletről nyíló csodás kilátásban. Mivel közel s távol ez a legmagasabb épület, így ideális hely az éjszakai városkép megtekintésére.


Rózsaszín törzsű fák	száraz bozót	zöld bozót

Még mindig ugyanott lakom, habár a ház lakóinak cserélődése miatt folyamatosan változik. Éppen holt szezon van úgyhogy a 9-ből 3 szoba üres. Mint házfelügyelő kezdem jobban kezembe venni a dolgokat, nagyobb a rend és a tisztaság, ha minden jól megy ezt az ügynökség is honorálja majd alacsonyabb lakbér formájában. Már majd fél éve lakom itt és most tudtam meg, hogy a közelben lévő Fox Studio mellet egész komoly sétáló utca van üzletekkel, éttermekkel és egyéb szórakozó objektumokkal megtűzdelve. Elmentünk hát csapatostól (majdnem az egész ház) bowlingozni (végre a 10 bábus és nem az unalmas petang rokon) és biliárdozni. Jó móka volt.


Bevesszük magunkat ...	... leülünk ...	.. és a pályára koncentrálunk

Egyik nap nőnemű lakótársaim szeme a következő hirdetésen akadt meg: „este 6-tól 8-ig 35 dollárért annyi bordát ehetsz amennyi beléd fér” a Sydney Hard Rock Café-ban. Én mondjuk inkább Fajitas-t rendeltem, már nagyon rég nem ettem és nem kellett csalódnom, oltári volt. Két sör legurult mellé a végét egy sajt tortával, eper öntettel zártam így 50 dollár (durván 3 órányi munkabér) volt a veszteség. Azért nem mondanám hogy olcsó volt, de fél évben egyszer bele kell férjen, hogy étteremben vacsorázok :D


Golfpálya a házzal szemben	Az alant elterülő rögbipálya körül futunk	Ez a kecó, távolról olyan mintha zöld övezetben lenne, pedig nem


Itt már látszik a turpisság	A házunk előtt futó nyolc sávos	Pool billiárd, Lindsey és Alison

A szükségszerű bringázás mellet elkezdtem rendszeresen futni, habár az ágy néha sokkal vonzóbb helynek tűnk kora reggel mint a grund. A kecóval szemben van egy golfpálya, egy kisebb park, és egy rögbi pálya. Kitűnő minőségű fű és ideális terület futáshoz. A rögbipálya körbe kicsit több mint 400 m és tíz kört szoktunk leírni 20-25 perc alatt az egyik angol sráccal a házból. Ha esetleg kicsit nagyobb változatosságra vágyom és pálmafák közt támad kedvem futni mindössze egy kilométerre van a Centenial Park ott sokkal kevesebb körből összejön akár 10 km is.

Az időm egy részét arra pazaroltam, hogy rászabadultam a netre és körbenéztem milyen webkamerát (Mit?) érdemes venni. Mint tudjuk a szükséges információ begyütése legyen szó a legkisebb apróságról napokba telhet ha alaposan körbe akar nézni az ember. Több tesztet és értékelést elolvastam a témában, mire a Logitech Ultra Vision-re esett a választásom. Ez nyújtotta a legmegfelelőbb képet kedvezőtlen fényviszonyok mellett egy független értékelésében. Nos megvolt hát a Melyiket? kérdésre a válasz már csak a Hol? és Mennyiért? maradt. Végül az ebay-en kezdtem kutakodni ami aztán begyűrűzött egy több napos böngészésbe, mert persze ha már ott van az ember más dolgokra is ránéz. Végül elkezd álmodozni, hogy ezt is meg azt is, ez de jó lenne, milyen szuper és új és sokat tud és … Aztán elkezdtem józanul gondolkodni és nagy részét kihúztam a listáról.

Mondanom sem kell azért a végére persze nem csak webkamerát vettem, hanem még egy 2.1 hangfalat szett és egy újratölthető vezeték nélkül egér és billentyűzet szintén a Logitechtől. Aztán megpillantottam egy ajánlatot amit nem lehetett kihagyni 375 dollárért 22” wide screen Dell monitor. Ebben az árban benne volt a házhoz szállítás és 3 év „következő munkanap” garancia. Ez még otthon is relatív olcsónak számítana, itt alig 3 napig dolgozik ezért egy kétkezi melós, hihetetlen … Vasárnap rendeltem és szerdán már a szobámban volt. Fél éve még 19”-on dolgoztam és az utóbbi hónapokban visszaszoktam a laptop 12”-jára. Így minőségi változás volt ezen képeket és filmeket nézni a kijelző mérete, színhűsége és kontrasztja felülmúlta várakozásomat. Persze vannak apróságok, pl elforgatni nem lehet így weblapok böngészésénél nem mindig a legpraktikusabb. Még beletelik egy kis időbe míg a médiák túlnyomó többsége támogatja majd ezt a képarányt.


Rockdale panoráma	Porky's on Kings X	Rockdale panoráma

A mostani suliban megvariálták a tanmenetet az eddigi 3 terminus helyett, bevezették a két szemesztert, mint a nagyok. Ennek következtében a tervezett 2007-es naptárba beiktattak 3 hét szünetet a végzésem időpontja elé. Ráadásul én a weblapjuk alapján informálódtam ahol még a régi tervezet van fent, így a tavaszi szünet után egy héttel később kezdtem a sulit mint kellett volna. El sem ismerik hogy nem az én hibám így van néhány nap igazolatlan hiányzásom. Nem örülök. Ezen felül a szakvezetővel történt hosszas egyeztetések során sikerült ugyan elérni, hogy a három hetes csúszást kompenzáljuk, de nem minden gond nélkül. A téli szünetben ugyan teljesíteni tudom plusz egy tárgy követelményeit, de arra az időszakra meg kell fizetnem a különórákat. És még ha mindez sikerül, mert még nem teljesen biztos, akkor is durván két hét átfedés van a suli és az egyetem között. Az első egyetemi hét ugyan csak orientációs, szóval nem komoly, de akkor is. Mindez egyre konkrétabban körvonalazza, hogy a repjegyem retúr részét bebuktam, mivel nem fogok tudni hazamenni két iskola által támasztott követelmények mellett (még egy mellett is körülményes ha épp nincs szünet).

Biztos ami biztos pénteken elmegyek a UTS nyílt napjára is és ott is beadom a jelentkezésemet, így azon a napon elengedik a 100 dolcsi adminisztratív költséget, amit mindenképpen bebukik az ember ha sikeres ha sikertelen a jelentkezése.
A jelenlegi közelítőeges terv hogy augusztus elejére már csak az egyetem és némi munka miatt kell aggódni. A kurzus: „Management in Information Technology” egy éves és a végén egyetemi szintű kiegészítő diplomát kapok. Aztán majd meglátom … addig még el kell jutni.

Az időjárás nyáriból tavaszira fordult, bár itt ezt ősznek hívják, és jön majd utána a tél ami az eddigi információim alapján az otthoni ősznek fog megfelelni leginkább. Így kicsit több az eső, bár van úgy hogy még így is heti 2-3 napsütötte napnak örvendhetünk és múlt hétvégén még 25 fok is volt és egyik nap se esett. Így elmondhatom, hogy számomra több mint egy éve nyár van.


Pont ez a telefon tűnt el az éppen beírt számmal együtt	A szobám, jó ha megvan 15nm	ugyanaz a másik sarokból

Ha esik akkor viszont nem csak úgy tessék lássék, hanem ömlik. Egyik ilyen napon a nagy rohanásban sikeresen elhagytam a telefonom. Vele együtt az összes telefonszámom … ments gyakran tartja az informatikus mondás. Öröm az ürömben, hogy a saját számom legalább nem veszett el, a feltöltő kártyás konstrukció ellenére egy útlevél ellenében az újonnan vásárolt készülék SIM kártyájára vitték át a régi számom, sőt még a fennmaradó összeget is. Hirtelenjében a legolcsóbb készüléket vettem meg 79 dollárért egy Nokia 1112-t, mindent tud amit egy telefonnak tudni kell, pici, könnyű és sokáig bírja az aksi, nem kapcsol ki véletlenszerűen, nem fagy le, és nem utolsó sorban lehet rajta telefonálni. Az az igazság viszont, hogy túlságosan hozzászoktam már, hogy mindig nálam volt az elektronikus svájci bicska: zenelejátszó, mini fényképezőgép, mini zseblámpa, fájl böngésző, jegyzetfüzet, határidőnapló, hangrögzítő. Úgyhogy előbb utóbb azt hiszem mégiscsak beruházok valami nem túl drága de hasonló funkciókkal bíró kütyübe.

Legyen ennyi elég mára zárul Feczo móka tára, ti meg bújjatok gyorsan a jó puha ágyba.

Cheap FreeBSD VPS and shell

Eltávozott az élők sorából egyik leghűségesebb olvasóm

2007-03-25T10:45:00.000+10:00

Szombat hajnalban elhunyt szeretett Nagypapám, aki mindig nagy érdeklődéssel követte sorsom. Sokak mellett az én szívemhez is nagyon közel állt, így igen fájdalmas az elvesztése. Sajnos nem lehettem vele az utóbbi fél évben amit a gyomorrákkal való küzdelemmel töltött. Szép kort ért meg, de ettől függetlenül nehéz elfogadni hogy az élet véges ... Nyugodjék békében .... ;( ;( ;(

Kemény az élet,

2007-02-25T17:49:00.000+11:00

Boldog új évet! Sok mindenre számítottam, de arra azért nem igazán, hogy egy általános iskolás osztálytársammal Horváth Zolival futok össze Sydneyben, akivel jó pár éve nem találkoztam. Ráadásul ugyanabban a kerületben lakunk mindössze két kilométerre egymástól, ami egy ekkora városban elhanyagolható távolság.

Hogy telt a szilveszter ? Zoli javaslatára a botanikus kertbe mentünk, ahol találkoznunk kellett volna néhány angol lánnyal. Nos ez nem jött össze, úgyhogy csak egy Zoli által az Interneten halászott román lány jutott társaságul, aki korához képest jól nézett ki, de nem volt a legcsillogóbb elme. A kertbe csak megadott számú embert engedtek be, hogy ne legyen elviselhetetlen a tömeg, így 6 órával a tűzijáték előtt már ott toporogtunk, mert a füves részeket ahova le lehetett ülni addigra már befoglalták. Kis nemzeti önérzettel túlfűtött ausztrálok a Sydneyben rendezett tűzijátékot tartják az egyik legszebbnek és legnagyszerűbbnek a kerek világon. Nos az én értékelésem szerint a „rendben volt” kategóriát kapta. Azt nem vitatom, hogy Ausztrálián belül a legkiemelkedőbb, mivel a többit nem láttam. Nem volt nagy ereszd el a hajam, de legalább nem került egy vagyonba. Néha a szilveszter csak egy drága nap.


A kezdet	aztán jött a sötétség mega fények	és persze a az elmaradhatatlan tömeg

Az egész karácsony és az új év első hete közti időszakban meglehetősen lusta voltam. Nem nagyon volt munka, így nem volt kedvem kimozdulni és költeni, inkább otthon ültem és filmet néztem meg játszottam leginkább a Space Rangers 2-vel.


Kicsi a világ, osztálytársak sok év után külhonban futnak össze	Panoráma Csabi bérleményéből	Munkahely innen kb 200m

Végre találtam a szakmában munkát, ahol úgy néz ki belefér, hogy csak két délelőtt tudok dolgozni és csak részmunkaidőben. Nem túl sokkal fizet többet mint az eddigi munkáim, ráadásul nem alkalmazott vagyok hanem szerződéses keretek között számlázok. Két dolog miatt azonban sokkal kedvezőbb, az első azt hiszem nyilvánvaló: szakmai gyakorlat, a másik pedig hogy fix, nem kell aggódni, hogy kapok-e műszakot vagy nem. A fix mennyiségű munkának van még egy következménye ami harmadik előnyként is felfogható: fix időbeosztás kevesebb „lyuk”-at jelent a napi programomban és tervezhető szabadidőt ami hihetetlen luxusnak hangzik az elmúlt néhány hónap kaotikus ide-oda rángatós ügynökségi munkáival szemben. Gyakorlatilag eddig tervezhetetlen volt, bármikor hívhattak akár hétvégére a nap bármely órájára reggel 8-tól hajnal 1-ig és nem egyszer volt, hogy a munka kezdete előtt mindössze néhány órával tudtam meg mikor és hova kell mennem.


Útban a Paddy's market felé, ahol vasárnap szinte minden zöldség és gyümölcs kilója 1 dollár	Ez speciel 4 dollárnyi érett mangó	Ez egy 100 dolláros bevásárlókocsi

Nagyjából ugyanaz a cég profilja, mint a legutóbbi otthoni munkahelyemnek: kisebb-nagyobb cégek informatikai problémáját oldjuk meg A-Z-ig. Van azért jó néhány különbség, első hogy mindössze hárman vagyunk és a kliensek száma ugyanannyi ha nem több és sokkal messzebb is vannak. Ez azt jelenti, hogy sokkal hatékonyabban kell dolgozni, ennek megfelelően sokkal nagyobb a szervezettség. Az idő tényező rendkívül fontos, így a szép, vagy szakmailag ügyes megoldások háttérbe szorulnak a gyors és favágó módszerekkel szemben ha az utóbbi gyorsabb vagy olcsóbb. Ha az ügyfél elvárása, vagy kényelme irracionálisan sok időt igényel egyszerűen nem teljesítjük, vagy olyan árat szabunk ami megérné, de azt általában úgy sem hajlandóak megfizetni. A másik hihetetlen dolog, hogy szinte minden dokumentálva van 7 évre visszamenőleg. Minden elvégzett munka egy adatbázisba kerül, így ha valaki más nyúl ahhoz a rendszerhez legközelebb rögtön látja, hogy mik történtek vele ezidáig. Ez olyankor is hasznos ha nem ugyanazon a rendszeren de egy ugyanolyan hiba jelentkezik, akkor mint egy tudásbázisban rá lehet keresni, hátha találkozott már a cég ilyennel és le van írva a megoldás. Itt nem megyek bele a technikai részletekbe, mivel az olvasóim egy része számára érdektelen, de lehet hogy indítok egy IT blog-ot is (bár most hogy ezt a januárban kezdett bejegyzést február végén folytatom úgy tűnik nem sok esély van rá az idő tényező miatt).


Oziföld legjobbja (a képre kattintva gagyisztikus mozgóképélményt kaphatsz)	partra vetett fehér bálna	"Sárika" egy kicsikét butácska	Csabi és a csodalámpa

A cég mint sejthető nagyon pici, mivel a főnökön/tulajon és rajtam kívül mindössze egy orosz egyetemi hallgató dolgozik még a cégben szintén részmunkaidőben. A tulaj svájci de már vagy tizenöt éve letelepedett itt. Az iroda a tulaj garázsában van ami hatalmas, majdnem az egész földszint két autónyi helyet leszámítva. A főnök egyébiránt zsidó és így az ügyfeleink nagy része is. Közel ötven éves és meglehetősen tapasztalt régebben Solaris-ozott és bankoknak dolgozott, meg még ki tudja mit. Az új dolgokkal is meglehetősen jól képben van, de néha talán túl mereven ragaszkodik a megszokott módszereihez. Egy biztos, sokat lehet tanulni tőle.

Közben mivel mindehhez itteni vállalkozóvá kellett válnom szabadúszóként is bontogatni kezdtem a szárnyaimat és egy másik cégnek is programozok, ami elvitte a nehezen kiharcolt hétvégi szabadidőmet.

A pincér pályafutásomnak ezért aztán lőttek, majd ha lesz egy szabad percem hullajtok néhány könnyet érte. A pizza futárságot meghagytam, mivel 6 után nem igazán tudok dolgozni IT-ben a pénz meg mindig jól jön. Már elég jól mennek az utcanevek fejből, az egyik leggyorsabb futárnak mondhatom magam, a kezdeti 7-8-hoz képest a rekordom 20 kiszállítás egy négy-öt órás műszak alatt, és így persze a borravaló is jobb. Mindamellett nagyon jó a társaság.

A suli újra elkezdődött, nem mondhatnám, hogy a vállalatok szerkezeti felépítése túl érdekfeszítő volt, de most még rosszabb van folyamatban: könyvelés. Most látom csak igazán, hogy helyesen döntöttem, amikor pár hete letettem arról a pár hónappal ezelőtt született elképzelésemről, hogy könyvelő leszek. Új magyar tanítványom igen lelkes és a nehézségekhez képest meglehetősen jól halad, de sajnos neki sincs sokkal több ideje mint nekem így a találkozásaink meglehetősen ritkára sikerednek.


Nedves utakon	Vadvirág a vadvirágok kertjében	A célterület

Ellátogattam a Ku-ring-gai nemzeti parkba bringával. A hónap két esős napjából kifogtam az egyiket, így nem sokat maradtam. Majd igyekszem több kalandot szervezni ha szabadok lesznek végre a hétvégéim. Ami nem valószínű, mivel angol vizsga, itteni jogsi megszerzése van tervben és rengeteg papírmunka.


Viki a csokinyúl	Stefani hercegnő	finn Piwie

Közben lecserélődött a fél ház állománya. Érkezett két-három igen szemrevaló teremtés is. Ismét csak Brit szigetlakók. Még mindig alig veszek ki egy-két szót ha egymással „normál” tempóban beszélnek, szörnyű ez az autentikus akcentus. Sajnos ahhoz hogy jöjjenek egyeseknek mennie kell. Két holland és egy nagyon barátságos angol arc távozott nemrég, most egy hónapig autókáznak végig a keleti parton kb. 2500 kilométert bulizva, városokat nézve … az igazat megvallva kicsit irigykedem is.


Lora és Tim	Félig népes terasz buli a tetőnkön, múltkor negyvenen is megvoltunk	A holland skacok és Tim búcsúzik

Nagyon örültem Orsi és Kreko levelének, amelyben aggodalmukat fejezték ki, hogy élek-e még, mivel a blog nem frissült máshonnan meg nincs rólam hír … Nos jelentem élek, csak éppen a saját jövőm rabszolgája vagyok és bármennyire is szeretnék belezsúfolni az időbe minél több mindent a funkcionális dolgok mellett egyre inkább csak két dolog marad: suli, meló.


Ez van ha a séf unatkozik	Orosz jobbkormányos	Én csináltam magamnak

Az a terv, hogy július közepén el tudjam kezdeni itt egy Master of IT képzést, ami egyetemi szintre emeli a diplomámat és tágabbra nyitja a Commonwealth országok kapuit . A döntés, hogy hol és pontosan mit még nem sziklaszilárd. A Sydney uni képzése igen kecsegtető ugyanakkor egy vagyonba kerül (egy év 24 ezer dollár) úgyhogy addig hosszú és rögös még az út, ha egyáltalán oda visz.

Egyik legrandább dolog az egészben, hogy az új felállás szerint ahelyett, hogy augusztusban egy hónap szünetem lenne és esetleg hazautaznék egyszerre két suli követelményeit is teljesítenem kell, mivel a mostani és az addig elkezdődő képzés pár hétig átfedi egymást. Már vannak ötleteim hogy hogyan oldom meg, de egyenlőre a március 23-án esedékes angol vizsga foglalkoztat leginkább mivel az dönti el, hogy mehetek-e tovább, vagy nem. Utána április 30-ig kell beadni a papírokat, majdan május – június környékén lesz eredmény és július közepén kezdődhetnek az újabb megpróbáltatások … bár már ott tartanék.

Úgyhogy a dolog elég merész, egyensúlyozok a keress elég pénzt a tandíjra és megélhetésre, de tanulj eleget hogy tovább tanulhass feltételrendszerben. Egyenlőre kicsit az első felé billent a mérleg, most muszáj leszek leépíteni amit csak lehet, ez pedig a pizza futárság lesz. A mostani sulim sem könnyít ezen a helyzeten amíg eddig szinte zéró tanórán kívüli erőfeszítéssel jó eredményt lehetett elérni és még órák alatt is lehetett blogot írni, most nagyot fordult a kocka. A könyvelés egyáltalán nem olyan tárgy ahol sokat ki lehet hagyni, mert hamar el lehet veszteni a fonalat és dolgozatban sem lehet „rizsázni” mint a többi tárgynál, sőt még órán kívül is készülni kell rá. Még két hét van a következő tárgyig, remélem az lazább lesz, hogy közben tudjak komolyabban készülni az angol vizsgámra.

Boldog karácsonyt

2006-12-26T22:11:00.001+11:00

Zéró, zérus, nulla, nada, nill. Nulla per nulla egy zéró morfémányi karácsonyi hangulatom sincs. Mindenki akinek van az szerencsés. Mert ez valószínűleg egyben azt is jelenti, hogy a családjával lehet. Mert a karácsony ettől karácsony, nameg a hidegtől. Itt most egyik sincs. Se család se hideg 20-30 fok, és mostanában meglepően sok esős nap. Hát ki tudja ezt így összeegyeztetni ? Én nem, úgyhogy nekem a karácsony az idén mondhatom, hogy kimaradt. Sajnos még lebarnulni is csak a rövid ruhák által lehetővé tett területeken volt lehetőségem, mint azt a mellékelt ábra mutatja. Na mindegy most így az iskolaszünetben majd rágyúrok :D

Olyan is történt, hogy szabad volt a szerda délutánom. Az ismerőseimnek viszont már programja volt, vagy éppen dolgoztak a házból csak Chris volt otthon és épp egy centje sem volt, így úgy döntött ki sem mozdul a házból. A hőmérő higanyszála a 37-es beosztást is elhagyta a páratartalom pedig kezdett egy őserdei dzsungelhez hasonlatossá válni. Ez főleg akkor mellbevágó, mikor az ember lehúz 5 órát az iskola légkondicionált termében. Így aztán egyedül mentem le a legközelebbi „Kudzsi bícsre”, amit inkább valami ázsia szigetvilágra tudnék elképzelni neve alapján, de nem Sydneyben. Örömöm nem tartott sokáig, mert fél órán belül hatalmas szélvihar kerekedett. És egyébként ki a fene sózta így el a tengert … borzalom. Akármilyen szorosan tartod zárva a szádat egy órán belül tuti, hogy megízleled az itteni só zamatát. A másik amire rá kellett jöjjek, hogy szinte lehetetlen dolog az Óceánban egy rendeset úszni, mivel mire beúsznék a kellő távolságra a hullámok visszahoznak a partra. Szörfösöknek ideális, meg talán majd megpróbálom uszonnyal mit lehet elérni, de a sót valaki akkor is kivehetné.

Az egyik Olimpiai park műszak végeztével voltam olyan rendes és adtam egy fuvart pár kollégának Út közben vicces statisztikát készítettünk arról, hogy a világ egyes részein az út melyik oldalán közlekednek. Ahova Anglia betette a lábát, leginkább az út bal oldalát veszik igénybe erre a célra, viszont a Föld lakosságának túlnyomó része inkább a jobb oldalt részesíti előnyben, kivéve persze az oroszokat, akik ezt aktuális kedvük szerint választják meg, hiszen tankkal közlekednek, a statisztikából még levonhatjuk Kínát, mivel ők leginkább biciklivel járnak.


Australian Jockey Club	AJC Panorama Room	Pakistan at the Ashes

Talán az egyik legszínvonalasabb hely ahol pincérkedhettem az Australian Jockey Club Royal Randwick Racecourse. Ez csak azért van, mert a műszakomat, ami a Rosebay Golf Club-ba szólt törölték, node ami késik nem múlik. A Rosebay Golf Club-ról talán némi támpontot ad, hogy 50 000 dollár egy éves tagdíj és itt tartják az Australian opent. Déltől este hétig szolgáltam ki három tíz fős asztalt, ami ebben a szakmában pályafutásom maximuma. Ugyan svédasztalnak megfeleltethető büfé volt, így az étel felszolgálására nem sok gond volt, de az asztal leszedése rám hárult és ezen felül persze az ital. A belépőben benne volt az étel és három fajta sör, négy fajta bor és pezsgő korlátlanul. Ha viszont whiskey-t vagy akár csak olyan sört kívánt a kedves vendég ami nem volt a csomag ajánlatban azért fizetni kellett. A vendégek érkezésekor kaptam is egy American Express hitelkártyát, hogy mindent erre. A kártya tulajdonosa pedig világossá tette, hogy ha jól kezelem őket ők is jól kezelnek engem. Nem nagyon volt megállás majd 6 órán keresztül szinte megállás nélkül oda-vissza rohangáltam a tálcával a vendégek és a bár között, úgy hogy néha okosan túlrendeltem és a maradékot egy jéggel teli vödörben otthagytam nekik. A csomagban kínált alkoholokon felül majd 600 dollárt költöttek egyéb italokra én pedig 50 dollár borravalóval zártam a napot a 133 dollár fizetésen felül.

The Ashes. Az már tisztán látszik, hogy itt egész más sportok vannak a népszerűségi lista elején mint Európában. Lóverseny, golf és a krikett. Talán megbocsájtható, hogy magyar létemre annyit tudtam ezidáig a krikettről, hogy valami olyasmi mint a baseball. Ez itt most közel s távol az egyik legjelentősebb esemény. És borzalmasan hosszú. Ahhoz képest, hogy ha jól tudom szinte csak három csapat harca India, Anglia és Ausztrália. A játszmák több hétig tartanak. Hogy miért Ashes ? Ez egy jó kérdés. Tonny szerencsére felvilágosította az osztályt, hogy ez egy évszázados harc a királyi ország és ausztrália között és hosszú ideig az ausztrálok sorra vesztettek. Az első alkalommal mikor ausztrália hazai pályán verte meg az anyaországot a játékosok feleségei elégettek pár ütőt és a hamvakat átadták az ellenfél csapatnak, demonstrálva, hogy megtört a folyamatos fölény. Azóta nevezik ezt a viadalt a „hamvak”-nak. De igazából bármire ráhúzzák amelyik sportban párhuzamot látnak. Egyszer suliból hazaérvén látom, hogy angol lakótársaim mereven bámulják a képernyőt. Kicsit leültem és néztem én is pár ütést, közben nagyjából kifaggattam őket a szabályokat illetően. Igazából amúgy sem rajongok a sportok televízión való nyomon követéséért, leszámítva talán a foci VB döntőt és egy-egy GP, vagy kosárlabdát minden szökőévben, de krikett nos a krikett az egyik legunalmasabb volt számomra amit el tudok képzelni. Ez van. Pedig bevetnek mindent, hőkamerával rögzítik az eseményeket és a visszajátszásban ezzel ellenőrzik, hogy a labda eltalálta e a játékost, vagy az ütőt, hiszen ott hő keletkezik ami az ilyen felvételen fehéren világit. De a második harmadik alkalommal már ez sem volt túl érdekes. Azt hiszem ezt is inkább játszani kell, vagy legalábbis beleszületni, hogy rajongjon érte az ember.

Ha már sportok, akkor itt van még a bowling. Pizzafutárságom legkellemesebb időszaka, hogy részt vehettem a céges karácsonyi partira. Mondták, hogy bowlingozni megyünk. Huhú, juhéj azt szeretem. Odaérek a nevezett bowling clubba, de kicsit se hasonlított az otthoniakra. Az egy dolog hogy szabadtéri, nade nincsenek bábuk. Van helyette Jack a fehér golyó. Ezt dobják el először, aztán a többi golyóval ezt kell közelíteni, igazából engem a „petangra” emlékeztetett, bár a pétanque-ról sincs túl sok fogalmam, de azt hiszem, hogy abban is csak golyókkal játszanak. Mint kiderült amire én gondoltam ezen a néven az a „Ten pin bowling” névre hallgat ez pedig a „Lawn bowling”. Az is fura volt továbbá, hogy a golyók fura ívben és nem egyenese vonalban mozognak és a játékosok látszólag ennek teljes tudatában vannak. Lehullott a lepek amint én is játékba kerültem, hogy a golyók egyik fele súlyozva van ez meg is van jelölve, így tudni lehet hogy merre fog fordulni, hogy mikor és hogy az már tapasztalat kérdése. Összességében nem rossz játék, de sokkal vontatottabb mint a tízbábus társa, de talán nyugtatóbb ... ki tudja. Kár hogy kocsival mentem és csak a kezdés után majd három órával tudtam odaérni (előtte volt egy pincér műszakom), mivel a főnök számláján volt az ital és kaja is volt, pedig előtte ettem. Eddie kollégám (hamisítatlan aussie = így nevezik magukat az ausztrálok: OZ, ejtsd „ozi”) igencsak elkapta az ingyen sör fonalát.

A bowling végeztével átmentünk Bondi lefelkapottab kocsmájába a Beach roadra. Billiárdoztunk és Eddie már olyan szinten volt, hogy mindenkiből viccet próbált csinálni tekintet nélkül arra, hogy főnök, vagy cégtulajdonos. Bobby egyik lökése előtt például azt mondta, haver ha ezt kihagyod ezentúl amíg neked dolgozom úgy foglak hívni hogy a „wanna be Bobinator” és ha esetleg átmegyek másik céghez ahol megkérdik miért jöttem el, majd azt mondom, hogy tök jó voltam becenevek gyártásából, csak valahogy ezt az előző főnököm nem díjazta, pedig szerintem semmi gond nincs ezzel. Habár ezzel kicsit már túlfeszítette a húrt nem lett belőle semmi gond, mindenki elnézte neki a kissé már sértő vicceket is. A biliárd asztalról és tartozékokról meg kell jegyezni, hogy nem volt túlságosan karban tartva, nézzétek csak a golyókat.

valami mintha itt nem lenne rendjén


a tulaj Justin	a főnököm Bobby	munkatársam Eddie

Pizza shop még. BYO van az ablakon, ami annyit tesz, hogy „bring your own”. Mit is hozhatsz tehát magadnak. Leginkább nem kaját, viszont bármilyen alkoholt, mivel a pizza shop nem kérte meg az engedélyt, hogy alkoholt áruljon. Ez viszont nem ritkaság, sőt arányait tekintve igen kevés étteremben kaphatsz alkoholt az étel mellé. Inkább nem vállalják a kockázatot, ezzel ugyanis kihúzzák magukat a felelősség alól ha esetleg a túlzott alkohol fogyasztásból kifolyólag valami probléma (személyi sérülés, vagy anyagi kár) adódik. A hatóságoknak sem kell az engedély díját megfizetni. Így aztán a sör és pizza csak úgy valósulhat meg, ha saját otthonodba rendeled a pizzát, vagy viszed a sört. Node hol veszel sört. Gondolnád, hogy a legközelebbi boltban. Háhá nagy tévedés. Az élelmiszerboltban nincs egy csepp alkohol sem. A kocsmák, vagy nagy hipermarketek mellett mellett általában van úgynevezett „bottle shop” ahol viszont kizárólag csak alkoholos italok kaphatóak. Igen fura volt megszokni, hogy az ABC-ben nem kapok sört, no mindegy ahány ország annyi szokás tartja a mondás. A bolt zárásakor rendszeresen kidobunk néhány boros üveget, de egyiket se mi adtuk el. Vannak viszont olyan helyek, ahol eltekintve attól, hogy nem ott vetted az italt felszámolnak úgynevezett „corkage fee”-t az ott fogyasztásért, de ez ritkább. Ezt a rövidítést egyébként más esetben is alkalmazzák, például amikor az Internetet szerveztem voltak választható az előfizetés mellé választható modemek, illetve BYO opció.

Minden alkalommal ezt látom mikor pizza misszióra indulok

Bob egyik óráján az autokrata főnököt demonstrálta és viccesen magából teljesen kikelve ordítozta mutogatva, hogy:

Do this – do that !

Yes sir, No sir !

Egyébként sulival nem sok, kicsit el vannak maradva a tanulmányaink értékelésével. Három hónapból még csak az elsőnek van meg az összesített eredménye, az kilencvenkét százalék lett, tehát kiváló. Amúgy egy bő hete szünet van és még az is lesz vagy további 2-3 hétig. Munka se sok, úgyhogy van egy kis időm gondolkodni meg szervezni a továbbiakat. Nem unatkozom, le kell vizsgázzak angolból és az itteni autóvezetői jogosítványból ezekre van durván egy hónapom. Meg persze próbálom egyengetni a munkásságom a szakmai irányba, majd meglátjuk milyen sikerrel.

Akkora úr vagyok hogy megtehettem hogy enni és inni adtam a világ számos konzuljának és nagyobb ortodox vallási vezetőinek. A DIMA (bevándorlási hivatal) szokásos évzáró partiján. Kicsit korábbra rendeltek be, mivel a canapékat még össze kellett rakni. Gondolom most mindenki elképzelt egy jó kis bútorszerelést. Nos itt a canapé az otthoni „katoná”-nak felel meg, azaz hideg étel falatkák.

A séf gyorsan be is vetett a gyártásba, de legalább tanultam néhány egyszerű parti receptet, amit most megosztok veletek:

chips, mangó lekvár, curry csirke, joghurt öntet, friss koriander

sajtos keksz, sajtkrém, atlanti lazac, mustár, friss kapor levelek

száraz sós tészta alap, hagymás vajkrém, koktél paradicsom, friss bazsalikom

Ez volt az egyetlen hely ahova nem volt elég az egyenruhám a bejutáshoz. Még a tengerészethez is simán beengedtek minden kérdés nélkül és adták a nyakamba az ideiglenes belépőkártyát. De ha az operába vagy a lóversenyre akarok menni potyázni csak jól kell időzíteni és zakómellényben megjelenni.

Hó az ugyan nem esett így november decemberben, de a bozóttüzek rendeltetés szerűen megérkeztek. Ausztrália időjárása a második jégkorszak után lett olyan száraz, mint amilyen ma is. Ennek van már vagy negyvenezer éve. Azóta a bozóttűz az itteni időjárás és a tévéhíradó szerves része. Csendes téli napokon megszokott látvány, hogy a tűzoltók hosszúcsőrű olajoskannával járják az erdőt és gyújtogatnak. Tévében olyat is látni, hogy repülőgépről dobálják a gyújtótölteteket. A megújulás érdekében a bozótnak égnie kell.. Ez az erdészek szerint is helyes. Vannak olyan részek, amik idén égtek, aztán olyanok, amelyek tavaly, és így tovább. Baj abból lesz, ha valahol elhanyagolják az égetést és nagyon felgyülemlik a száraz anyag. Itt nincs téli hótakaró, amely elősegítené a korhadást. A lehullott lomb, elszáradt ág és az eukaliptusz évente levedlett kérge mind gyűlik lassan és csak egy szikrára vár.

Mostanában nem egyszer volt téma az ide került magyarok közt a mindennapok kultúrájának különbsége. Szinte bizonyos, hogy az állandó „Hogy vagy ?” néha sablonos és nem igazán takar valódi érdeklődést. Viszont még mindig sokkal jobb, hogy ez a sablon, mint a „Na mi a f... van ?”. Az is kicsit fura volt ma, 22 kilóméterre tartózkodási helyemtől sétálok az utcán és egy bringás pali odaszól "Merry christmass mate !" .

Ami még talán szemet szúrhat, hogy ahol fennakadás van a kiszolgálásban automatikusan alakulnak ki a libasorok és sehol nincs tülekedés. A busznál például nem ék alakban tömörülnek az emberek, hanem szépen egyesével sorban. A postán karácsony miatt akkora sor volt hogy el se fért kinyújtva, de az emberek szépen beálltak spirálba. Itt is vannak persze tahók, csak valahogy jobb az arány, meg persze a jólét nyugalmat is szül és úgy persze könnyebb türelmesnek lenni.

Egy kísérletben igencsak próbára tettem az ausztrál türelmet. Vegyünk egy egyirányú utcát. Hajtsunk bele kerékpárral a kijelölttel ellenkező irányban, ügyelve a szembejövő forgalomra. Vegyítsük az egészet egy kis merőleges gyalogos forgalommal amely a zebrán halad. Az egészhez adjunk egy csipetnyi véletlenszerűen a parkoló autók közül átszivárgó nem a kijelölt átkelőhelyen haladó gyalogost aki persze csak a kijelölt irány felől érkezőkre figyel. És bumm. A bringás észnél van és még korrigál, de egy horzsolás a lábon és egy egyensúlyából kibillentett aktatáska az eredmény. Nomeg persze egy roppant ijedt és felháborodott ausztrál gyalogos.

Gondolom sejthető, hogy ki volt a biciklivel. Megálltam a következő lámpánál és kisvártatva megérkezett a tesztalanyom is. Megragadta a kormányt és hevesen mondta a magáét, a legdurvább talán amit mondott, hogy „használd a józan eszed”. De nem szidta a rokonaimat sem különösképpen engem és még meg sem ütött, habár érezni lehetett a feszültséget a levegőben. Miután befejezte továbbállt, majd még annyi történt, hogy lámpánál mellettem várakozó másik gyalogos megkérdezte, hogy minden rendben van-e ? Merthogy ő is úgy látta, hogy jelentős eséllyel utaztam egy hatalmas pofonra. Ezen nem kicsit meglepődtem, hogy ilyen szinten szimpátiát érez velem egy gyakorlatilag idegen. Mondtam neki persze rendben, hiszen igaza volt amannak, tényleg nem túl átgondolt dolog volt ez a közlekedési eljárás. Úgyhogy a horzsolás mellett több tanulsággal is gazdagabb lettem. Egy biztos, ilyet soha többet ...

Az alkoholfogyasztásnak is más a kultúrája. Általában mindenki tudja a saját korlátját. Igen kevés alkalommal történt olyan, hogy meg kellett tagadni a vendégtől a további kiszolgálást, de minden gond nélkül megtesszük, megteszi akinek kell. Habár aki akar az úgy is a sárga földig részegedik otthon, vagy megtalálja a módját máshogy, de általában elég jól működnek a szabályok és mindenki meg tudja ütni és tartani azt a szintet amivel jól érzi magát de nem kerül komolyabb bajba … főleg másnap. Néha persze akad hátránya is, például a karácsonyi házibulin a haverom igencsak elázott és én hiába voltam józan ezek után nem engedtek be a városban egyetlen szórakozóhelyre sem, mivel vele voltam.

Idióta indiai pincér kollégám
egy karácsonyi parti után pakolás közben

Karácsonyi parti karácsonyi partit követett, de csak kettőn voltam vendég minőségben a többit végig melóztuk, de azért a kollégáknak sem kell a szomszédba menni humorérzékért, úgyhogy nem volt veszélyes.

Nos elég visszafogottan de azért előfordult, hogy a bárpult másik oldalán is álltam. Általában mikor időm van, akkor pont az ismerőseim melóznak teljes erőbedobással. Nehéz összeegyeztetni. Az egyik nap is suli után a Shark hotelben két tájföldi lányra akadtam akik igen jó úton haladtak az illumináció felé és engem is megpróbáltak bevonni, de rá egy órára voltam hivatalos a múzeumba egy négy órás műszakra.


Maya Armaniban	Feczo Armaniban	és persze a tájföldi jányok

Egy másik alkalommal az osztálytársaimmal sikerült néhány italt eltölteni, közben Han szemüvegét próbálgattuk. Én adtam volna érte 10 dollárt, mert nagyon vicces, de mint kiderült ez egy ötszáz dolláros Armani szemüveg, na mindegy ilyen se volt még rajtam.

Az utóbbi időben elég sokszor osztottak be az olimpiai parkba. Ha már ott voltam körbejártam a Brickpit ring-et. Az egész 2000-es olimpiai park egyébként hatalmas. Tényleg olyan mint ahogy szokták is mondani olimpiai falu. Egy külön városrész, tele csarnokokkal. Látszik, hogy tervszerűen építették, bár ez Ausztráliában nem meglepő lásd Canberra. A vasútvonal is ki lett kanyarintva ide, amúgy nem esne útba.

Magyarok mindenütt Sydneyben. Még nincs vége a sornak. A múltkori írásom óta bővült a kör. Nem tudtam elkerülni hogy megismerjem „Pídzsét”, aki még '56-ban idetelepült szülők késői gyermeke. Magyarul csak épphogy tud, de azért azt tudja, hogy „Hol vannak a szép kislányok ?” Ha kell ha nem rajta van a láthatósági mellény (emeleten zárt helyiségben) és állandó védjegye a percenként ismételt „Come on mate … !” még a főnökök felé is. Néha mókás néha fárasztó, de amint megismertem tudtam hogy benne lesz a blogomban.

Az ügynökségnek rengetek magyar dolgozik, de ritkán osztanak be egyszerre többünket mint kettőt. Most viszont öten voltunk és mikor szünetbe leültünk enni, tényleg úgy éreztem magam mint az atomtudósok, itt vagyunk a világvégén, de a munkanyelv az magyar.


Madzsarok	személyzeti kaja	Come on mate PJ

Hajnal egy körül végeztünk aznap és már négy ember jelezte, hogy szeretne velem visszajönni a városba. Az egyik magyar srácot jó fej barátja otthagyta és rimánkodott hogy jöhessen a csomagtartóba. Mondtam hát jó, de ha megállítanak te fizetsz mindent. A brazilok közül az egyik kisebb termetű át is vállalta a csomagtartóban utazást. Igazából csak a belváros határáig akartam hozni őket, de páran erősködtek, hogy a városba inkább, mert már csak onnan lesz vonat. Le is kapcsoltak a rendőrök. Egy akkora rendőr teherautóval állítottak meg, hogy el tudtak volna csomagolni mind a hatunkat szerintem autóstól együtt. Tanultam az előző leckéből, így legalább minden papír rendben volt. Habár az igen viccesen kinéző leginkább horgásznaplóra emlékeztető nemzetközi jogosítványnak titulált szürke füzetecskét öt perc alatt sikerült csak megfejteniük a segítségemmel együtt. Muszáj leszek megszerezni az itteni jogsit, lévén hogy törvény is kötelez rá három hónap után. Lényeg, hogy benne voltunk a levesben enélkül is. Mondta az őrmester, hogy ez bizony nem tudja pontosan mennyi de fejenként több száz, szerinte olyan háromszáz dollár lesz. Ugyanis megbüntetik a sofőrt, meg a szabálytalanul utazót is. Felvették mindkettőnk adatait a hajszálaink számától a szemünk méretig mindent. Aztán szerencsére megkérdezte mivel foglalkozunk, elmondtuk, hogy mindannyian pincérek vagyunk. Nos akkor nem kereshettek valami sokat mondta, de egy percre se tűnt el a szigor az arcáról. Végül azt mondta, „Ha most csak figyelmeztetlek benneteket, megtanuljátok-e a leckét ?„. Én lelkesen helyeseltem, mire szerencsétlen brazil kolléga azt mondta hogy sajnos ő ezt nem érti, mármint az angolt. Na mondom magamban már megmutatta magát a a szerencse, de végül mégiscsak megvágnak csúnyán. De nem, elmagyarázta más szavakkal: „Ha nincs bírság, csináltok-e ilyet megint ?”. Szerencsére ekkor már fogta az adást a brazil persze közben ott pantomimoztam neki ezerrel. Na még egy lecke ilyet se soha többet. Az őrmester még azt is elmagyarázta, hogy nem csak azzal van baj, hogy szabályellenes, hanem a szabály azért van, mert ha hátulról belénk jönnek a pali halott, vagy rosszabb esetben egy életre nyomorék és ez az én felelősségem.

Ugyanezen a munkán történt, hogy a felügyelő akit mellesleg akkor láttam először meghívott mindannyiunkat a karácsonyi partijára. Mivel ez egy 6-700 fős parti volt, így legalább 30-an dolgoztunk ott köztük az egyik legszebb lány akit ideérkezésem óta láttam egyenesen Kolumbiából. Igen furcsállottam én ezt a dolgot. Hamarosan érthetővé vált a dolog, írja fel magát és a telefonszámot aki szeretne jönni egy papírra és majd sms-ben elküldi a címet. Persze én nem kaptam semmiféle sms-t. Node engem sem most szalasztottak a falvédőről. Leírtam egy lány telefonszámát a papírról és felhívtam, hogy mikor hol lesz a parti. Érdekes ő kapott sms-t. Sajnos az nap is dolgoztam, de még éjfélre odaértem. Nem volt rossz buli, de kicsit későn érkeztünk, meg az eső elmosta a kerti partit. Volt latin élőzene, de valahogy nem azokat a számokat játszották ami egy ilyen bulira illett volna. A zselé bírkózás persze nem volt rossz és egy szíriai lány akinek mint kiderült a férje a zenekarban játszott, úgyhogy pipppaa.

A pincér ügynökség is szervezett karácsonyi bulit, de ott ellentétben a másik munkahelyemmel mindent magunknak kellett fizetni, sőt a pia nagyjából a duplája volt a szokásos áraknak (7,50 egy sör), talán erről elég is ennyit, meg a kép.

Troys buli. Csabi, Krisztián
meg egy ittas nőnemű

Még mindig szeretem az ausztrál rock zenét. A King of Farook után most új kedvenceim a profik közül a Jet és Eskimo Joe. Az utóbbitől ajánlam a friss album címadó dalát "Black fingernails, red wine". Akit komolyabban érdekel a téma jelentkezzen nálam.

Tényleg gyakrabban kellene írnom, sokkal nehezebb egy hónapra visszamenőleg összeírni a jelentősebb dolgokat.

Back to the future

2006-11-21T23:06:00.000+11:00

Most nem írom le, hogy szombat keresztelő, vasárnap futár, hétfő teremrendezés, kedd lóverseny, csütörtök teremrendezés, szombat esküvő, hétfő teremrendezés, kedd oktatói találkozó. No mégis leírtam. Lényeg, hogy nem sok időm volt szabad foglalkozásokra, ellenben közel 600 dollárt tudtam félre tenni ezen a héten, ha ez minden héten így menne közel 400 ezer forintra jönne ki egy hónapra. Ebből már levontam a kiadásokat, lakbért, kaját, Internetet, mobiltelefont, utazást, adót.

(Igen ez az én fejem, semmi bajom. Az itteni sci-fi csatorna debütáló partiján voltam pincér az Australian Musemban és kifestettek. Katt a képre a totálhoz.)

Azt nem mondom, hogy ez így tökéletes, mivel szabadidő viszont nincs, hiszen a munka mellett heti 20 órát kell látogatnom az iskolát és ugyan még így is marad 10-20 óra szabadidő, de szétdarabolva az egész hétre és nem egyben, így szinte teljesen elvész. Alvás vagy egyszerűen eltűnik két tevékenység közti fél óra, óra.

Ennek a blognak nem célja, hogy untasson, így nem fogom ismételni magam. Az olyan dolgokról amiről már írtam nem fogok újra meg újra említést tenni. Például a munkáról és iskoláról valószínű kevesebbet fogok írni, inkább csak kiragadok majd dolgokat. Ezért aztán meglehet, hogy a további írások rövidebbek lesznek, de igyekszem majd olyan területekről említést tenni ami még kimaradt és érdekes. A mostani viszont azt hiszem elég terjedelmes lesz.

„Szerdán hívtak a Cégtől. Éppen a szokásos fedőtevékenységemet folytattam, így kis problémába ütközött abba, hogy megválaszoljam hívást, de végül feltűnés nélkül megoldottam. Az utasítás tiszta volt és világos. A kapcsolatom Cara lesz, az ATP 3-as dokkjában fog várni rám. Szombaton délután 5-re kell ott lennem. A jelszó : „Troys”. Ezért aztán szombat délelőtt különös kegyetlenséggel kimostam és kivasaltam az álcaruhám. Gond nélkül beszivárogtam az ellenséges területre. Cara gyors eligazítást tartott, majd megkezdtük a bevetés előkészítését. Időre végeztünk az előkészületekkel. Szerencsére egy nagyon tapasztalt és igen komoly fizikai felépítéssel megáldott társat kaptam magam mellé: Stavroszt. A küldetés éjfélig szólt, de hatékony csapat lévén hamarabb teljesítettük a feladatot. Közben sikerült észrevétlenül kémfelvételeket készítenem a színfalak mögött. Kapcsolatba kerültem Daviddel és számos titkos információra tettem szert. Majd ami a legfontosabb megszereztem a célobjektumot (két doboz oltári finom süteményt). Ennyi lett volna, ha nincs velem hű társam Sztavrosz, akinek köszönhetően nem feledkeztünk el a másodlagos célobjektumról (egy fél üveg vörösbor). Ezek után visszatértem búvóhelyemre és gondosan megöntöztem az ágyam a frissen beszerzett vörösborral, hogy távol tartsam a démonokat. Biztos ami biztos a maradékot a padlószőnyegre borítottam, nehogy valami kóbor lélek megzavarja álmom.”

"a kép csak illusztráció"

Vasárnap jutott egy kis időm és az Interneten frissen szervezett röplabda csapattal találkoztam. A 12 emberből csak 4-en tudtunk ott lenni az első alkalmon, így nem béreltünk termet, csak találkoztunk egy kocsmában. Rövid fél órás csevej után a közeli Viktória parkban ütöttünk egy párat a labdába is. Ez a Broadway-vel szemben van, de ezen út mentén nincs színház, csak bevásárló központ. Elég rég volt már, hogy játszottam, így egy tapasztaltabb kolléga Pável (cseh) segített az alap mozdulatokkal. Kate (ausztrália) és Joselito (fülöp szigetek) volt még ott velünk. A végén szerettem volna egy képet készíteni róluk, de Kate meglehetős ellenkezésébe ütköztem, így aztán nem erőltettem. A következő hétvégére telefonon sikerült termet foglalni, és tízen is összejöttünk. Legalább hat meccset játszottunk és legtöbbször az én csapatom nyert :) Nagyon élveztem, már szinte el is felejtettem milyen jó is ez a játék, majd 4 éve volt hogy utoljára játszottam.


A broadway itt csak bevásrlóközpont	A tudás hídja	Sydney University belső kert

Az első találkozó után még volt néhány órám a következő műszakig így rövid tűnődés után úgy döntöttem, hogy nem rohanok haza előtte, hanem körbenézek a parkban. Milyen jól tettem. Ahogy ott sétáltam megpillantottam egy épületet. Nézzük csak meg közelebből. Nini a Sydney egyetem. Mennyi turista. Szép nagy épület. Hát ott meg … valaki épp most sétál ki egyik kezében szaxofonnal, másik ban egy mobiltelefonnal talpig feketében. Nézzük csak meg közelebből. Hm, itt valakik zenélnek. Épp egy végzős zene konzervatórium hallgatókból álló csoport adott előadást a Glebe zenei fesztivál keretében, ráadásul ingyen. Jó helyen jó időben és teljesen véletlenül.

Nem is gondoltam volna, hogy mostanában élvezhetem a Sydney egyetem vendégszeretetét és nem dolgozói minőségben. Az előadás után teára, kávéra invitáltak a szervezők. Nem igazán tanúsítottam ellenállást.

A második röplabda vasárnap után is hasonló szerencsében volt részem. Habár az időzítés nem volt a legjobb, mivel csak az amatőr előadók versenyének utolsó előadóját sikerült elcsípnem. Mindenesetre különös, mivel ezúttal Marrickville-ből indultam Darling Harbour felé és közben haladtam át Glebe-n és el is felejtettem, hogy még tart a fesztivál. A prospektuson amit az előző héten kaptam csak a fizetős események voltak kiemelve, így nem nagyon jegyeztem be őket a naptáramba. Ezúttal nem az egyetemen, hanem az egyik jelentősebb utcán zajlott az esemény, ezért is különös, hogy ismét belebotlottam. A magyarban igen bizarrul hangzó King Farook névre hallgat. Kinyomoztam, hogy régebben még angolban sem túl szalonképes S.H.H.I.T.-nek nevezték őket és ez már az enyhített verzió. Ettől eltekintve kiváló minőségű zenét játszanak, amit borzalmas minőségben sikerült rögzítenem a mobiltelefonom videó opciójával, ezért aztán inkább nem használom fel, mintát inkább a weblapjukról vegyetek. Aki szeretné telefonjára ipodjára is transzportálni a muzsikákat, annak itt a flash playerből visszafejtett infó.

A zenei fesztivált utcai kirakodóvásár kísérte, amin a halott római katonától kezdve az eredeti francia palacsinintán és a hétvégi vibrátoron keresztül az űrtechnikai cuccokig mindent be lehetett szerezni, bizony akár Lenines képeslapot is a helyi kommunista párt tagjaitól egy naprakész mozgalmi hetilap kíséretében.

Az elmúlt több mint egy hétben két nagyobb rendezvényen is voltam. Az egyik egy görög keresztelő a másik egy ázsiai esküvő. A legnagyobb különbség számomra, hogy az utóbbin lényegesen finomabb volt a sütemény, így be is raktároztam belőle két dobozzal.

Mivel úgy éreztem az angol tudásom hagy némi kívánnivalót maga után feldobtam egy hirdetést, hogy magyart tanítanék. De mi köze a magyar tanításnak az én angol tudásomhoz ? Nos van egy olyan rovat az apróhirdetések között, hogy nyelv csere. Sydney elég nagy, így hamar lett is érdeklődő, aki angol anyanyelvű és magyarul szeretne tanulni. Jogosan ötlik fel a következő kérdés vajon miért szeretne magyarul tanulni egy ausztrál ? Az ok igen egyszerű, magyar férje van, és néha Magyarországra is ellátogatnak. Egyik munkatársam következő kérdése az volt, hogy hány éves és hogy néz ki, mert hogy ilyen nyelvleckékből lesz a … De nem lesz, mivel kora szerint Édesanyám lehetne. Mindenesetre tökéletes a nyelv szempontjából, mivel rendkívül artikuláltan nagyon szép angollal beszél és több ízben tanult is angol nyelvtant amellett, hogy anyanyelve.

Natashának talán egyszerűbb dolga van velem, olyan szempontból, hogy nem kell mindent elmagyaráznia. Viszont másik oldalról nézve nehezebb, mert esetleges rossz beidegzéseket kell kiigazítania. Nekem ilyenre nincs gondom, mivel csak egy két magyar szót tud ellenben szinte nulláról kell kezdenem. Nos hogyan tanítsak egy angol anyanyelvűt magyarul ? A kérdés nyitott várom a javaslatokat. Egy biztos sehogy sem lesz egyszerű. Egyes kimutatások szerint a magyar a második legnehezebb nyelv angol ajkúak számára. Egy idegen nyelv nehézsége mindig az anyanyelvtől függ. Ha az idegen nyelv rokon nyelv sokkal könnyebb az egyén számára. Nos az angol és a magyar nincsenek rokonságban. Habár egy magyarnak nem túl nehéz az angol, fordítva már ez nem igaz, a magyar sokkal de sokkal komplexebb nyelv mint az angol. Talán a legkeményebb dió a ragozás. Tudtátok hogy minden főnevünk harmincötféleképpen képezhető ? Nem is beszélve arról, hogy az angol szavak átlagos betűszáma 5, míg a magyar szavak átlagos hossza ennek duplája. Szinte elképzelhetetlenül hosszú szókígyókat alkothatunk, mint a teljesen értelmetlen: töredezettségmentesítőleníthetetlenségtelenítőtlenkedhetnétek. Megpróbáltam angolra lefordítani: „You can act to provide the impossibility to remove the missing of the defragmentor”.

Megkíséreltem előkaparni nyelvtan órák anyagait agyam rejtek zugaiból, talán ha a szabályok egyharmadát sikerült előidéznem. Az Interneten persze megtaláltam részletesen az anyagot és magam is elszörnyedtem, hogy mennyi mindenre kell figyelni, ha valaki nem készség szinten beszéli a nyelvet. Legfontosabb szabályunk a kivétel erősíti a szabályt alighanem az egyik legrémisztőbb. Úgyhogy azt hiszem legközelebb egyszerűbb témát veszek elő, talán szabályok nélkül csak néhány nagyon egyszerű mondatot. Nézegettem tematika és tanmenet után az Interneten, de nem nagyon találtam ingyenesen elérhető anyagokat, csak 1-2 fizetős könyvet.

Amellett, hogy a magyar igen nehéz nyelv, egy idősebb ember nehezebben is tanul már bármit, de nyelveket főként, úgyhogy azt hiszem igazi kihívásra akadtam.

Most egy olyan fejezet következik, amelyet már régóta fontolgatok, de eddig nem volt kellő idő és elég minta a birtokomban, hogy megvalósítsam. A téma pedig: betekintés a színfalak mögé egy vacsorán, állófogadáson. A leírás leginkább a céges rendezvényekre vonatkozik, de ide tartoznak a nagyobb privát események, mint esküvők, érettségi bankettek is. A példák és megállapítások persze teljes mértékben az ausztrál szokás és üzletmenetet tükrözik, de szerintem túlnyomó többségben igazak lehetnek a világ más tájain így Magyarországon is.

Állófogadáson mindig van bár és un. tálca szerviz. A pincéreket általában a bejáratra merőlegesen állítják két oszlopban sorfalat alkotva. Két opció szokott lenni, az egyik, hogy minden tálcán ugyanazok az innivalók vannak vegyesen, vagy minden pincér kap egy adott fajtát. Igazából ezt a funkciót egy asztal is megtenné az érkezéskor, bár egy nagyon tömött rendezvényen sok helyet foglalna. Mindenesetre ha sok értelme nincs is a rendezvény elit mivoltát próbálják ezzel demonstrálni. Általában jóval az első vendég érkezése előtt kiállítják ezeket az emberfalakat. Ez azt jelenti, hogy nem ritkán jó húsz percet, vagy rosszabb esetben akár háromnegyed órát is ácsoroghat ott a sor végén álló anélkül, hogy bárki is levenne bármit is a tálcájáról. A tálca mérete igen változó de nem ritka hogy 12 pohár is van rajta, ami hozzávetőleg 5-6 kilót nyomhat. Ez nem tűnik soknak, de ilyen hosszú ideig rezzenéstelenül tartani igen komoly próbatétel. Pont most hétvégén történt, hogy egy szerencsétlen éppenséggel magyar lány elfáradt és az egész tálca leborult. A másik komoly veszély ha a vendég túl hirtelen mozdulattal rántja le a poharat. A tálca mindig kiegyensúlyozva van megrakva, egy hirtelen rántás egy pillanat alatt felboríthatja ezt. Ezért aztán javaslom, hogy óvatosan lassan vegyétek le a poharakat a pincérek tálcájáról. Ha nem is vagy szomjas de jót akarsz tenni valakivel keress egy ellenkező nemű pincért akinek tele van a tálcája és nem pont a sor elején áll, biztosan hálás lesz. A legtöbb esetben van más is mint a tálcákon, de ezeket csak kérésre adják, úgyhogy ha nem találod a kedvenc italod menj a bárhoz és kérd, hátha Ha kényelmes vagy és nem sürgős egy pincért is megkérhetsz, hogy hozza el a bárból, de a rendezvény elején valószínűleg magad gyorsabban meg tudod oldani.

A vendégek túlnyomó részének megérkezése után a pincérek megbontják a sorfalat és körbe körbe járkálnak. Üres poharat nyugodtan tedd a legközelebbi asztalra, vagy bármely pincér tálcájára, amelyiken van hely, akkor is ha éppen tele poharak is vannak rajta, nem lesz belőle gond (ezt rendszeresen megkérdezik a vendégek). Ha külön pincér van hozzárendelve az üres poharak gyűjtésére akkor át fogja venni attól, aki a tele poharakat hordozza, amint találkoznak. A rendezvény elején biztos lehet benne az ember, hogy pezsgős pohárban pezsgő van és nem bor, hosszú egyenes pohárban alkoholmentes ital van és nem alkohol, boros pohárban bor van és nem alkoholmentes ital, ezeket rendszeresen fölöslegesen kérdőjelezik meg a vendégek.

Talpas, vagy öblös pohárban természetesen sör van, bár szerencsére ez túlontúl nyilvánvaló, ezt nem szokták kérdezni. A rendezvény vége felé előfordulhat, hogy elfogy bizonyos fajta tiszta pohár, ekkor már lehetnek az embernek kétségei, de nem jellemző. Ha nem akarod, hogy elvigyék a poharad ne rakd le sehova, még akkor se ha nem üres. Hosszabb-rövidebb ideig bárhova tett pohár előbb utóbb el fog tűnni. Ez a parti közben nem lehet gond, mivel bármikor kapsz másikat. Ha ilyesmi történik fölösleges miatta panaszkodni (sokan mégis teszik), csak ragadj meg egy másikat valamelyik tálcáról. A parti vége felé viszont gondoskodj róla, hogy soha ne maradjon felügyelet nélkül a poharad. Ha wc-re mész bízd egy másik vendégre, elég körülményes ugyanis az összes pincérrel tudatni, hogy te azt még iszod. Hogy biztos légy a dolgodban előre megtudakolhatod a következőket: mikor zár a bár, egyforma mennyiségben van-e minden féléből, vagy valamiből kevesebb van. Az utóbbi igen fontos lehet, ha ugyanazt szeretnéd inni egész este. Bár még ez sem biztosíték, hiszen egyenlő mennyiség esetén is előfordulhat, hogy valami túl népszerű. Olyan rendezvényen még nem voltam, ahol a sör alul lett volna méretezve, mindig a pezsgőből, vagy valamelyik fajta borból fogytunk ki leghamarabb. Nem kell szégyenlősnek lenni, ha előre fizetett partiról van szó a pincérek addig szolgálnak ki, amíg a készlet tart (sokan túlzott udvariassággal megkérdezik elvehetem ezt). Nem kell hálásnak lenni magáért az italért, hiszen fizetve van, de illik megköszönni a szolgálatot. Általában a bárnál a leggyorsabb a kiszolgálás, mivel ott a vendégnek meg van az a lehetősége, hogy akár az asztalról, akár éppen a pincér tálcájára kerülő italt is elveheti.

A buli közepén nem csak tálcás, hanem palackos emberek is rohangálnak körbe, mintha tudnák hova mennek. Ezek töltik utána az üresedő poharakat. Ezt itt top-up-nak hívják. Erről talán annyit érdemes megjegyezni, hogy a vendégek akik egyértelmű jelét adják annak, hogy még kérnek általában valami rossz beidegződés alapján az égbe emelve tartják a pincérek elé a poharaikat.

Ami az állófogadáson felszolgált ételt illeti. Általában legalább kétféle van, de nem ritka hogy két fordulóban akár négy félét is felszolgálnak. Nem ritka, hogy van főtt étel is, de nem kötelező jelleggel. Sosem szokták túl hamar felszolgálni az ételt, nehogy a hamar érkezők elkapkodják és a későbbiekben olyan kép maradjon, hogy nem is volt étel. A felszolgálás ideje általában kötött, ha kétségeid vannak, hogy lesz-e kaja, erre nyugodtan rákérdezhetsz és arra is, hogy mikor. Az hogy mennyire kiadós az étel az elég változó, függ a vendégektől és a készlettől, de nagyobb az esélye annak hogy az összes étel elfogy, mint annak, hogy az összes ital. Általában a tálca mellett, vagy alatt találsz a pincérek kezében szalvétát. Ha valamiféle saslikról van szó a hurkapálcát teheted üres poharakba, ha nincs egyszerűen valamelyik közeli asztalra egy szalvétára, vagy bármelyik pincér tálcájára.

A vendégek ugyan nem azért vannak a rendezvényen, hogy a pincérekre figyeljenek, mivel ennek fordítva kell lennie, mégis nagy tömegben figyelem illeti a pincéreket. Ez közös érdek. Nagy tömegben igen nehéz dolgozni és könnyebben előfordulhat, hogy valaki óvatlanul meglök valakit, aminek könnyen egy fehér ruhára került vörösbor folt lehet az eredménye. Ez akármilyen ügyes, és tapasztalat pincérrel megeshet. Nagy tömegben igen nehéz mozogni, így bármely pincér igen hálás ha ilyenkor utat nyitnak számára.

Egy szabályosan megterített vacsoraasztalra egy gombostűt is nehéz leejteni és az egy főre eső étkészlet határai elmosódnak. Az előétel evőeszközei kisebbek és a tányér két oldalán legszélen helyezkednek el, nem lehet elrontani. A következő nagyobbak a főételhez vannak és ha van desszert ahhoz a tányér felett keresztben van kanál és villa. A poharaid jobbról a kés felett vannak. Alul a hosszú egyenes vizes, felette bal oldalon a vörösboros nagy pohár, mellette egy kisebb fehérboros, de láttam már fehérboros pohárban vörösbort és fordítva. Volt hogy egy vendég kifejezetten kérte, hogy a fehérborosba töltsem neki a vöröset, habár tisztában volt a szabályokkal. Hogy miért jó a kétféle pohár azt nem tudom igazából én még csak a bonyodalom forrását láttam benne. Vagy lenne egy köztes méret, vagy a nagyobb. A bal oldalon van a kenyeres tányér, ez a főétel befejezéséig marad az asztalon. Az asztal közepén van egy kosárban zsemle és egy tányéron vaj.

Csomagban rendelt vacsorák szinte kivétel nélkül túl vannak méretezve. Ha netán szeretnél még egy előételt, vagy még egy desszertet, netalán még egy főételt, csak kérni kell. Ha a pincér nem is hajlandó rá kérd a felügyelőt, biztosan megoldható. Nagyobb rendezvényeken mindig van aki felügyeli a pincéreket, igazán nagy rendezvényeken kettő vagy akár három is. Általában minden 20 emberre dedikálnak egy pincért. Egy pincérnek így átlagosan két nagyobb asztala van. A vendég szemszögéből ez azt jelenti, hogy mindig ugyanaz szolgálja ki, így nem árt megjegyezni a nevét annak aki megkezdte a kiszolgálást (ez általában névtáblán az ingre, vagy mellényre van tűzve), ha eltűnne bármelyik másik pincérnek lehet szólni, hogy hozzon valamit és közben kerítse elő a másikat. A felügyelőnél is lehet reklamálni különösen silány kiszolgálás esetén ő biztosan tudja ki van hozzárendelve ahhoz az asztalhoz.

Az étkezés megkezdésénél az asztalra helyezett textil szalvétát ölbe kell helyezni (ezt sokan nem tudják és normál szalvétaként használják). Ha elég színvonalas a rendezvény a pincér jár körbe és háromszögbe hajtva helyezi el a vendégek ölébe. Az evőeszközöket itt az étel végeztével nem 3 órához, hanem 6-hoz zárják. Néha nem is zárják össze csak fordított v alakban hagyják, úgyhogy nem minidig teljesen egyértelmű, hogy befejezte-e a kedves vendég. Egy fontos dolog van ezzel kapcsolatban. Szabály szerint az asztal leszedésénél a pincér csak azután nyúlhat az evőeszközökhöz miután azt a tányérral együtt kézbe vette. Ezért aztán a vendég részéről ügyelni kell arra, hogy kiegyensúlyozva tegye le azokat, ha nem szeretné a nyakába visszakapni őket. Nagyon idétlenül lerakott evőeszközöket ugyanis igen problémás felvenni tányérastól.

Egyik legkézenfekvőbb mutatója a szolgáltatás színvonalának, hogy a kéréseid mennyi idő alatt teljesülnek, egy másik mérce, hogy mennyi fölösleges és használt evőeszköz és tányér van az asztalon túl hosszú ideig. Az este kezdetén bemutatkozik-e a pincér. A bor kitöltésénél a címke látható-e és a vendég felé néz-e. A poharak észrevétlenül megtelnek, vagy szólni kell ha kiürült. A személyzettel nem találkozol a wc-ben, mert külön helyiséget használnak. Sosem látod a pincéreket enni, inni (pedig esznek, isznak :). Ha valami kiborul, eltörik stb. egy rossz szó sem szalad ki önkéntelenül a szájukon. Nem látod a pincéreket telefonálni.

Itt az a szokás, hogy az ételeket a pincér nem a saját asztalára viszi, hanem a felszolgálók hada kígyóban halad végig az asztalokon a felügyelő irányításával, őt követve. Általában kétfélét raknak le egy-egy asztalra fele-fele arányban, minden második ugyanaz. A vendégek aztán úgy csereberélik ahogy akarják. A kihordásra is két verziót láttam már, az egyik a nagy hajótálcás. Ebben az esetben van 3-4 pincér dobál, azaz elveszi a többiek tálcájáról a tányérokat és az asztalra teszi. Egy ilyen tálcára 5 tányér fér. Igazából nem tetszik ez a módszer, mert ha a tálcások és a dobálók nem egyforma sebességgel dolgoznak igen komoly torlódás, vagy várakozás van.

A másik módszer, hogy mindenki hordja a konyhából a tányérokat és egyúttal le is rakja oda ahova a felügyelő mutat. Egy nagyon ügyes és tapasztalt pincér szintén 5 tányért tud elvinni egyszerre, bár ezt itt nem preferálják, már a 3-al is megelégednek, sőt néha a biztonság miatt nem is engedik hogy többet vigyen az ember, pedig 4-et még én is el tudok vinni és nem mondhatnám, hogy több éves múltam van a szakmában. Mindenesetre ez az utóbbi módszer szerintem sokkal jobban működik, főleg ha a felügyelő tényleg teszi a dolgát és rendesen irányít (sok helyen a felügyelő is beáll felszolgálni és emiatt torlódás vagy káosz alakul ki az irányítás nélkül maradt pincérek összhang nélkül dolgoznak tovább). A legjobban szervezett helyen még az is ki volt kötve, hogy mindig hat óránál kezdjük az asztalokra lerakni az ételt.

Általában mindkét opció hússal van, így a vegetáriánusok miatt van egy harmadik is, amit külön dedikált pincér kezel, így ők általában később kapják meg az ételt, főleg ha ez a helyszínen derül ki és nincs előre jelezve. Nos azt hiszem ez több mint elég információ ahhoz, hogy képet alkossatok mit és hogyan dolgozom mostanában és remélem érdekes és hasznos részleteket is találtatok a fentiekben.

Következő amiről szót szeretnék ejteni a közlekedés, leginkább autóval. Gyalog nem sok kihívást jelent a dolog, csak akkor kell ügyelni ha az úttesten átkel az ember, hogy merre nézzen. Biciklivel már kicsit fura a bal oldalon haladni, de szokható.

Talán ami talán a legszembetűnőbb volt az első utam során, hogy rengeteg körforgalom van. A körforgalmak sokkal kisebbek, igazából majdhogynem csak arra szolgálnak, hogy megváltoztassák az elsőbbségadás módját és kikényszerítsék a lassú áthaladást a kereszteződésen. Ellenben ilyen mód nem csak a körforgalomban haladónak van elsőbbsége, hanem a jobbról a körforgalomba behajtónak is. A körforgalom iránya természetesen ellentétes mint otthon, az óramutató járásával megegyezik. Ennek megfelelően a behajtáskor jobbra és nem balra kell indexelni.

Az első kanyarban bekapcsoltam az ablaktörlőt és ezt szinte minden kanyarban megismételtem, mivel az ablaktörlő és az index karja ellentétes oldalon helyezkedik el az otthon megszokotthoz képest. A következő meglepi az útjelzőtáblák eltérése. Habár közeli rokonságot mutatnak otthoni társaikkal szinte minden esetben van valami apró eltérés. Jellemzőbb, hogy valami angol felirattal van jelölve mint ábrával. Néhány fontosabb tábla szerencsére szinte azonos: stoptábla, elsőbbségadás és sebességkorlátozás. A besorolás rendjét jelző tábla talán a legborzalmasabb, mivel ez sem grafikus, hanem egy-egy rövid mondat, pl: „Left lane must turn left”.

Eredetileg ide egy táblázatot terveztem egyik oldalon a magyar másik oldalon az ausztrál megfelelővel, de ez túlon túl sok időnek tűnt végül, így feladtam a tervet. Igazából a magyar táblákat sem találtam meg egységes formában jó minőségben a neten. Akit érdekel annak itt van még több ozi tábla.

Hihetetlen de lassan meglesz az 1000 Sydney-ben levezetett kilométerem. Eközben egyszer már a rendőrséggel is volt dolgom. Munkatársam elmondása szerint Pots Pointban a leglustábbak a kék-fehér kockások. Ha ellenőrzés van tuti, hogy nem vonulnak messzebb mint pár száz méterre az örstől, úgyhogy ha nem akarod hogy elkapjanak csak kerüld el az örs egy kilóméteres körzetét.

Ez csak azért borzasztó problémás, mivel a bolt ahol dolgozom a helyi rendőrörstől mindössze pár száz méterre van. Egyik este láttam is hogy kihúzták a terelőket és sorban igazoltatnak. Visszatérve az egyik kiszállításból kérdem a kollégát miket kell ilyenkor felmutatni. Nos hihetetlen de a következő a gyakorlat: legyen bekötve a biztonsági öved, ne legyél ittas és legyen nálad jogosítvány elegendő ahhoz, hogy gond nélkül elengedjenek. Jogszerűen biztosítás nem kötelező az autóra, zöldkártya sincs, az hogy kié az autó, arról nem kell semmilyen igazolás nálad legyen, ja és ilyenek, hogy háromszög meg elsősegélycsomag, ne adj ég láthatósági mellény sem érdekel senkit. Igazából jobban aggódnak, hogy ittál-e, mint hogy loptad a kocsit. Talán az is mindegy ha
nem tied a jogosítvány, bár ha ez kiderül biztos nem fognak örömtüzet gyújtani.

rejtvény

rossz megfejtés ...

Na nálam a háromból csak egy dolog nem stimmelt, a boltban felejtettem a jogsimat. Kiszállításban odafelé meg is fogtak. Elmondom mi az ábra. Mondja a fiatal biztos, hogy ez bizony 100$ bírság, de hisz nekem, úgyhogy ezúttal elenged. Remek, igen ám, de visszafelé is át kellett haladnom a kordonon, vagyis pont előtte kellett volna elkanyarodnom. Indexelek is szépen, de azt hitték direkt sunyítok, pedig tényleg arra vitt az utam. Először csak egy gyalogos rendőr közelített zászlót lengetve, aztán megérkezett egy motoros rendőr is hátulról. Na szép, most magyarázkodhatok ismét. A sötét oldal már nem volt annyira hiszékeny. Mivel eleve gyanús voltam azt se vették be, hogy a másik oldalon már szerepeltem. Kiszállítottak az autóból és elvették a kulcsot. Hárman vettek körbe és kezdődött a szent beszéd. Akkor lett csak igazán meleg a pite mikor rájöttek, hogy dolgozom, mivel ebben az esetben professzionális vezetőnek számítok és szigorúbb szabályok vonatkoznak rám. Ahogy a százados fogalmazott példát kell mutassak a közlekedés többi résztvevője számára. Egyre inkább azt éreztem, hogy ez egy igen drága beszélgetés lesz és közben minden elhangzott mondat után töredelmes „Yes, Sir!”-t szajkóztam. Ezután fura mód kedvesen megkértek, hogy foglaljak helyet az autóban néhány további kérdéshez és a szondáztatáshoz. Ismét kiderült, hogy jó fiú vagyok. Körülbelül tízszer biztos elmondtam, hogy a jogosítványom mindössze 3 percnyire van, ekkor visszaadták a kulcsaimat és mondták, hogy rendben, vigyem vissza a jogosítvánnyal negyed órán belül. Mondani se kell úgy vittem nekik vissza a jogsit, mint a Floki a csontot. Megúsztam a büntit, de az a negyed óra nem volt túl kellemes még akkor sem ha az átlagos magyar rendfenntartó erők modorához képest sokkal finomabb bánásmódban volt részem.

Ha már közlekedés néhány érdekesség. Megoldások a túl nagy forgalomra és kevés helyre: párhuzamos utakat ellentétes irányban egyirányúsítják, a villamos az utak felett megy. Érdekes megoldás még a napelemes jelzőlámpa. A sebességmérésre mindig külön előjelző tábla figyelmeztet, ugyanígy a piros és buszsáv kamerákra, még a térképek is külön szimbólummal jelzik, így senki nem reklamálhat, hogy a sunyi disznók elkaptak.

A suliban minden hónapban, így ezúttal is befejeztünk egy tárgyat. Mivel a suli folyamatosan pörög, nincs tanév kezdete-vége, mindenki akkor kapcsolódik be amikor akar, lényeg, hogy épp kezdődjön valamilyen tárgy, azaz havonta egyszer. Tehát néhányan azok közül, akikkel én kezdtem azoknak már ez volt az utolsó tárgyuk, így azok most elhagytak minket és újak jöttek. Az eddigi kényelmes huszonegynéhányas létszám 42-re ugrott. Tudom, hogy ez egy kedves szám sokak számára, de én boldogabb voltam a kisebbel. Azért van előnye is a dolognak, kaptunk néhány tájföldi lányt (hú de sokszor eszembe jutott a Southpark -féle idézet :). Hátránya, hogy a kis zsánerem lepaktált egy újonc koreai Shongokuval. Na mindegy sok van még a nap alatt.

A tájföldi jányok ma akkora doboz nudlit hoztak, hogy én ekkorát még nem is láttam. Meginvitálták szintén újonc kelet-afrikai arcot ebédre. Miután szerencsétlen nem ette meg legalább az adag felét a remekmű készítője egyből szigorú hangnemben kezdte ismételni „Nem tetszik ? … Nem tetszik … Nem tetszik !” Áldozatunk elkezdett szabadkozni, hogy de nagyon finom, de sokat reggelizett. Erre még haragosabban és szigorú arckifejezéssel: „Szóval nem tetszik!” Már a műsör kezdetén is többen mosolyogtunk a jeleneten, de ekkor mindenkiből kitört a kacaj. Később megkóstoltam, tényleg elég fura íze volt édes és mogyorós főtt tészta.

Nagy mókamesterünk a tájföldi arc, Pad aki már kezdetektől velünk nyomja. Tanárunk külön kihangsúlyozta, hogy mindenki minden nap hozza a könyvét. Egyik nap kis kínai kolléga otthon felejtette és elkezdte a tájföldi könyvét sasolni, de csak diszkréten. A tanár kiszúrta a simlit és egy ejnybejnye után utasította őket, hogy üljenek közelebb, mert így nem látja rendesen a szöveget. Közelebb ültek, de a tanárnak nem volt elég, még közelebb mondta. Erre Pad teljesen közel húzta a kiscsákót székestől és átkarolta, majd hátrafordult és elkezdett bólogatni miközben másik kezével a könyvön húzta végig az ujját. A leírás talán nem adja vissza elég jól, de ez meglehetősen nevetséges volt, nem is maradt szem szárazon.

Másik. Pad kolléga teljes másnapossággal érkezik a hadszíntérre a nap közepén. Csapattársam hihető együttérzéssel kérdezi:
- Pad, mi történt … ?
Pad teljes komolysággal kezd bele a történetbe:
Oh ember, tudod az a vacak ébresztőóra elromlott.
A másik fél mit sem sejtve:
- Ah tényleg, legközelebb állíts be a mobilodon is ébresztőt.
-Á nem, mikor lefekszem csendesre teszem.
- Az mindegy az ébresztő csendes módban is megszólal …
Pad továbbra is teljes komolysággal
- Tényleg ?! Oh ember, bárcsak tudtam volna ezt előbb, na mindegy majd legközelebb

Magyarok mindenütt Sydneyben. Szinte nincs olyan nap, hogy ne botlanék egy magyarba. Az ügynökségen keresztüli munkák során sok magyar van aki mostanában (0-3 év) jött, de ez csak az egyik fele. A másik aki teljesen ausztrálnak néz ki, mivel az (állampolgár), de pár szó után kiderül, hogy legalább egyik szülője magyar, vagy a nagyszülők és a szülők, vagy a testvér még beszéli is a nyelvet. Tudom '56-ban sokan jöttek ide, nade ennyire … Ha nem magyar, akkor legalább járt Magyarországon. A pizza shop ahol dolgozom 5-ből négyen jártak Magyarországon egyikőjük 1 évet tanított angolt Budapesten, a másik nagyszülei magyarok. A röplabdacsapatban szintén magyar nagyszülőkkel rendelkező srác van. A háznak ahol lakom az ezermestere magyar szülők büszkesége és a testvére rendesen beszél is, ő csak 1-2 szót. Most írtam egy levelet a Glebe fesztivál rendezőinek, hogy kiderítsem a fent említett előadó nevét a válasz email alján : „Ps. I am Hungarian too…„

Manly

2006-11-03T02:46:00.000+11:00

Kedden Tony Scott-al írtunk dolgozatot „Change management” témakörben, de nem volt valami megerőltető mert lehetett használni a jegyzeteket. Szerdán bemutattuk az imitált igazgatótanács játékot. A fennmaradó időt majd végig a „nagy feladat” kidolgozásával töltöttük. Sajnos a csapattársaim nem éppen a legszorgalmasabb és legjobb angol tudással megáldott kollégák, így a nagy részét magamnak kellett megcsinálni. De vannak rosszabb csapatok is, úgyhogy nem panaszkodhatom. Mai nap be is adtuk még a határidő előtt, úgyhogy erről le van a gond. Hátra van még egy előadás, melynek témája szintén a beadott anyagból táplálkozik. A jövő hétre össze kell hát ebből állítani egy prezentációt. Akinek sok ideje van belelapozhat, nem mondanám, hogy a legizgalmasabb kalandregény, de legalább némi betekintést nyújt abba, amivel itt szórakoztatnak minket. Íme hát a Communication at Windsor Institute long report.

Szerdán az ATP-ben melóztam a szokásos gárdán kívül megismertem egy Albert nevű skacot, aki Barcelona-ból jött és annak ellenére, hogy náluk éppen gazdasági fellendülés van és otthon diplomás állása lehetne itt tologatja az asztalokat és székeket velem.

Érdeklődtem, hogy hogy is van ez, és azt mondta, hogy csak egyszerűen tetszik neki itt az időjárás, meg az emberek, meg az alacsony népsűrűség. Gil az ír lány is valami hasonlót mondott, akivel még Bondi-on laktam együtt, őt sem anyagi megfontolások motiválják, hogy itt maradjon … Vesd össze korábbi bejegyzésemmel Attiláról, aki hazavágyik. Nos ami engem illet, nekem tetszik is itt, meg hosszabb távon előrenézve még anyagilag is jobban járok, szóval egyáltalán nem mondhatnám, hogy hiányzik az otthoni légkör. Ami persze hiányzik az a néhány ember aki fontos számomra, de ez minden, semmi olyan ami összefüggésben volna azzal, ami kimondottan az országot jelenti.

A péntek úgy látszik most már mindig sűrű lesz ha a Troy's is ad műszakot, mert a DoughBoy pizza futárkodás péntektől vasárnapig a legforgalmasabb. Délelőtt a Sydney University-n voltam teremrendező, majd pincér. A 6 és fél órás műszak közepe igen unalmas volt, egy jó órát kellett várni a bérelt evőeszközökre, tányérokra és poharakra. Milyen találó név is a „waiter”, „to wait” várni, várakozni … Mindegy a várakozást is fizetik csak unalmas. De ha választani lehet inkább valami non-stop melót csinálnék és a pizza futárkodás pont ilyen, nincs egy perc unalom sem. Ha épp nincs kiszállítás edényeket kell pakolni a mosogatógépbe, vagy pizzát vágni, közben megy a TV meg a csit-cset a kollégákkal elég jó a hangulat.

Visszatérve az egyetemi melóra, állófogdással indítottunk, közben működött a szokásos 3 asztalból rögtönzött bár. Később marhaszeletet szolgáltunk fel, majd gyümölcsökből és pudingból összeállított desszertet. A puding kis műanyag formákba volt öntve és kevés zselatint kaphatott, mert tálaláskor, mint a takony gusztustalanul szétfolyt és csak néhány maradt meg szép gomb formában. A szakácsok teljes pánikban voltak telefonálgattak, de persze már semmit nem lehetett tenni. Néhány megmaradt amíg kivittük és a vendégek szeme láttára csúszott szét. A végén már mély tányérokba tálalták. Reklamáció mondjuk nem volt, legalábbis mi nem szereztünk tudomást róla de nem emelte a rendezvény fényét az biztos.

A végén kaptunk a maradékból, a hús nem volt valami jó, de addigra nagyon éhes voltam. A desszert eltekintve a formátumtól nagyon finom volt, de sajnos azt igen hamar elpakolták. Az asztalok leszedésénél direkt a desszert leszedésére vállalkoztam így a tejszínes kiwi pudingból mégiscsak kijutott bőven, mivel a vendégek nagy része nem találta bizalomgerjesztőnek meg sem kóstolta.

A szombatom fele azzal telt, hogy a telefonszerelőre vártam, addig is napoztam a tetőteraszon. Végre működik a telefonvonal, ami egyébként 60$ volt, így már csak arra kell várnom, hogy az ADSL-t aktiválják, végül is 20-án kezdtem el intézni a nulláról, úgyhogy ennek még csak két hete, de vártam a csodát, hátha gyorsabban mennek a dolgok. Az Internet kapcsolatot az Interneten keresztül rendeltem meg, de sajnos itt is ugyanaz a felállás, ha a telekom cég, meg a net szolgáltató két külön cég, akkor megy az egymásra várás meg mutogatás, hogy kinél van a labda. No mindegy elvileg maximum 8 munkanap, ez azt jelenti, hogy jövő héten már működnie kell. Egyéb adminisztratív teendőim is voltak, mint nevemre íratni az autót, meg biztosítást kötni rá, amit szintén az Interneten sikerült legolcsóbban 216$ egy évre. Mondjuk itt ez nem kötelező, de nyílván célszerű. Nem kötelező továbbá sem a tartalék izzókészlet, sem a háromszög, sem a világító mellény, hm ezeken mondjuk kicsit meglepődtem. A fickó akitől vettem mikor ezeket kerestem az autóban kicsit ledöbbent és nevetve mondta, hogy itt nagyon elmaradott ez a területen.

Szombat délután csaptam egy kis bevásárlást, megvettem az első üveg alkoholt, mivel estére barbeque parti volt hirdetve nem akartam kilógni a sorból, hogy narancslevet iszom, meg aztán végre van bevétel és megengedhetek magamnak némi sört. Bepácoltam egy jó néhány marhaszeletet és megindultam Manly felé, sajnos elég későn olyan 3 óra körül. Manly ez egyik legszebb partként van jelen itt a köztudatban mindenhonnan csak csupa csudát hallottam róla. Az idő nem volt a legjobb, de arra hogy megtekintsem megfelelőnek bizonyult. Mivel innen csak hozzávetőleg 20 km így járműként a biciklit választottam. Így az út során több alkalmam is volt remek felvételeket készíteni és edzésnek sem volt utolsó az 50km amit a nap végére összegyűjtöttem. Az út során meg a Harbor brdige-nél találkoztam egy idősebb ausztrál biciklis kollégával, aki anélkül hogy kértem volna látván kezemben a térképet készséggel segített és egyéb témákról is szót váltottunk. Viszonylag képben volt a magyar helyzetet illetőleg is. Igyekeztem elérni Manly-t még sötétedés előtt, ami sikerült is, épp naplementére érkeztem. Az útról beszéljenek inkább a képek.

Csak 8 óra tájban értem vissza, de még épp időben a barbeque-hoz. Az érzelem számomra fontos dolog, érzem például ha éhes vagyok, így elsődleges feladatomnak ezen érzés megszüntetését tekintettem, így kissé antiszociális módon a kajára koncentráltam. A misszió teljesítése után sikeresen bekapcsolódtam a beszélgetésbe, majd Bryan nevű lakótársunk gitár és harmonika segítségével egy személyes zenekart alakított. Már épp kezdtem magam jól érezni, és egy tökéletes nap befejezése lett volna ha nem találom ki, hogy itt is jó lenne pár képet készíteni, mivel másoknál is láttam fényképezőgépet. Én balga abban a hiszemben éltem, hogy ebből nem lesz semmi probléma. Hogy is lett ebből gond ? A partin két nőnemű Lyn és Karen is jelen volt, mint ötletgazda. Először is paparazzi-hoz hasonlítottak, aztán azt mondták ne fotózzak. Ez igen rosszul esett, mivel nem igazságos, hogy mindenki fotózhat a kis vacakjával de nekem nem lehet, mert normális gépem van. Persze már sötét volt és nem nagyon akartam vakuzni, hogy ne zavarjam annyira a többieket, így eléggé koncentrálnom kellet, hogy ne mozduljon be a gép, meg hogy olyankor kapjak el valakit, amikor nem mozog. Mint később ideges hangnemben kifejtették ez számukra borzasztó zavaró volt, hogy a lencsén keresztül követtem őket. Bezzeg ők továbbra is készítettek képeket. John aki Karen barátja persze egyből pártját fogta lásd a képen a kézmozdulatot. Egyszóval baromságnak tartom az egészet legszívesebben sértődötten leléptem volna, de próbáltam feldolgozni az ő nézőpontjukat és ellazulni amennyire lehet, túlságosan nem sikerült, finoman szólva elcseszték az estémet.

Vasárnap a balszerencse napja. Kilencre meg volt beszélve csapattársaimmal, hogy nálam találkozunk és a nagy feladattal foglalkozunk. Ennek nyomán Han kolléga már 7-kor felvert egy telefonnal, hogy hogyan jut el hozzám. Mivel előző este nyílván nem siettem a lefekvéssel alig 6 órát sikerült aludnom. A nap nagy része a buli maradékának eltakarításával és a nagy feladattal való bíbelődéssel telt. Jassie kolléga csak délután érkezett, addigra Han le is lécelt. Jassie nem kimondottan a legszorgalmasabb, így vele nem is sokat sikerült a feladatra koncentrálni inkább csak kötetlen beszélgetésbe torkollott a találkozó. Jassie még sosem evett palacsintát, így pótolva ezt a mérhetetlen űrt az életében készítettem neki párat.

Hatra munkába voltam hivatalos, és mivel Han telefonos segítségem nyomán sem jutott el a célhoz, a közönség azaz az én segítségem kérte. Elgurultam érte az állomásra, de én szivacsagyú égve hagytam a világítást. Ezt délután kettőkor realizáltam. Előttem parkolt a Bross Bins autója, felhívtam a hátsó szélvédőre ragasztott számot és sikerült is kapcsolatba lépnem az autó gazdájával. Egyeztettem vele a problémát és megígérte, hogy segít, habár épp Darling Harbor-ban van, még 6 előtt visszaér. „No worries” zárta a beszélgetést. Nyugodt is voltam egészen negyed 6-ig … Az ürge nem jelentkezett és nekem 6-ra munkába kellett állnom autóstól. Gyorsan más alternatíva után néztem. Megcsörgettem Nikit, szerencsére épp a közelben voltak Petivel, így fél órán belül a probléma meg lett oldva. Jutalomként kezükbe nyomtam néhány megmaradt palacsintát. Pontosan érkeztem futárkodni, gondoltam most már semmi gond nem lehet.

Igen nagyot tévedtem. Meglehetősen felpörgött a fordulat, ami a rendeléseket illette. A műszak közepén már zsinórban kellett két rendelést teljesítenem. Mikor kézhez vettem őket már bő fél óra eltelt a telefonhívásoktól számítva. Az első helyre bő negyed óra alatt jutottam el, mivel a címet nem a szokásos nyomtatásban kaptam, hanem kézzel fölé írva. Habár a csaj mondta, hogy ez másik kerület, nem nagyon fogtam az adást. Szerencsére nem sok időt vesztettem, mivel útba esett. Tudtam, hogy a második helyre igen komoly késésben vagyok, a térképpel is sokat bíbelődtem, mert nem a szokásos kiindulóponttól kellett utat terveznem. Ugye mondanom sem kell, hogy az egyirányú utcák és jobbra kanyarodni tilos táblák megmérgezték az életem. Mikor már elég közel jártam a célhoz úgy döntöttem nem megyek még egy kört leparkolok és gyalog teszem meg a fennmaradó 200 métert. Sietősre vettem az iramot és még borravalót is kaptam.

Boldogan sétáltam vissza az autó felé mikor fájdalmas felismerés hasított végig elmémen. A kulcs! Otthagytam az ügyfélnél ? Nem az nem lehet … nem is volt nálam. Ajaj. Bezártam egyáltalán az autót. Igen, biztosan. Nos a kulcs, igen a kulcs az bent maradt. Reménykedtem hogy a többi ajtó valamelyikét nyitva felejtettem, de túl alapos voltam. Igen kellemetlen percek következtek ... tudakozó … 24 órás lakatos vasárnap estére … közben hívnak a központból, hol vagyok … magyarázkodás … jelentkezzek ha megoldottam, mert kellenék, nagy a pörgés… lakatos 120$. Zakatol az agyam, még másfél óra műszak végéig, ha hívom a lakatost nem csak a 120-at bukom el, hanem még legalább 20-at amíg nem dolgozok, mire kiér plusz borravalók és kiszállításdíjak. Ha több mint egy óra akkor még ennél is többet. 24 órás helyszíni szolgálat tuti borsos áron van minden egyébhez viszonyítva. Hogyan tudnám megoldani, gyorsan, olcsón, lehetőleg önerőből. Be kell törni az ablakot, egy háromszög ablak csak nem kerül 120$-ba normál munkaidőben. De mivel, a környéken semmi kő, semmi szilárd nagy tárgy. Látok egy betontéglát, de magánterületen van. Belegondolok nem is biztos, hogy jó ötlet, mert ha lepattan lekapja a zománcot is. Pár perc kilátástalan járkálás után úgy döntök berúgom, majd óvatos leszek. Igen kemény ellenállásba ütköztem, háromszor is neki kellett rugaszkodnom meglehetős erővel. Hívom a boltot, megoldottam, csodálkoznak hogyhogy ilyen gyorsan. Nem vagyok túl büszke magamra, hogy ilyen szituációba hoztam magam, de a megoldás kiválasztása nem volt éppen utolsó.

Az hogy nem lesz több mint 120$ az ablak az mondjuk nem teljesen igaz. Egy cégtől 240$-os árajánlatot kaptam, mondjuk ők kijöttek volna helyszínre, hiába mondtam, hogy ez nekem nem igényem és garanciát vállaltak volna rá egy évre hogy az ott is marad. Egy másik cég 99$-t mondott beszereléssel, amit még mindig soknak találtam, de osztva szorozva úgy gondoltam ez reális ár. Nem volt szükségem új ablakra, így megnéztem az autóbontók kínálatát. Elsőre 55$-os árat kaptam, de ebben még nem volt benne a beszerelés. Itt a szolgáltatás természeténél fogva drága, így esélyes volt, hogy beszereléssel együtt az új áránál kötök ki. Mindenesetre ezt az ajánlatot választottam. A helyszínen kiderült hogy az ablak csak 30$, de a beszerelés 45$. Habár megspórolhattam volna a beszerelést, mivel mindössze egy csavarhúzó egy imbuszkulcs és fél óra kell hozzá, meg némi tapasztalat. Nekem csak a tapasztalat hiányzott, de ez épp elég volt ahhoz, hogy úgy döntsek beáldozom a 45$-t, hogy ezt megszerezzem. Az egész ajtót szét kellett hozzá bontani, de utána már egyszerűen csak két csavart kellett kioldani, hogy a választékként szolgáló fémrudat ki lehessen emelni. Habár ezután még rám várt egy jó két órás takarítás, mivel ahol csak elképzelhető ott üvegszilánk borította az autó belsejét, meg ott is ahol elképzelhetetlen. Hogy hogy a manóba tudott így szétszóródni az a kis felület … Mintha felrobbant volna. A hőkezelt üveg előnye, nem szilánkos, de legalább ezernyi darabra hullik. Összességében útiköltséggel együtt tehát legalább 40$-t megtakarítottam a lakatoshoz képest, nem beszélve arról, hogy nem munkaidőben intéztem, így onnan nem vette el az időt.

Annyira bejött az élet, hogy lazacos pizzát eszem lazacos szendviccsel

2006-10-24T01:11:00.000+10:00

Az elmúlt két hét kissé sűrűre sikerült, így csak most jut időm arra, hogy újra informáljam nagyra becsült olvasótáborom. Most viszont készüljetek egy igen kiadós olvasmányra, azt hiszem nem szabadna ilyen hosszú szünetet tartanom, de így alakult nem tudtam tartani még az egy hetes intervallumot sem. Az oskolában is besűrűsödött a lekvár befejeztük az üzleti kommunikáció tantárgyat, melynek záró akkordjaként bő két órás dolgozatot írtunk. Eredmény mondjuk azóta sincs. Megkezdtük tehát az új anyagot: prezentáció és megbeszélés, melynek jegyében igen gyakran kell az egész osztály előtt felszólalni. Ezek mindegyike értékelésre kerül, ezek összege lesz a jegy, így nem lesz záróvizsga. Kevesebbet lehet viszont hiányozni, mert pótolni nem lehet az elmulasztott pontszerzési lehetőségeket. Kivételt képez persze egy nyomós indok, mint például egy orvosi igazolás. Így aztán megdől az az elképzelés, hogy itt aztán beutazzuk a környéket, az igazság az, hogy röghöz vagyunk kötve, nincs lógás. Főleg most elhatalmasodott a szigor az eddigi 10 helyett már egyéb esetben is csak heti 5 mulasztott órát lehet bepótolni utólag. Két hét múlva le kell adnunk a „nagy feladatot”, melynek címe Kommunikáció a Windsor Intézetben. Hármasával hajtjuk végre ezt a remek feladatot és olyan dolgokkal kell megtűzdelni, mint Tűzriadó kiürítési terv, Munkahelyi biztonsági és egészségügyi előírások, Formanyomtatványok, kitalált levelezések a diákok és az intézet között, Memo-k. Izgalmasabb mint egy dzsungelharc mondhatom. Mindenesetre az órák még elég életteret hagynak, kivéve ha megbeszéléseket kell imitálni, mert olyankor nem lehet sumákolni. Kész öröm, hogy engedélyezett a laptop használata óra közben. Telefonálni viszont ki kell mennem a teremből, micsoda pimaszság.

Így durván egy hónap után egyre égetőbbé vált, hogy bevételi forrásra tegyek szert itt. A 20 órás heti limit és a fix délelőtti órák, amikről most már nem is lehet annyira hiányozni, meglehetősen bekorlátozzák az ember lehetőségeit. Hiába is szeretne a szakmában dolgozni, a nagy többség (99%) nem tolerálja a délután 3 órás munkakezdést és a fél munkaóra számot. Még nem találtam meg a maradék 1%-ot, bár épp múlt hét csütörtökön körvonalazódott egy szikrányi lehetőség, erre később még kitérek. Mely ágazatban kezdődnek tehát a munkák 15 órakor ? Leginkább vendéglátóiparban. Mi kell ide ? RSA és gyakorlat. Nekem egyik sem volt, de az elsőt egy mindössze hat órás fejtágítás keretében bárki megszerezheti, miután lecsenget a megfelelő tanintézetnek a 70$-t. Mi is hát az RSA ? Egy szóval: baromság. Hat órán keresztül sulykolják beléd, hogy: „ne adj alkoholt 18 év alattinak”, „ne szolgálj ki ittas egyént, ajánlj neki alkoholmentes italt, vagy szünetet, ha erősködik kérd meg hogy távozzon”, „ajánlj ittas egyénnek biztos hazajutási lehetőséget: taxi-t, vagy kérd el egy ismerőse számát és hívd fel, hogy vigye haza”, az egészet még kiegészítik az alkohol egészségügy és társadalmi hatásaival. Szóval ha nagyon lassan adom elő akkor maximum fél óra. Na ebből kell elképzelni 12-szer ennyit, mit ne mondjak elég agysorvasztó. A végén ki kellett tölteni egy tesztet, nyitott könyv mellett, tehát nincs olyan, hogy valaki megbukna. Aztán a kezedbe nyomják a már reggel kinyomtatott „Responsible Service of Alcohol” bizonyítványodat. Törvény írja elő, hogy minden alkalmazottnak, aki alkoholt szolgál ki rendelkeznie kell ezzel a bizonyítvánnyal. Az első lépés hát megvolt, ráment majdnem egy egész nap, de sebaj. A második sem volt egyszerű, meg kellett tanulnom 3-4 tányért vinni egy kézzel, szakszerűen teríteni és felszolgálni, egy kézzel tálcán vinni 8-10 poharat rezzenéstelenül, mindezt 1-2 nap alatt. A felvételin persze úgy bemutatni ezeket, hogy már több év gyakorlattal rendelkezem. Része volt még a mutatványnak persze egy fantáziadús önéletrajz, amin nagyjából a nevem és az RSA fedte a valóságot. Ki kellett még töltenem egy ételhigiénia tesztet, amely meglehetősen bonyolult kérdéseket tartalmazott, de egy előző felvételizőtől megszereztem őket. Egy estét töltöttem a a teszt kidolgozásával, mivel válaszok nem voltak rajta, így igen aktívan alkalmaztam a google-t. Sajnos az ellenfél is készült, így a felvételin egy teljesen másik kérdéssort tettek elém, melynek munkahelyi biztonsági előírások volt a címe, tiszta szerencse, hogy suliban épp most tanultuk. Mindenesetre most már azt is tudom, hogy mi az a Bain Marie és hány fokon kell tartani. Ténykedésemet siker koronázta és csütörtökre már kaptam is megbízást. Ez nem egy konkrét hely, hanem egy ügynökség, akik rendezvényekre küldenek, így nem túl unalmas, viszont néha többet kell utazni.

Két hete csütörtökön suli után a Downing Centre-ben (nem elírás ausztrál helyesírás szerint a Center) dolgoztam egy állófogadáson, mint pincér. Az első pár óra igen könnyedén telt, beraktuk a söröket és borokat pár ládába és jéggel borítottuk őket, majd felraktuk a poharakat pár asztalra és hárman szolgáltuk ki a szállingózó vendégeket. Jogászokból, ügyvédekből, bírókból és hasonszőrű emberekből állt a társaság, nők férfiak vegyesen. Tartottak egy beszédet, ami után hatalmas kétkezes tálcákon kellett körbehordani az ételt. Borzasztó nehezek voltak a porcelántálcák üresen is, hát még megrakva. Utána a teli üveg sörökkel megrakott tálcát kellett körbehordani, az sem volt könnyű. A szolgálat 4-től 8-ig volt, így én 3-kor ettem utoljára, elég kellemetlen volt kihúzni éhen fél-kilencig mire hazaértem. Ugyanezen nap történt, hogy hirdetésre bukkantam a neten pizzafutit keresnek. Felhívom, minden patent, csak autó kellene. Találok is autót a neten, minden pazar, de nincs időm megnézni mert dolgozom, meg suli, persze péntekre elviszik az orrom elől.

Pénteken autót próbálok bérelni, hogy beugorhassak pizzafutárnak. Le is foglalok a neten egyet a Budget-nél, hozzávetőleg 60$-ért egy estére. Úgy döntök csak este veszem fel az autót, így nem kell az egész napot fizetnem. Egy órát szántam a közelben (2km) található telephelyre való eljutásra. Kicsit később indultam, de még így is bőven oda kellett volna érnem. Viszont az utca valami hülye mód volt számozva, ahol az én számom következett volna az utca megszűnt és más nevű utca kezdődött persze más számozással. A kerület se stimmelt, teljesen összezavarodtam az idő meg csak folyt ki a kezem közül. Felhívtam az e-mailben kapott telefonszámot, de nem segítettek, azt mondták ez rossz szám, nem is az hanem a központ, ők nem tudnak semmit. Remek. Megpróbáltam keresni egy másikat, persze eddigre biztos volt, hogy a melóból elkésem. Nem találtam semmit, közben mindenki bezár közeleg az este 6. Próbáltam hívni a kontaktot, erre a telefon elkezd feleselni, hogy a felhasználható összeg a kártyámon nem elegendő újabb hívás kezdeményezésére. Óriási. Rohanás az első boltba amin meglátom a telefontársaság logóját. Van feltöltőkártyátok ? Van. Ide vele. Ja hitelkártyával tudsz fizetni a boltban, de ezt nem veheted meg kártyával, persze kp. nincs nálam. Sík ideg. Mit mondjak eddig nem egy szerencsés nap. Rohanás az első szupermarketbe. Sorban állás. Görcs, ideg. Probléma megoldva, tíz perccel a megbeszélt idő után sikerül tárcsáznom az emberem. Először nem teljesen fogja az adást, azt hiszi már a boltnál vagyok csak nem tudok parkolni. Képbe helyezem és meglepően megértőnek tűnik, mondja, hogy nem gond ha csak jövő hét pénteken megyek. Kicsit megnyugszom. Átgondolom a dolgot, jövő hétre már lehet más lesz ott helyettem. Inkább odamegyek bringával lássák a tenni akarást. Bringával is fél óra alatt ott vagyok, pedig 3-4 kerülettel arrébb van, mondjuk itt nem túl nagy egy kerület. Megtalálom a boltot, igen pici, épphogy befér az alagsorba a pizzasütőgép faltól falig, mintha csak oda tervezték volna. Két szerecsen figura fogad, furamód barátságosak, mosolyognak mint a vadalma. Az ajánlatom, hogy bringával szállítok ki csak fokozza jókedvüket. Tört angolsággal, de helyes nyelvtannal és gyorsan beszélnek. A séf Bobby, a segédje Sub. Elmondják, hogy a pizza hőtartó táskába kerül, így a legkisebb is sokkal nagyobb mint amint én el tudok vinni és össze is rázódnak a szeletek, ami nem jó. Azt is elmondják, hogy a bérelt autó sem az igazi, mert baleset esetén igen könnyen 500$ körüli összeget verhetnek az ember nyakába kisebb karcok esetén is, mivel a bér autók szinte kivétel nélkül alig egy évesek. Miközben beszélnek a kezük mint a motolla, úgy szórják össze a pizzákat, hogy gép nem csinálná jobban. Tetszik nekik a tettrekészségem addig is amíg nincs autóm betanítanak gyorsan konyhasegédnek. A feladat egyszerűen hangzik pizza szeletelés és öntettel locsolás, csomagolás. A valóságban ez igen komplikát, huszon-x pizzánál megjegyezni, hogy melyikre milyen öntet megy és milyen feltét ami t csak a sütés után kap meg cseppet sem kézenfekvő így első nap. Először a szeletelés sem ment valami gyorsan, ráadásul figyelni kell, hogy elvitel, kiszállítás, vagy bent étkezés, és annak megfelelően csomagolni, vagy tányérra rakni. De leginkább az öntetekkel és feltétekkel voltam gondban. Az az egy-két óra, amíg ott voltam száz hibát biztos csináltam. Ennek ellenére 25$-t kapok és választhattam egy pizzát. Nem akartam rögtön a legdrágábbat kérni, így egy Calzone-re esett a választásom ez 18$ volt az étlap tanulsága szerint.

Hétvégén megnéztem egy autót, de a kuplung több mint rossz volt, és már ránézésre sem volt jó passzban a kaszni, igaz rozsda alig volt rajta. Az óra már rég elhagyta a 200 ezret és 16. évét taposta a kis tini. Habár az ára is csak alig volt több mint 200 ezer forintnak megfelelő dollár és a javítások felét is állta volna az előző tulaj, inkább kimaradtam a boltból.

A következő munka egyszerű volt, asztalokat és székeket pakoltunk az Australian Technology Park-ban (ATP), meg előkészítettük a terepet a rendezvényre. Csak néhány ovális asztal okozott gondot, azok piszok nehezek voltak. Ott 2-3 másik magyar is dolgozott, megismertem Attila-t, aki meglepő mód hazavágyik, pedig itt van a jegyese is. Attila elmondta, hogy ez a legjobb meló, mert nincs cseszegetés és ha hamarabb végzünk elengednek. Így is történt: három óra munkáért négy órányi pénzt írtak jóvá. A felettesünk egy Eldon nevű szimpatikus ausztrál fiatalember, aki amíg meg nem szólal lehetne akár kínai is, egyébként tökéletes angolsággal beszél, lévén, hogy itt született.

Munka után autót nézek, sokkal jobb, mint a hétvégi ketyeg az idő és nem nagy a választék ebben az ár és motor kategóriában. Sajnos itt a 2 literes motor alatt nem dívik, így gazdaságosan üzemelő használt autót venni igazi kihívás. Végül rászánom magam 300eFt-nek megfelelő összegért 15 éves 188ezer kilométerrel 1literes motorral.

Szerdán suli után már a tengerészetnek dolgoztam egy part menti bázison, gyönyörű panorámával. A vendégek nagy része az NSW rendőrségtől volt itt elszállásolva egy konferencián, a maradékot az ott állomásozó tisztek tették ki, mivel ez a Senior bár volt, minden bizonnyal van egy Junior bár is. Hozzávetőleg 30-40 embert kellett kiszolgálnom egyedül és ez egy sokkal komolyabb bár volt, mint az állófogadáson rögtönzött. Volt benne némi kihívás. Elég lassan indítottak a rend őrei, 8-ig meglehetősen lazán adták elő az ivászatot, jó ha negyed óránként rendeltek valamit, azt is együtt, így volt, hogy percekig csak üldögéltem. Kilencre megkapták a kezdő lökést az alapozó italoktól és beindult a gőzhenger, alig győztem. De mivel összedobtak egy nagyobb összeget előre egy csészébe nekem csak annyi dolgom volt, hogy abból átrakjam a kasszába a rendelés árát, meg odategyem a visszajárót. Egyre hangosabbak lettek és egyre többet ittak, párszor bevillant az RSA kurzus. Mivel ez egy katonai klub, így nem fizetnek adót az italokra, ezért itteni viszonyokhoz mérten borzasztó olcsó volt nekik a pia. Tíz körül pár tengerészeti tiszt is csatlakozott. Elvileg 11-kor kellett volna zárnom, és negyed órával előtte, szólni nekik, hogy most már az utolsó italok következnek, de annyira lefoglaltak, hogy az utolsó órában egyetlen pillantást sem tudtam vetni az órámra. A felmentő sereg egy tapasztaltabb kolléga képeben érkezett, aki addig a Junior bárban dolgozott és negyed tizenkettő felé elhajtotta őket. Legalább 5-600 dollárt költöttek, és mindössze 17$ borravalót gyűjtöttem. Pedig nagyon igyekeztem, hogy jó kiszolgálást kapjanak, és szóban sokszor meg is dicsértek, de lehet hogy már túlságosan el voltak zsibbadva, hogy eszükbe jusson a pénz jutalom is. Egyvalaki adott 7 dollárt, a maradék meg úgy jött össze, hogy a végére még marad 45 dollárjuk a rögtönzött perselyben, és azt mind el akarták inni az utolsó pillanatban, de az alacsony árak miatt nem sikerült, és úgy döntöttek, hogy a többi 10 az enyém lehet. Itt kaptam enni is, egész jó volt, halfilé valami szósszal, de sebtében kellett enni állva és fél szemmel a tükörből nézni, hogy jön-e valaki a pulthoz, mert a bárt nem lehetett bezárni.

Csütörtökön suli után a Városházán dolgoztam egy 600 fős rendezvényen "NSW Export Awards”. Igen puccos partit kell elképzelni. Már maga a Városháza sem egy utolsó késdobáló és ki volt dekorálva rendesen. Az asztaldíszek hungarocellből vágott hatalmas évszámok voltak 1950-től 2006-ig. Ezeket egy jó méter magas átlátszó műanyag tölcsér tetejére tették, amelyeket színes fenyőfadísz gömbökkel töltöttek meg. Ötletes, egyszerű és mutatós. A szokásos egyenruhánktól eltérően itt a megrendelő adta az uniformist, teljesen fekete felső némi szolid arany díszítéssel és fekete kötény. Az egyik munkatársam csak kremónak becézi a helyet. Egy kisebb teremben (tömegnyomor) állófogadással indult a parti, ahol italt hordtunk körbe, legalábbis próbálkoztunk, majd inkább a bejáratra merőlegesen két oszlopban sorfalat alkottunk. Kisvártatva beterelték a népet a nagy terembe, ahol az ott állomásozó tíz fős asztalokból kettőt gyorsan rám is sózott a felügyelő. A felügyelő (supervisor) egy gyönyörű fél kínai, fél vietnámi Vivi névre hallgató leányzó volt, aki valamiért meglehetősen dühös volt rám, vagy a világra, de még mérgesen is aranyos volt. Hogy mivel volt baja azt nem tudom, de Vivi volt és nem Vivien én persze elkövettem azt a baklövést, hogy ez utóbbi néven szólítottam. Továbbá egyszer visszakérdeztem, hogy melyik asztalon teljesítsem az előirányzott feladatokat, mivel a főfogásnál például egyszerre az összes pincér sorba járta az asztalokat és úgy hordtuk ki az ételt, nem mindenki a saját asztalához. Bűneim listáján található még, hogy egyszer nem az óramutató járásával megegyező irányba, vagy nem 6 óránál kezdtem a kiszolgálást. Mindenesetre nem volt megállás 5 órán keresztül hordtuk fel az étkeket, italokat, és szedtük le a használt poharakat, tányérokat. Épp a főfogást hordtuk ki serényen, mikor cseng a telefonom, persze nem cseng csak rezeg, de kétszer teljes hosszában. No ez biztos fontos lehet. Persze alapszabály, telefon nem része a munkaruhának, így nálam sem lehetne. Irány a WC, megnézem ki az, ismeretlen szám. A fene, no mindegy gyorsba visszahívom. Kiderül, hogy fele se tréfa a dolognak szakmai melót ajánlanak, ráadásul akár részmunkaidőre is. Nem akarok hinni a fülemnek, nagy az öröm, de borzasztó alkalmatlan az időpont erről beszélni. Igyekszem legnagyobb érdeklődésemet éreztetve lerázni az embert, közben borzasztó kínos, hogy a vendégek is megtalálják a WC-t és minden fülke foglalt, mondjuk még mindig jobb ha ők látnak, mint a szupervigyor (supervisor). Gyorsan vissza a pörgésbe, igyekszem a maximumot nyújtani. A végére Vivi is megbékél velem és bizonyítván, hogy visszafogadott kegyeibe a meglévő kettő mellé újabb négy asztalt bíz rám. Negyven embert egyidejűleg kiszolgálni szerintem még egy tapasztalt pincérnek is kihívás, el lehet képzelni számomra mit jelentett. A nagy futkározásban el is felejtettem, hogy éhes vagyok, ám fél tizenegy felé a többiek az előkészítőben nekiestek a desszert (jobbnál jobb sajtok és gyümölcsök) maradékának (amit általában kidobnak, de megenni általában nem engedik). Általános szabály, hogy amíg nem kap rá külön engedélyt az ember addig nem ehet még hozott anyagból sem, nemhogy maradékból. Az első alkalommal megálltam, de most láttam mindenki ludas, gondoltam kollektíven csak nem csapnak ki. Meg különben is majdhogynem kizsákmányolás szintje 5 órán át étlen, szomjan, pihenő nélkül hajtani az embert. Amúgy be volt ígérve, hogy hozzávetőleg hét órakor lesz szünetünk és enni is kapunk, de ebből nem lett semmi. Persze mondani se kell lebuktunk, de nem lett semmi komoly következménye egy felháborodott „Mi a franc folyik itt ?!?” (szabad fordításban …) morajláson kívül. Erre mint a földre zuhant sörösüveg szanaszét spricceltünk. Fél órára rá végeztünk és mehettünk a konyhára kajálni, ahol hidegen kaptuk ugyanazt a steak-et, amit a vendégek melegen, de sajnos a deszert maradékának nyoma sem volt, gondolom a konyhai dolgozók rámartak. A steak íztelen volt a rizs pedig sótlan, de végül is, ahogy nagyapám mondja „has telik vele”. Volt ellenben tofus szendvics, az lett a reggelim, az elég jó volt, főleg, hogy itthon használhattam a mikrohullámú sütő névre keresztelt remek találmányt. Ez volt az eddigi legkeményebb műszakom, pedig nem haladta meg a 6 órát.

A péntek minden várakozásomat felülmúlta, ami a kimerültséget illeti. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy színjózanon képes voltam elhagyni a nadrágomat. Valljuk be ez azért nem semmi. Habár csak délután kettőre kellett mennem dolgozni, de az előző nap mély nyomot hagyott bennem, mivel csak egyre értem haza. A 11-es kelés után rendbe szedem magam, kaja, sebtébe megtankolom a kocsit (erről később) és 2-re megyek Eldon-hoz az ATP-be. Nyolcig tartott volna a műszak de elég gyorsan és hatékonyan dolgoztunk, így hamarabb végeztünk. Az az 5 óra viszont igen kemény volt: 42 ovális asztal, és 420 szék lepakolása, valamint két terem 48-48 székkel és hozzá tartozó iskolapadokkal való felruházása, mindezt harmadmagammal. Leadom a személyzeti rádió adóvevőt és irány Points Pott, ahol 8-kor Bobby tart eligazítást, egy Will nevű kínai kolléga mutat pár utcát, majd a mosogató gépet, ez ugyanis a feladat, ha épp nincs pizzakiszállítás. Rám osztják a könnyebbeket és útba igazítást is kapok bőven, az első hamar meg is van, csak a házszámot volt körülményes belőni. Csengetek, - Pizzakiszállítás. Magyaráz valamit a nő a kaputelefonba, csak annyit értek, hogy bal oldalt. Nagy háztömb nézek balra: sötétség. Remek. Szerencsére kisvártatva megjelenik egy gyönyörű fiatal lány olyan pici sortban, hogy alig tudok a feladatra koncentrálni, kicsit ügyetlenkedem is, ennek ellenére első kiszállítás közel 5$ borravaló. Aztaaa. A másodikat sajnos elcseszem, más kerületbe indulok, sajnos szinte minden utcának legalább három kerületben van reinkarnációja. Sebaj a központban észnél vannak, mindig le kell jelenteni ha végeztem, feltűnik nekik a nyilvánvaló a sarokra küldtek és fél órája semmi hír rólam. Telefonon helyreigazítanak, és megnyugtatnak, hogy nem az én hibám, nem adtak útbaigazítást. Ilyen se sok van, de most szerencsémre dugóba kerültem az odafelé úton és így nem jutottam túl messzire a rossz irányban. Még így is időben érkezem és pár dollár itt is cseppen. A harmadik tényleg a sarkon van, itt is komolyan jutalmaznak. Az utolsóhoz sajnos lassan jutok el és egymásra is csúsztak a szeletek cseszhetem a borravalót. Tizenegykor teszem le a lantot, Bobby ezúttal is felajánl egy pizzát amit elfogadok. Gondoltam bepróbálom amit múltkor nem mertem, lássuk hát milyen a legdrágább pizza. Lazacos. Remek, pont a kedvencem, jelentkezzen akinek nem :) Kapom is az ukászt, hogy ez nem éppen személyzeti pizza, de most az egyszer megkapom. Mmm, fenséges. Kocsiban kajálás 12 órája nem ettem, egy perc nyugtom se volt. Éjfélre itthon is vagyok és a konyhában kipakolom a cuccom, mert a szendvicset amit csomagoltam nem volt időm megenni. Közben a nadrágomat is kiveszem, amit még az ATP előtt cseréltem le egy másikra. Node erre másnap nem emlékeztem. Így esett hát, hogy józanul sikerült nadrágot elhagynom és három napig azt hittem, hogy végleg elveszett. Aztán tegnap, házfelügyelő mivoltomban a kezembe akadt, miközben egy eltávozott lakó cuccaival együtt szortíroztam ki a konyhába nem illő dolgokat.

Szombat délig alvás, délután ATP, de előtte rendrakás a szobában, mert az egész heti rohanásban nem semmi káosz alakult ki. Elég szutyok idő volt, így se meló előtt se utána nem volt kedvem menni sehova, pedig csak laza 3 óra volt a műszak, igaz kettévágta a napomat. Próbáltam még Bobbynál egy műszakot, fel is hívott még az ATP előtt, de sajnos hiába is fejeztük be előbb, neki korábban kellettem volna.

Vasárnap megint csak hulladék idő van, felhős, szeles, hűvös néha-néha napos, amolyan igazi tavaszi. Azért is elindulok kirándulni. 11-es keléssel nem juthatok messzire, tollászkodás, főzés, evés, mosogatás 14 óra is elmúlik mire indulok. Még veszek nadrágot lévén ekkor még azt hiszem eggyel kevesebb. A dollár shopban 15$-ért találok 587-es eredeti Levi's farmert a méretemben, gyorsan veszek is kettőt, ilyen ajánlatnak nem lehet ellenállni. Hihetetlen de Sydney jelképét az egy hónapos itt tartózkodásom alatt két hete pénteken láttam először, de akkor is csak a vonatból. Gondoltam itt az ideje felkeresni és nincs is olyan messze tőlem, talán 5km ha van. A környék is igen szép, itt található a Királyi Botanikus kert és Circular Quay öböl. Jó pár képet készítettem (amint normális Net-em lesz felrakom őket, addig csak néhány mutatóba), sajnos a fények nem voltak a legmegfelelőbbek, de a felhős képek legalább mutatósak. 8-ra haza is értem és még szórólapoztam kicsit este tízig, hogy nehogy unatkozzam. Ezt a melót heti 4 órában végezve korlátlan kick-box edzésekre jogosít díjmentesen. Nos hogy mennyi időm marad, vagy marad-e egyáltalán edzésre járni azt még nem látom kristálytisztán.

Hétfő azaz ma suli. Az első nap, hogy semmi kedvem nem volt ott lenni. Szinte tiszta időpocsékolásnak éreztem az egészet. Egy cég igazgató tanácsát kellett imitálni, akik meg akarják venni az iskolánkat. Hatan-hatan formáltunk egy-egy ilyen képzeletbeli tanácsot. A mi tanácsunk majdhogynem egy órát vitatkozott a cég nevéről, egy másik órát, hogy mennyi a kitalált cég vagyona, illetve mennyit érhet az iskola. Ráadásul rám a titkár szerepkör jutott. Baaa. Mindezt szerdán elő is kell adni és persze értékelésre kerül, ami beleszámít az összegzett jegybe. Na kíváncsi leszek mi lesz ebből. Teljes apátiát mutatva nem az anyaggal foglalkoztam, így elértem, hogy a tanár elővett, hogy felébressze bennem a lelkiismeretet – nem nagyon sikerült - és felcserélte a szerepköröm az elnökkel, hogy kicsit nagyobb kihívást adjon. Délután az Independent Theatre-ben dolgoztam egy házon belüli díjkiosztó gála zárásaként szolgáló állófogadáson. Igen laza két-három óra volt, meg egy óra rendrakás. Na és a legjobb bolt, hogy a

vendégek annyi kaját hagytak, hogy nemhogy enni tudtunk belőle, de bőven fel is pakolhattunk. Csúsztatott műszakok voltak, így a rendrakásra már csak öten maradtunk, így az egy főre eső kaja mennyiség szerintem olyan 3 kiló körül van, olyan hitvány étkekből, mint lazacos szendvics, panírozott tengeri herkentyűk és zöldségek, pácolt csirkefalatok. Amint a képeken látható alig fért bele mindez 5 literes edénybe. Meg is van a kajám egész hétre. Ezt már szeretem.

Ha már itt tartok válaszolok néhány kérdésre, ami többekben felmerült. Mit eszem ? Nos általában amit főzök, amíg nem kaptam munkahelyi étkezést, addig ez teljes mértékben igaz volt, most már csak részben. Sokan talán nem tudják, de nem csak informatikusnak, elvakult biciklistának, blog írónak, pincérnek, teremrendezőnek és pizzafutárnak vagyok remek, de németországi tartózkodásom során igen jól megalapoztam a konyhaművészetben való jártasságomat is.

Páran kérdeztek az árakról. A dollár árfolyama 165 Ft körül mozog, aktuális árfolyamot ti is tudtok nézni. Egy kombinált központi zónás heti busz-vasút bérlet 33$. A szállás 100-200$-ig mozog hetente, attól függően, hogy Kukutyinban vagy a városközpontban van, illetve, hogy egy teljes kínai famíliával kell megosztanod a szobád, vagy csak a tiéd. Itt az általános elszámolási időtartam fizetésre és kiadásokra az egy hét és nem az egy hónap, ha valamit havonta számolnak el azt külön kiemelik. Az élelmiszerek ára, a legolcsóbb helyet (Aldi) tekintve nem számottevően drágább mint otthon, de az itt közölt árak duplája, vagy akár triplája is könnyen elképzelhető egy sarki fűszeresnél, főleg a zöldség-gyümölcs esetén. Itt most tavasz van és nem sokára jön a nyár, így nem ritkák a 30 fokok napközben. Várom további kérdéseiteket. A gyakori kérdések válaszait itt közé teszem.

Új hely, új becenév

2006-10-09T01:46:00.000+10:00

Niki ismét összejövetelt szervezett, amely egy vacsorával indult a Prága étteremben. Így esett, hogy találkoztam Leventével, aki már jó néhány éve itt él és éppen a Fujitsu-nak dolgozik. A társaság többi tagját már ismertem a grillpartiról. Én előtte vacsoráztam, így egy barna Krusovice-vel múlattam az időt, míg a többiek a cseh ételekkel csillapították éhségüket. Vacsora közben persze szó esett dicső Ferencünkről és minden más egyébről is, köztük olyan jelentős dolgokról, mint például, hogy kinek milyen balesete volt gyerekkorában.

A vacsora végeztével a Bourbon nevű helyen kötöttünk ki, ahol éppen kalap parti volt. Ez annyit tesz, hogy rajtunk kívül szinte mindenki kalapban volt. Nemsokára azonban sok hozzánk hasonló tudatlan hígította fel a bulit, így végül a kalaposok kisebbségbe szorultak. Nagy bánatomra, ugyanis a kalaposok egytől-egyig hölgyek voltak. Közben kicsit PECSA hangulatom támadt, mert úgy rémlik ezen kívül eddig egyedül ott tapasztaltam, hogy a tánctér szőnyeggel van borítva. A lányok többségét ruházatuk alapján pedig inkább egy nyári teadélutánra, vagy egy estélyre tudtam volna elképzelni, mintsem diszkóba. A zeneszámok között csak nagy ritkán fedeztem fel ismerős dallamot, nem mondhatnám, hogy a leginkább kedvemre való volt a stílus, de elment. Egyszer csak feltűnt mellettünk egy transzvesztita beütésű szőnyegcirkáló, ordenáré nagy fejjel és hozzá aránytalanul vézna testtel. Igen viccesen mutatott szegényke a kis fekete kosztümjében, ahogy nagy beleéléssel adta át magát a zene élvezetének és közben Peti nevezetű sorstársamra nyomult. A legmeglepőbb azonban mégsem ez volt, hanem amikor megjelent egy harmincas hölgy háremhölgyeivel, lakk mini ruhában, a hajában kis szarvakat mintázó fejdísz és ha még lehet ezt fokozni a kezében egy ostorral! Mintha csak valamelyik pornóvideó borítójáról lépett volna le. Én még szinte fel sem ocsúdtam meglepetésemből, mikor az ostor nyaldosni kezdte a testem.

Na ez még nem volt elég nemsokára Petihez lépett és valamit a fülébe súgott, mire Peti eltűnt, majd kisvártatva vissza is tért és érdeklődött tőlem, hogy van-e nálam gumi. Hű mondom itt aztán gyorsan pörögnek az események, jobb lesz ha felveszem a fordulatot. A társaságból senkinél nem volt, és még a férfi mosdóban sem. Így Peti, aki egyébként a sofőrünk volt az éjszakára úgy döntött, hogy belefáradt a projektbe, úgyhogy menjünk haza. Én még maradtam volna, de az 5-6 km gyaloglás vagy taxizás, mint egyéb opció sem tetszett túlságosan, úgyhogy a többiekkel együtt elhagytam a tett helyszínét. Útközben persze kifaggattam Petit, hogy mi volt ez az egész. Mint kiderült leánybúcsú volt és a búcsúztatott sem volt kellőképpen felkészülve, eltekintve a ruházattól és egyéb kellékektől. Megjegyzendő, hogy az anyaországtól örökölt módon itt is bezár a bazár 3 órakor legkésőbb, de a kisebb helyek éjfélkor, egykor zárnak. Ha jól tudom egy-két hely van azért ahol tovább is megy a móka, de nem jellemző.

Látogatást tettem másnap a Michael Souza-nál, akítiől az országúti bringát vettem. Légvonalban 36km-t írt a GPS, így két órát számoltam az útra. Valamivel több lett belőle tekintve a kanyargós utakat és a dombokat. De végre megtesztelhettem, mit tud a masina amikor nincs csomag velem és nem állít meg minden sarkon piros lámpa. Utazó sebessége sík talajon minden erőlködés nélkül 30-32km/h, ha kicsit megnyomom neki 37-el is megy. Nos, igen sokat számít, hogy alig több mint 11kg és a nagyobb kerekek, no meg a szinte fekvő pozíció a légellenállás csökkentése érdekében. Megérkeztem hát a külvárosba, ahol azon szegények tengődnek hatalmas kertes házakban, akik nem engedhetik meg azt a luxust maguknak, hogy a belváros dzsungelében egy felhőkarcolóban tartsanak fent lakosztályt. Miközben a fentebb említett idősebb úriember a bringán általam kifogásolt dolgokat hozta rendbe, megismerhettem kicsit a családját. A felesége sajtos toast-al és kakaóval kínált, miközben a 12 éves kislányuk beszélgetett velem. Ez a borzasztó eleven és kíváncsi leányka egyébiránt nagy foci rajongó és játékos is, éppen a rögbi döntőt nézte a nappaliban elhelyezkedő óriási képernyőn. A szerviz is a nappaliban történt, mivel a garázs olyannyira tömve volt bringa alkatrészekkel, hogy semmi egyéb nem fért oda. Mint megtudtam a család Braziliából települt ide, de a kislány már csak angolul tud, persze sokkal jobban mint a szülők. Belegondoltam, ha én lennék mondjuk az apja helyében, nos elég fura lehet … Kilenc óra bőven elmúlt már, mire végzett a mester. Minden tekintetben megtette a maximumot, sőt még felajánlotta, hogy Ő is bringára pattan és elkísér egy darabon. Így is történt, bár nem sokáig követett. Én sem haladtam túl soká, mert kb. 16 km után defektet kaptam. Óriási találmány a kevlár, csak éppen lehetetlen kézzel leszedni a felniről. A tömegközlekedésről fogalmam sincs, hogy hol vannak a vonatmegállók, buszra nem nagyon számíthattam azon idő tájékán, úgyhogy maradt a jó öreg gyaloglás. Hajnal fél négyre sikerült legyűrni a fennmaradó kb. 20-25km-t, pedig igencsak igyekeztem. Útközben rátaláltam egy tűzcsapra, ami minden felügyelet nélkül ontotta az úttestre a vizet 15 centi átmérőjű sugárnyalábban. Először a tűzoltóságot akartam hívni, de aztán rájöttem, hogy fogalmam sincs mi a számuk (most már tudom: 000), a házban ami előtt volt tökéletes sötétség uralkodott, nemigen akartam őket felverni, aztán rájöttem, hogy egész egyszerűen el lehet zárni. Valakit 20 centtel segítettem ki egy pénzérmés híváshoz és használtautó-kereskedések kínálatát nézegettem, egyszóval nem telt eseménytelenül az út és igen kiadós kis testmozgás volt. Másnap el is borította az izomláz az egész testem.

A neten találtam egy hirdetést, hogy bentlakásos házmester kerestetik. Azonnal jelentkeztem és két hét leforgása alatt meg is kaptam a pozíciót. Az előnye, hogy így végre saját szobám lett, óriási a konyha, fele olyan távol van a várostól és kevesebbet kell érte fizetnem. A kötelességek nem olyan vészesek, heti egy jelentés a főnökségnek és vigyázni a rendre, beszerezni néha a mosogatószert, miegymás. Hátránya, hogy messzebb van a part, meg kissé zajosabb a környék, mert mellette megy el a reptérhez vezető négysávos, de szerencsére az én szobám pont az épület ellenkező oldalán van és a hátsó udvarra néz. Pénteken költöztem át és szombaton már be is indult az itteni életem, valahogy a népek többsége is sokkal barátságosabb. Kilenc szoba van és a túlnyomórészt ketten vagy hárman lakják. Van még egy-két szimpla ágyas szoba is, de nem jellemző. Akivel eddig találkoztam, szinte mind anyanyelvi angol: angolok, skótok, írek, és egy amerikai. Úgy rémlik mintha lenne egy dán is. Még mindig tanulom a neveket, kb. 15 ember és még azt hiszem nem is találkoztam mindenkivel.

A heti iskolai teendők nem érdemelnek említést, eltekintve attól, hogy az egyik tanár az esszém kiválóra értékelte és Ő is megjegyezte, hogy van írói tehetség bennem, szeretne tőlem olvasni novellát, na tessék még egy hivatás az informatikus, könyvelő és szakács mellé. Másik tanár pedig egy szivacshoz hasonlított, ami szívja a tudást. A végén már kicsit zavarban is voltam. Még ami érdekes, hogy állásvadászat közben tálaltám profi hallgatót és profi otthon ülőt, nem semmi, hogy egyesek mikre specializálódnak, és miből élnek itt.

Péntek azzal telt, hogy boldog tulajdonosává váltam egy RSA certificate-nek. A boldogtalan része a dolognak, hogy 65$-al lettem rövidebb (és még olcsón megúsztam) és 6 órát kellett hallgatnom azt, amit maximum fél órában el lehet mondani. Nevezetesen, hogy : részeg embert és 18 év alattit nem szolgálunk ki, milyen hatásai vannak az alkoholnak, az egyénre, a társadalomra, mi a törvényi háttere az egésznek, milyen szabvány táblák léteznek, mit jelentenek és milyen adminisztrációs lépések kellenek, hogy ne legyen támadható az ember. Mondhatom igen izgalmas volt. Pfhe.

Szombat este a konyhában szocializálódtam a két skót és az ír lánnyal, mikor megérkezett John, kezében 2x2 liter Sprite-al. Az étkező hamar kocsmává alakult John whiskey-vel vegyítette a Sprite-ot, míg a lányok vacsora végeztével a vodka kóla párosítását kezdték meg. Próbáltam elkapni a beszélgetésüket, de még mindig nem áll rá a fülem a szigetország lakóinak kiejtésére, de már fejlődöm, és ők szerencsére nem is olyan erős tájszólással, mint inkább gyorsan beszélnek. Nehezíti viszont a dolgom, hogy a konyhában mindig igen hangosan szól a zene. John már majdnem az egész üveg whiskey-t megitta, mikor megkínált. Két ital és kilenc óra tájt készülődés vette kezdetét az este igazi lényegére. Engem is invitáltak, de a rákövetkező napot munkakereséssel kellett volna töltenem. Aztán végül nem tudtam ellenállni a kedves szónak és követtem őket a legközelebbi pub-ba, ahol ismerőseik már vártak rájuk. Igen gyorsan repült az idő. John több mint jól érezte magát, és én is meg lettem hívva két Zambuka-ra, ami nem túl erős vöröses színű ánizsos rövidital. Időközben John és Karen összemelegedtek, majd pár órára a pubba érkezés után el is tűntek. Karen barátnője Lyn erősen kifogásolta, hogy őt csak így itt hagyta barátnője minden bejelentés nélkül. Lyn volt egyébként az, aki új becenevet ragasztott rám. Mivel kiejtés és az írásmód az angol nyelvben két külön dolog, így az angol anyanyelvűek felfogása szerint Feczo = Fat-so, azaz olyasvalaki, aki kövér. Lyn nem tudta azonosítani a nevet velem, mivel egyáltalán nem vagyok kövér. Magyaráztam neki, hogy a vezetéknevemből származik a becenév, de ez sem vigasztalta. Kérdezte mi a keresztnevem, amit 2-3-szor megpróbált kiejteni, majd feladta, kis időre rá pedig így szólt: „I will call you just Sub then ..” annyira megörült találmányának, hogy a többieknek is bejelentette: „Hey everybody let's call him Sub from now on ...” Úgyhogy át lettem keresztelve, végül is kiejtés szerint „Szab”, azaz majdnem Szabolcs, így meg vagyok vele elégedve. Én is leléptem egy óra körül, de így sem sikerült felkelnem délelőtt, és még dél körül is csak nehezen.

Sajnos ide nincsenek olyan közel wlan-ok, hogy a szobámból tudjak netezni, így most ki kell mennem az utcára, hogy ezt elküldjem nektek. Az azért viszont igen durva, hogy olyannyira nincsenek védve ezek a hálózatok, hogy az egyik például nem csakhogy beenged, de a router-en sincs jelszó, így kényemre kedvemre átállíthatnám. No mindegy valószínű beköttetek egy saját vonalat, amint lesz keretem rá.

G'day power walking skylarks, no worries

2006-09-28T20:55:00.000+10:00

A cím nem utalás, csak az ausztrál angolt hivatott kicsit bemutatni. A good day-t elharapják és szinte minden napszakban így köszönnek az itteniek, vagy aki itteninek akar látszani :) A power walking itt nemzeti sport, ez gyakorlatilag intenzív gyaloglást jelent, ha lehet pulzuskontrollal. A Centennial parkban tömegével leledzenek az ágazat hódolói és körbe-körbe gyalogolnak a számukra elkerített sávban, amire fel van festve egy futó ember áthúzva, illetve egy bicikli áthúzva. Az biciklisek a parkban kialakított autóút mentén felfestett, de nem elkerített sávon az óramutató járásával megegyező irányban köröznek. Először nem értettem mi a pláne egy parkon belül körözni, de szombaton olyan 50-60 fős bolyt láttam elsuhanni magam mellet. Ennyi emberrel már megvan a szépsége, és ha a városon belül jobb levegőt és biztonságosabb körülményeket keres valaki az országúti tréninghez, akkor teljesen ésszerű választás. No worries, szinte minden olyan beszélgetés, ami segítség kéréssel kezdődött a segítséget nyújtó fél ezzel zárja le ... csak semmi aggodalom, mondhatjuk az itteni filozófia részének. Az itteni magyar követségnek viszont nem tudom mi a filozófiája, de biztos nem a sztahanovizmus, ügyfélfogadás ugyanis 10-13-ig tart hétfőtől péntekig.

A pandákat és koalákat még mindig nem sikerült meglátogatnom, közbejött egy defekt és egy szélhivar. A suliban kaptunk házifeladatot: "My carrier plans in 5 years time", akit érdekel elolvashatja. Annyira tetszett a feladat, hogy kicsit túllőttem a célon. A tárgy neve "Business communication". Az órarend igen egyszerű, minden nap ugyanazt a tárgyat tanuljuk 3 hónapig, aztán jön a következő tárgy, elég ésszerűen hangzik nemde ? A tárgyat 3 tanár oktatja a főbb fejezeteket más-más. A tanárok mindegyike kiválló előadó és kommunikátor, és színésznek is hibátlanok lennének. Olyan száraz részeket is érdekessé tudnak tenni, mint az "Occupational Healthcare and Security" - Munkahelyi egészségügyi és biztonsági rendszabályok. Sokszor állítják be a tananyag szemléletes elemeit mókás fényben közben szinészkedve, így az órák igen élvezetesek, sokat nevetünk. Mindemellett nem csak a mókáról szól a dolog, az órák végén és elején általában számonkérés van, ami viszont nem túl szigorú, lehet könyvet, jegyzetet használni, inkább csak saját magunknak visszajelzés, hogy mennyire értettük meg az anyagot, illetve hogy mennyire leszünk sikeresek a záróvizsgán.

Tony Scottról kiderült, hogy mai napig ausztrál tengerészeti tiszt és ott is oktat, illetve hogy valamikor hippi volt, ezeken kicsit meglepődtem. Tőle tanultam a skylark kifejezést, ami itteni értelmezésben elsősorban nem pacsirta, hanem olyasvalaki, aki ostoba dolgokat művel. A tanárok szerencsére nagy hangsúlyt fektetnek az angol tudásunk fejlődésére is. A diákok többsége nem ér be 9-re, Tonny ezt úgy reagálta le, hogy szomrú piktogrammokat rajzolt a táblára mint ez :( Néha mondjuk kicsit ovis a hangulat, pl Dr. Alan Ijadi szereti ha kórusban elmondunk néhány fontos kifejezést. Ezzel együtt szerintem igen hatékonyan adják át a dolgokat. Éppen üzleti levelezést tanulunk, itt nem létezik a behúzás, sem a jobbra zárás, minden ugyanabban az oszlopban halad végig a bal oldalon, a bekezdséket a behúzás helyett dupla újsor jelzi.

Lassan megjegyzem az osztálytársaim neveit. A bemutkozások közül a kedvencem így hangzott: "Hi I am Kathy, made in China" LOL. A legbarátságosabbak a kóreaiak. Hétfőn nem volt időm ebédet készíteni, csak egy sajtos sonkás péksüteményt vásároltam futtában. Szinte mindegyikük megkínált saját főtt ételéből. Így aztán most először ehettem mindenféle ázsiai kaját, amiknek a nevét persze nem tudtam megjegyezni. Ettem csípősre bepácolt tintahalat, meg tengei füvet (Seaweed), ez az utóbbi egy papír vékonyságú zöld lap, kissé sós tengeriherkentyű íze van és rizst göngyölítenek bele, egész jó, de a tintahal nekem túl rágós, meg az erőset se komázom annyira.

A pad és csapattársaim Han Kóreából és Jassee az indiai playboy és krikettplayer. Jassee szüleinek tehénfarmjuk van és tejet termelnek, ahogy kivettem elég sokat. Szerencsére csapatunk áttelepült egy hölgy brigádhoz, ők pedig a mögöttünk lévő padsor. Grace és Dzsini kóreából, és Maya Indonéziából. Ez a brigád Jassee-t leszámítva, és két másik kóreaival (Bomb és Danny) kiegészülve kávézni invitált, nem tudtam nemet mondani. Spórolásnak egy pofon. Mondjuk nem volt vészes 3,75$ forrócsoki egy plaza szerű helyen.

Igen jól éreztem magam, végre egy kis lazítás, nem csak a megoldandó problémák, meg bármennyire is jó a suli, mégiscsak egyfajta kötelesség. Sajnos Gini és Grace nehezen fejezi ki magát angolul és nekem a kiejtésüket is nehéz befogadni. Mivel a társaság nagyrésze kóreai volt, így néha kicsit kirekedtem a társaságból Mayaval együtt. Kedves olvasóközönségem biztos meglepődik majd egy kissé, de a lányok velem egyidősek :) Erről jut eszembe, hogy itt az általános iskolák nagy többségében kötelező az uniformis. Így meglehetősen sok pornófilmekból ismerős szerkóban rohangáló leány látható az utcákon, a gond csak az, hogy ők valóban max. 14 évések :)

Végezve a kávézóban átmentünk a Hyde parkba, majd az Anzac-ba és a St. Mary katedrálisba. Közben a társaság fele hazaszállingózott, így csak Gini, Grace, Han és én maradtunk. A népek vacsorázni akartak, bár engem várt itthon a kajám, a társaság miatt velük tartottam. Az előbbiek miatt nem rendeltem, no hát nem úsztam meg, hogy meg ne kínáljanak mind a hárman. A Shark hotelben bárjában voltunk, ami egyébként az iskola épületének egy másik szintje és otthoni mércével elég exklúzív önkiszolgáló étterem is egyben. A kaja rendelés úgy történt, hogy kaptak egy elektromos ketyerét, ami egy távirányítóhoz hasonlított, és az berregett meg villogott amikor kész volt a kaja és lehetett érte menni. Ezek után biliárdoztunk,
Gini lett a párom és jól kikaptunk, de egy visszavágóban beleadtam mindent és nyertünk, döntő nem volt :)

A kedves érdeklődőknek: nem írok minden nap, mert nem vagyok olyan típus, aki minden jelentéktelen dolgot lejegyez, inkább csak az édekes, vicces, jelentősebb dolgokat összegzem néha, meg aztán az sok idő is lenne. Minimum heti frissítésre viszont lehet számítani.

Aki szeretne email üzenetet kapni a frissítésekről dobjon nekem egy emailt.

Pár érdekesség

2006-09-23T01:31:00.000+10:00

sátoros utcai árusnál hitelkártyával is lehet fizetni
a gyalogátkelőknél a lámpák mindössze 30 másodpercig világítanak zölden, utána 25 másodpercig pirosan villognak, aztán váltanak pirosra, ez egy idősebb ember számára nem hiszem hogy elég átjutni, de idős embereket csak igen elvétve láttam
az emberek igen gyorsan gyalogolnak, elcsíptem egy gyalogkakukk leányt, akit kezemben a GPS-el követve 6-7km/h-t mértem (10 km/h már igen rendes tempójú futás) közel fél órán keresztül.
Ez egy nyitott elméjű ország, tehát az, hogy a legforgalmasabb utcán két óriás buzi bár van, ami előtt kézenfogva sétálnak a palik ne lepjen meg senkit
Ugyanígy tele van az utca az általános szexshop-okon felül mindenféle egyéb igényeket kielégítő szolgáltatásokkal, mint például az elnadrágolás
itt is a bal oldalon vezetnek, mint az angolok, és ami nálunk Opel, az angoloknál Vauxhall, na az itt a Holden és annak van egy Commodore modellje is
a víz a lefolyóban az ellenkező irányban folyik le, mint nálunk
a Burger King itt Hungry Jack's
Az AXE dezodor Lynx

Paddington Gardens

2006-09-22T16:01:00.000+10:00

Péntekenként nincs suli, így egész délelőtt a netet böngésztem alkalmi munka után kutatva. Délután az emigrációs hivatalba mentem a 20 órás munkavállalási engedélyért amit csekély 60$-ért meg is adtak. Erről jut eszembe, hogy itt jellemző, hogy mindenki segítőkész csak fizess, pl ezt a 60$-t csak dombornyomott Interneten érvényes hitelkártyával lehet befizetni. Ha nincs kártyád, nem gond, a suli marketing osztálya örömmel segít és fizethetsz nekik készpénzben, extra 5$ fejében. Egyszóval attól nem kell félni, hogy nincs meg üzleti szemlélet. De ezzel semmi baj nincs, mert így mindenki aki csinál valamit és szolgáltat, az keres is, nem csak az ingyenélés, meg az ingyendolgozás megy. És azért tudják is, hogy hol a határ, tehát attól nem kell félni, hogyha az utcán segítséget kérsz valakitól, hogy merre van ez meg az az utca akkor 2$ lesz :) hanem a legnagyobb örömmel segítenek, mintha várnák az alkalmat. Én egy parkolóőrtől és egy motoros futártól kértem útbaigazítást ma és mindkettő olyan sebességgel vette elő a térképet és kezdte el keresgélni rajta az általam mondott utcát, mintha csak ez lenne a dolga. A másik igen pozitív élményem, hogy egy még ereje teljében lévő úr elejtett egy halom papírt, amik aztán szanaszét hullottak az utcakövön. Körülbelül hárman siettünk rögtön a segítségére összeszedegetni a dolgokat, Ő pedig szinte meghatódottan köszönte meg.

Hazafelé beugrottam a Centennial parkba Paddington kerületében, mert már többször elhaladtam ugyan mellette most tűnt alkalmasnak az idő. Fényképezőgépet most nem vittem, úgyhogy a képeket majd később pótolom. Muszáj közszemlére tennem a fekete hattyúkat meg a pelikánokat. Igen mókás volt, legalább fél órát néztem, ahogy kergetőznek és semmittesznek.
A park óriási és gyönyörű.

Első iskolanapok

2006-09-21T12:39:00.000+10:00

Első nap semmi izgalmas, eligazítás kapunk pár alap információt, de így is délután engednek csak el. 27 fok van és egy óra az út gyalog a bringás cipőmbe (ez van csak meg, mivel a legnehezebb cipőm a repülőútra ezt vettem fel, hogy beleférjek a leadott csomaggal a súlyhatárba) nem túl kényelmes. Második nap már szétraknak modulok szerint. Két fehér ember van az osztályban, a másik a tanár. Néhány ázsiainak én vagyok az első európai ember az életében, akivel személyesen találkozott, az meg hogy magyar vagyok az külön exotikum nekik. A legtöbb kínai, maradék főként kóreai és némi indiai, egy két thai emberkével fűszerezve. 19 éves kínai lány kerek szemmel csodálkozik rá, hogy szingli vagyok :) sajnos harmadnap elültetnek mellőle, mert csoportokban kell dolgoznunk és a tanár osztja be a csoportokat, arra figyelt, hogy minden csoportban 3 különböző nemzetiségű legyen, csak arra nem, hogy legalább két különböző nemű is, úgyhogy ezentúl egy Jesse nevű indiai krikettjátékossal és egy Han nevű kóreaival vagyok beosztva. Az előadások meglehetősen magától értetődő anyagról szólnak, a tárgy neve üzleti kommunikáció és ismerős témák kerülnek elő a Kandón ugyanezen a néven oktatott tárgyból, illetve még szakközepes nyelvtan óráról. A tanárok meglehetősen tagoltan és érthetően beszélnek, alig van egy két szó amit nem értek, azt is csak azért mert számomra új, vagy régen használtam. Az egyik óra végén az addig tanultakból gyors tesztet is írtunk, de elég vicces volt mert lehetett használni a könyvet, sőt ráér hétfőre beadni, én inkább befejeztem és beadtam még az órán. Most szerdára újabb feladat van egy 1600 leütéses fogalmazás az életcéljainkról. Az órák nekem elég unalmasak a témát tekintve, viszont a nyelvnek biztos használ, emiatt igyekszem sokat kérdezni meg válaszolni, el is könyvelték, hogy én milyen jó vagyok, a többiek kukábbak, úgyhogy vakok közt félszemű a király.

Habár marketing-re jelentkeztem, kiderült, hogy azzal itt nem sokra megyek, viszont a könyvelés hiányszakma, úgyhogy átjelentkeztem arra. Az alapképzés ugyanaz, úgyhogy igazából az első évben szinte semmi változás.

A tanárok nagyon kedvesek, az üzleti kar vezetője már túlontúl nyájas is nekem. Érződik, hogy a diák itt egyben ügyfél is, hiszen keményen fizet. Három tanárunk van Alan, Bob és Tony. Tony igen mókás figura, új-zélandi és leginkább a télapóra emlékeztet és minden második mondatában benne van, hogy "Ladies and gentlemen" :) Bob se semmi arc, nagy haverok Tony-val ez látszik is a stílusukon. Bob előadásain igen jókat lehet derülni, olyan arcmimikával, meg hanghordozással adja elő magát, hogy néhány színész megirigyelné. Mondjuk ha a tananyag kicsit izgalmasabb lenne nem lenne baj, egy csomó táblázatot kell majd bevágni ... pfuj.

Az Óceán és Én.

2006-09-18T13:32:00.000+10:00

A Grillparti. Rengeteg magyar volt, ez kb 15-20 embert takar, akiknek a nevét mind meg se sikerült jegyeznem és máris eltűntek. A grill úgy zajlott, hogy jó ausztrál szokás szerint mindenki maga hozza a kis megsütni való motyóját, amit aztán a parton direkt erre a célra kialakított fedeles bódék között felállílott automata által üzemeltett fórrólapon lehet megsütni, ami 20 centtel működik meglehetősen hosszú ideig (kb 3 brigádnyi kaja sült meg rajta). Épp csak elkészült a kaja meg megettük és már alig voltak, meglehet későn érkeztünk... nem tudom.
Akik maradtak, azok főként nem is magyarok voltak, hanem az egyik magyar lány társai a kooperatívos képzésről, egy ukrán nőszemély, egy német arc, és egy japán ürge, valamint a koordinátoruk, vagyis "international student placment manager", akit Natasha-nak hívnak egyébként ausztrál, de édesapja portugál, édesanyja görög és persze kivállóan beszél angolul, számomra is érthető kiejtéssel. Bronte beach-en léptem életemben először fizikai kapcsolatba az Ócánnal. Nem nagyon írható le az élmény, kicsit hátborzongató és nő nélkül is romantikus, egy biztos, hogy nagy benyomást tett rám, nem is gondoltam volna. A part egyébként meglehetősen furcsa, sok szirtes szikla között kis sávban van csak lapos homok és a partot többnyire FENYŐFÁK övezik, a pálmafákat csak elvétve beljebb lát az ember. Ezen az egyik magyar srác annyira ki van akadva, pedig már itt van egy ideje, hogy a parti alatt legalább hatszor emlegette fel, meg hogy ő akkor is olyan helyre fog költözni ahol pálmafa van a parton, micsoda dolog ez. Megemlítendő van egy "Palm beach" nevezetű hely is itt, de állítólag azt a cápák is szeretik.

Ausztrália és az Internet

2006-09-18T06:13:00.000+10:00

Ma magyar grillpartit szerveztek a partra és én is hivatalos vagyok, már csak azt kell kitalálnom, hogy a maradék tizenegynéhány dollárból hányas évjáratú vörösbort és mekkora steak-et vegyek :) Megjelenik Niki 400$-al, úgyhogy ezen már nem is kell olyan sokat agyalnom. A törölköző projekt is megoldódik 2-t 10$-ért egy Reject nevű remek boltban. Ja igen erről jut eszembe, hogy ausztráliában még a falevélnek is weblapja van. Tehát az teljesen egyértelmű, hogy a sarki fodrász és az angelikán gyülekezet is a világhálón van. De nem ám valami Örzse néne féle szomszédpistike által gyártott minőségben, hanem profin. Itt még el kell mondanom, hogy ezzel ellentétben a szélessávú Internet mint olyan nem létezik elérhető áron. Pontosabban választani lehet hogy eszméletlen gyorsan jöjjön le az a kevés amit letölthetsz, vagy olyan lassan jöjjön, hogy le se tudj tölteni annyit. Áthidaló megoldásnak választhatod a gyors és korlátost, amit ha túllépsz akkor fizetsz megánként. Ezt mondjuk mivel egyenlőre nem dúskálok a dollárhalomban, leegyszerűsítettem úgy hogy beérem azzal ami van. Ami van az pedig szerencsére tudatlan felhasználó, aki WEP-et használ vagy nem is titkosítja a vezeték nélküli router-ét, így ezeket a sorokat is épp kalózkodott hálózatról írom :)

Mission impossible

2006-09-16T20:55:00.000+10:00

Megpróbálom rávenni a laptopom, hogy FreeBSD-t is bootoljon és tudjak rajta dolgozni. Egy két halott kör után R.I.P. bootimage-vel sikerül. Megjelenik Niki de csak 20$-t ad, meg a telefonkártyát. Nincs ruhám sem törölközőm, feladat tehát mindezeket 30$-ból beszerezni, meg lehet hogy még valami kaját, ja meg egy Porsche-t is :) Elindulok a lehetetlen vállalkozásra. első utam a Bondi Junction-hoz vezet (a képen). Puccosabbnál puccosabb üzletek, pólót már 40$-ért is adnak, törölközőt 50-ért is lehet kapni, de láttam akciósat 15$-ért. Tovább sétálva rámkacsint a szerencse, sátras árusok. Ázsiai pali 4 alsógatyát ad 5 bogárért (bugs = $-ok). Pólót továbbra sem találok 15$ alatt. Hosszas vadászat után a belvárosban remek kis táblát találok rajta nyíl alatta felirat : "China town" spuri oda, egyszínű fehér póló keresés, semmi, legolcsóbb mintás póló 8$, mit lehet tenni megveszem, mint később kiderült nem-kínai 100Ft-os bolthoz hasonló helyen ugyanez a póló 6$, na mindegy ennél nagybb veszteség sose érjen. A törölköző projekt nem sikerült, na mindegy majd holnap.

Lakótársak

2006-09-16T11:42:00.000+10:00

Megint későn kelés, egész nap Nikit vártam, mivel telefonon még nem tudom elérni, és ígérte, hogy hoz telefonkártyát meg pénzt nekem. De nem jön, mint később kiderült megbetegedett. Elfogy a kaja újabb bevásrálás, készpénz készletem felülről közelíti a 10$-t.

Estére 5 lakótársam mellé érkezett egy 6. ember, közülük 4-5-en felváltva kiültek az erkélyre és sört szűrögettek, meg dohányoztak. Egy idő után úgy gondoltam kicsit szocializálódom, kiültem hozzájuk. Itt megrendült a hitem a nyelvtudásomban. Két angol (Blaine, Chris) és egy ír (Bryan) srácról van itt szó. Na az egy dolog, hogy kb 3 visszakérdezés után jutottam el odáig, hogy ezeket megtudjam, de amikor elhangzott, hogy : "hivillszévopszaengattaojbífa" na akkor kicsit elkezdtem kapaszkodni. Mondom "Sorry?" odáig hogy "He will save up some and go to ..." nagy nehezen megvolt, de azt hogy "ojbífa" sehogy nem raktam össze, mire körbeírták, hogy az egy spanyol sziget, de azt is olyan kiejtéssel, hogy huh, nagynehezen leesett, hogy Ibiza-ról lehet szó. Na apám meg hogy minden I " (áj)" az nekik "oj".

Nem is fárasztottam magam nagyon tovább majd vagy rá áll a fülem vagy nem. Az ír leány (Gilien) viszont ezzel ellentétben meglehetősen szép kiejtéssel beszél, de sajnos nem túl kommunikatív, de ahogy észrevettem nem csak velem nem. Amúgy sem megy nagy társalgás eltekintve ettől az iszogatós naptól alig hangzik el 1-2 mondat, mindenki bámulja a TV-t, vagy a konyhában, szobájában, mosógépnél, fürdőben végzi a dolgát. Van még egy finn csaj a szobatársam Katija, gondolom most mindenke előtt körvonalazódott egy szőke jelenség formás idomokkal. A szőke stimmel a formás idomok viszont olyannyira nem, hogy két, de lehet hogy három afrikai is kijönne belőle. Na és utolsóként hagytam a bemutatóból legkedveltebb lakótársam Alexet, akit azért nem írok le, hogy honnan jött, merthogy senki sem tudja biztosan. Mikor feltettem ezt az egyszerű kérdést, hogy honnan jöttél a többiek már elkezdtek kuncogni.
A srác tiszta idegbe jött visszakérdezett hogy mér én honnan, meg hogy ő Sydney-ből. Gondoltam biztos velem van a baj nem jól tettem fel a kérdést, nyelvi nehézségek vannak, ezért megkérdeztem hol született, a többiek ekkor már szinte toporzékoltak a nevetéstől. A válasz megint csak visszakérdezésbe és ideges hadobálásba torkollott. Később megtudtam, hogy úgy találgatják talán új-zélandi lehet és van valami sötét folt a múltjában, mert a korára intézett kérdéseket is hasonlóképp reagálja le. Amúgy kinézetre és méretre is leginkább egy Ork-hoz tudnám hasonlítani (még egy púp is van a homlokán), úgyhogy nem jó vele kikezdeni.

Iskolalátogatás

2006-09-15T16:31:00.000+10:00

Ma elmegyek a suliba, GPS-el egész könnyű dolgom van, buszra nem költök, így sem állok valami fényesen, így jó egy óra az út, de legalább nézelődöm, készítek pár képet. Niki ígéretet tett, hogy hoz pénzt pénteken.

Időeltolódás

2006-09-14T16:53:00.000+10:00

Majdnem az egész napot átaludtam este 10kor kelek fel, korog a gyomrom, első bevásrálás az éjjelnappaliban a benzinkút mellett kb 18$ kenyér, tej, vaj, felvágott, sajt, törlőkendő. Végre eszem, fele pénzem oda.

Utazás - érkezés - sokk

2006-09-13T16:15:00.000+10:00

Tudatom minden kedves ismerősömmel, hogy egészségben megérkeztem kenguruföldre, habár azokkal csak holnap találkozom, ha minden igaz. Az út igen hosszú volt, nem számoltam pontosan, de valahol 25-26 óra körül átszálással meg tankolással együtt +8 óra időeltolódás, egyszóval érzékeim szerint 2 nap. Az út a hosszát leszámítva kényelmes és élvezetes volt. Betudható annak, hogy Quantas-szal utaztam, ami az egyik legjobb, folyamatosan tömtek kisebb-nagyobb adag nagyon finom kajákkal. A karfában beépített multimédia vezérlő volt és fejhallgató csatlakozó, az orcám előtt meg egy kb 9"-os LCD, az egész egy központi rendszere volt kötve, amiről tudtam zenét, filmet, híreket és információkat kérni, sőt még egyszerűbb interaktív játékokat is. A személyzet is nagyon készséges volt, tudtam őket hívnia a csodakarfáról, gyakorlatilag megnyomtam a gombot és már ott is volt valaki. Az egyetlen negatívum ami az út során felmerült az a hely szűke, hála neked turista osztály, node ennyi pénzért ez van, a kellemetlen élmények majd érkezés után következtek. Sorbanállás, aztán a bevándorlásiakat képviselő hölgy kezd faggatni, hol vannak az iskola papírjai. Mondom nincs nállam otthon maradt (nem is értettem az egészet, mikor egy hónapig csak papirokkal láttam el a budapesti képviseletüket). Hm, otthon maradt ? Honnan fogom tudni, hogy hova kell menni iskolába ? No ez jogos kérdés, mondom tudom a webcímüket, majd megnézem. Na így eljátszottunk még egy pár perc kérdezz-feleleket aztán átengedett a csomagfelvételre.
Nincs meg a csomagom, na nem baj majd megnézem később, addig átveszem a bringát, mert az túlméretes volt és nem a szokásos körbemászó szalagra rakták. A csomagom később sem lett meg, közben végre jön valaki aki útbaigazít, hogy hol lehet reklamálni. Már egy órája kavargok, mire eljutok a kapuhoz ahol ismét az említett bevándorlási és vámtiszt hölgy mosolyog rám (ó ne, már megint te) kéri mutassam a sok-ikszelős-űrlapot amit ki kellett tölteni még a repülőn. Behúztam hogy van nálam több mint 800 dollár érték, szerencsére erre nem fektettek nagy hangsúlyt megkérdezték mik ezek, elmondtam hogy személyes dolgok (laptop, bringa, fényképezőgép) kérdezték használtak-e a dolgok, illetve akarom-e tovább értékesíteni, mondtam nem, és minden rendben volt nem kértek róla semmi papírt. A kellemetlenebb rész ezután jött, megint előjöttek (közben megjelent egy fiú kolléga is) a kérdéssel mi van az iskola papírjaival, beugratós kérdés ? Tényleg nincsen nálam semmi. Ok, hol fogok lakni ? Mondom nem tudom a barátom szerezte a szállást. Hm ... miből fogok élni, mennyi pénz van nálam ? Mondom 50$. És a többi ? Hitelkártyával. Mutassam. Na itt jött a sokk az sincs meg. Na innentől kicsit átmentem vörösbe, egyből gyanút is fogtak kipakoltatták minden cuccom a kézipoggyászból, körülvettek mint egy bűnözőt, igazán kellemes volt. Mutassam a laptopom, kapcsoljam be, mutassam a dokumentumok mappát... Nem is értem na mindegy nagy nehezen eljutottunk arra a pontra, hogy javasolták keressük meg a barátomat aki értem jött. Miközben a folyosón közeledtünk a váró felé az egyik biztonságival, azon tűnődtem, hogyha nincs itt, vagy feladta a lassan 2 órás várakozást akkor tényleg jó nagy kaka van, lehet telefonálgatni biztos nem engednek el egyhamar. Na így is még fél óra volt tisztázni mindent. -- Később az itteni TV-ben láttam, van egy ilyen show-műsor, hogy "Border Security" és pont ilyen eseteket mutogatnak, meg ennél mondjuk durvábbakat. Nem ám ezt is azért csinálták mert akkor nagyon morcos leszek ha viszontlátom magam a TV-ben :) Innen kocsival a kéróra, a lakás jó beosztású, 5 lakótárs, 3 szoba, 2 zuhanyzó, nagy nappali 2 erkély, konyha. A társaság viszont szemlátomást hanyag, borzasztó mocsok és rendetlenség fogad, legalábbis elszoktam én már a rossz-kollégista viszonyoktól. Letiltatom a hitelkártyám és összerakom a bringát, egy nagy horpadás az oldalán, hm nehéz szívvel elalvás.